Balatonfüred;LEN;Magyar Úszó Szövetség;

2014-06-23 12:18:00

Fertőzés a Magyar Úszás Napján - Risztov és Gyurta is elkapta

Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn a Magyar Úszó Szövetség. A Magyar Nemzet értesülése szerint a viadalon második, olimpiai bajnok Risztov Éva, valamint a férfi győztes Gyurta Gergely is kórházi kezelésre szorult.  A távirati iroda érdeklődésére Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára jelezte, hogy Gyurta már elhagyta a kórházat, és jobban van.

A MÚSZ közleménye szerint az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer - egy héttel a rajt előtt, valamint a verseny előtti időszakban - megvizsgáltatta a víz minőségét. "A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására" - áll a dokumentumban.

A MÚSZ ezzel együtt hangsúlyozza: sajnálattal veszi tudomásul a történteket, és az illetékeseknél megteszi a szükséges lépéseket, az eredményekről pedig tájékoztatja a közvéleményt.