Kúria;ítélet;Hunvald-ügy;

2014-06-24 13:35:00

Hunvald-ügy - Egy hét múlva ítélet lehet

Várhatóan jövő kedden hirdet ítéletet Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő és erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata önkormányzati politikus és négy társa harmadfokú büntetőperében a Kúria.

A perben a múlt heti tárgyalás menetét folytatva további perbeszédek hangzottak el kedden. Egy hete az ügyész a felmentő rendelkezések megváltoztatását és a büntetés súlyosítását, a védők ugyanakkor több ponton felmentést és enyhítést kértek, illetve egyes cselekményeknél hatályon kívül helyezést és új eljárást vagy az adott ügycsoport elkülönítését és másik eljárással egyesítését.

A vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti azt a számos, különböző súlyú bűncselekményt, amely az ügyészség szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald György hivatali idejében, 2003 és 2009 között történt. Van köztük ingatlanpanama, illetve fiktív tanácsadói szerződések alapján kifizetett nagy összegű tanácsadói díjakkal történő visszaélés. A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket. A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában kihirdetett első fokú ítéletében Gál Györgyöt nyolc és fél év, Hunvald Györgyöt másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már mindketten több évet töltöttek előzetes letartóztatásban.

Hunvald György bűnösségét az elsőfokú bíróság elsősorban a tanácsadói szerződésekkel és a bérlakáskerettel kapcsolatban állapította meg. Gál György súlyos büntetésére elsősorban az ingatlanpanama adott alapot. Ugyanakkor első fokon nem bizonyosodott be a bűnszervezetben történő elkövetés vádja, a nagy ingatlanpanamával kapcsolatban sem látta bizonyítottnak Hunvald György bűnösségét a bíróság, és több kisebb súlyú vádpontban is felmentő rendelkezés született.

Első fokon a 13 vádlott közül négyet ítélt letöltendő börtönre a bíróság, öten kaptak felfüggesztett szabadságvesztést. A törvényszék Gál Györgyöt a kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok száz milliós polgári jogi igényéből több mint 230 millió megfizetésére, Hunvald Györgyöt pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére kötelezte. Az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a büntetőper a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott másodfokon.

A tábla 2013 októberében nem változtatott Hunvald György és Gál György büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedett, egyes felmentések helyett a bűnösség kimondása mellett döntött, egyes elítéléseknél viszont felmentő rendelkezést hozott. Ezek ellen a vád és a védelem is fellebbezett, így a másodfokú döntés nem lett jogerős, hat vádlott ügyében harmadfokon a Kúrián folytatódik a per.