Csak a mérgezés biztos

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hosszú, több hétig tartó eljárás keretében vizsgálja azokat a termékeket, amelyek a gyanú szerint az  ételmérgezést okozták közölte tegnap a Nébih, holott az első hírek arról szóltak, hogy már tegnap tájékoztatják a közvéleményt és az érintett céget, a Gourmand Companyt. A betegeket ellátó orvosok közben megállapították a botulizmusfertőzést.

A Nébih szombaton figyelmeztetett a kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére, amelyben eddig négyen betegedtek meg. A hatóság egy kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint Magyarországon egy, Grúziában, illetve Franciaországban három esetben is olyan botulizmus megbetegedés fordult elő, amelyet megelőzően a beteg egy magyar termelő által készített, különböző, csak zöldségféléket tartalmazó termékeket - szarvasgombás pesto, humusz - fogyasztott.

Megállapították azt is: alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt, egri kistermelő Gourmand Company márkajelzésű készítményeitől lettek rosszul. A gyártó 12 termékcsoporton belül mintegy 61 féle terméket állít elő, a Nébih jelezte, hogy a termékmintákat folyamatosan gyűjtik be.

A Nébih felhívta a figyelmet arra: ha valaki fogyasztott az elmúlt hetekben Keksz Zsolt termékeiből, és azt követően nehezen azonosítható tünetekkel megbetegedett, azonnal forduljon orvoshoz. A zöldségkészítményt vagy annak maradékát, esetleg az üres, de címkével még azonosítható üveget pedig ne dobja ki, hanem vigye magával az orvoshoz.

A botulizmus okozta tünetek közé tartozik a szájszárazság, a homályos vagy kettős látás, a nyelési és beszédzavar, a szemhéjcsüngés, a további látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül tapasztalhatók, azonban akár már négy órán belül, de tíz nap múlva is jelentkezhetnek.

A kezdeti tüneteket követően szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Emellett az ételmérgezést hasmenés, hányás, majd székrekedés kísérheti. Láz és érzékelési zavarok viszont nincsenek. A Népszava úgy értesült, hogy az ételmérgezés szóló riasztást az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági rendszere adta ki. A gyanú azután terelődött a már említett termékekre, mert mindegyik beteg fogyasztott belőlük.

Mint megtudtuk mind a készítmények gyártója, Keksz Zsolt egri kistermelő, mind pedig a forgalmazó Gourmand Company készségesen együttműködött a hatóságokkal. Mindezzel együtt a Gourmand Company ügyvezetője feltételezi, hogy nem a cég termékei okozták a megbetegedéseket.

A cég honlapján megjelent közleményben leszögezi, hogy üzemükben őstermelőként az előírtnál szigorúbb szabályokat alkalmaznak. A cég 2009 óta gyárt szarvasgombás termékeket, eddig semmilyen panasz nem érkezett rájuk - jegyzi meg. Keksz Zsolt idéz a Nébih tájékoztatójából, amely szerint Magyarországon az esetek döntő többségét a házi disznóvágás során készített, nyers vagy rosszul hőkezelt hurka, sonka, kolbász és disznósajt okozza.

A Népszava kérdésére, milyen következményei lehetnek annak, ha nem a megnevezett és az eset után nyilvánvalóan csőd szélére kerülő cégek a felelősek a mérgezésért, tegnap nem kaptunk választ a Nébihtől. Az tény, ha emberi életek forognak kockán (a botulizmus akár halált is okozhat), a hivataloknak nincs lehetőségük mérlegelésre a nyilvánosság tájékoztatásában.

Ugyanakkor megtudtuk: a kolbászmérgezésnek is nevezett fertőzést nem homogén szennyeződés okozza, tehát egyáltalán nem bizonyos, hogy a gyártó minden termékének üvegében ki lehet mutatni, lehet, hogy csak néhányba került Clostridium botulinum baktérium.

Ám, ha nem találnak ilyen üveget, kérdés, hogyan tudják hitelt érdemlően bebizonyítani a gyártó, vagy a kereskedő felelősségét, aki viszont közben nagy valószínűséggel tönkrement, hiszen aligha akad ember, aki ezek után megvenné a termékeit.

Szerző

Bálna-botrány: újra perelnék a fővárost

Új pert indítana a fővárosi CET - jelenlegi nevén Bálna - miatt az MKB Bank a fővárosi önkormányzat ellen; a pénzintézetnél most készítik elő a 7,5 milliárd forintos igényérvényesítést célzó bírósági eljárást - értesült a Népszabadság.

A bank a hírek szerint arra készül, hogy megtámadja a Kúria márciusi, számára kedvezőtlen döntését. Ismert, az új városvezetés sokallta a multifunkciós központra 25 év alatt bérleti díjként kifizetendő 31 milliárdot, és miközben a beruházó cég a főváros magatartása miatt 2011-ben felmondta a szerződést, a hitelt nyújtó bank beperelte a fővárost, kérve a 25,4 millió eurós hitel és kamatai visszafizetését.

A Pécsi Törvényszék először a cégnek adott igazat, ám a Kúria az önkormányzat felülvizsgálati kérelmére a bank ellenében döntött.

Szerző

Csúcsfizetések a kiesett fideszeseknek

A parlamentből kiesett 130 kormánypárti képviselő döntő többsége jól jövedelmező állami vagy önkormányzati állást kapott - számolt be a Blikk. A lap összesítése szerint alig kéttucatnyi olyan politikus van, aki jelenleg semmilyen állami pozícióval nem rendelkezik.

Az idei parlamenti választás után az Országgyűlés létszáma 386 főről 199-re csökkent, de már az április voksolás előtt többen lemondtak mandátumukról, ami után állami tisztségbe helyezték őket. Dancsó József fideszes képviselő a Magyar Államkincstár elnöke lett februárban, Spaller Endre KDNP-s politikust pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal vezetőjének nevezték ki, utóbbi államtitkári fizetést kap, azaz havi járandósága 1 millió forint.

Negyvenhatan polgármesterként dolgozhatnak tovább - köztük Cser-Palkovics András, Székesfehérvár vezetője, akit ősszel a Fidesz újra jelöl posztján -, kilencen alpolgármesterként, ketten pedig főpolgármester-helyettesként folytathatják. Túlnyomó többségük fizetése meghaladja a havi félmilliót forintot. Kilencen a megyeházára térhettek vissza: ennyi olyan megyei közgyűlési elnök és alelnök van, aki eddig az Országházban dolgozott. Ők körülbelül 600 ezer forintot kereshetnek.

Hét politikusból járási hivatalvezető lett, akik havi mintegy 700 ezer forintot kaphatnak. Négy kormánypárti, már megyei kormánymegbízottként havi egymillió forintot vihet haza, de tíz további megyei hivatal élén üresedés volt, mert vezetőik bekerültek a parlamentbe, így további kormánypárti káderek reménykedhetnek új állásban.

További három miniszteri biztos esett ki a parlamentből, róluk még nem tudni, maradhatnak-e pozíciójukban. A legnagyobb vesztes a fideszes Illés Zoltán, aki bár képviselői és államtitkári pozícióját is elvesztette, nem kapott új tisztséget.

Szerző