Csak egy év alatt: 55 ezer lakástűz, 94 halál

Publikálás dátuma
2014.06.24. 14:56
A kép illusztráció Fotó: Getty Images
Tavaly egész évben 55 ezer, az idén május végéig 27 ezer lakástűz keletkezett Magyarországon, a kárt szenvedett lakások átlagos értéke 10 és 20 millió forint közötti - mondta Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felügyelője sajtótájékoztatóján Budapesten.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által rendezett tájékoztatón Balla Attila, a szakmai szervezet lakásbiztosítási bizottságának elnöke az átlagos lakástűzkárt 800 ezer forintban határozta meg. A dandártábornok elmondta, hogy a tűz általában mindössze 3-4 négyzetméteren pusztít a lakásokban, de a füst és a hő további károkat okoz. Tavaly 855 embert mentettek ki lakástüzekből a tűzoltók, az idén eddig 359-et. Lakástűzben tavaly 94-en haltak meg, az idén 45-en. Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tűzvédelmi munkabizottságának vezetője elmondta, hogy a hőszigeteléssel olyan anyagok kerülnek az épületek felületeire, amelyek egy villámcsapás miatt képesek meggyulladni.

Hozzátette, hogy a villámcsapás nemcsak közvetlenül okoz kárt, hanem közvetve - az elektronikus eszközöket károsítva - is. Egyes eszközök, mint például a kazán, vagy a hűtőgép nem is húzhatók ki a konnektorból, így marad a túláram elleni védelem. Ennek leghatásosabb eszköze az, amely az egész házat lekapcsolja villámcsapás esetén az elektromos hálózatról. Balla Tamás elmondta, hogy 2010 első napjától, a múlt év végéig 214 ezer villámcsapás okozta kárt regisztráltak a biztosítók. Ennek fele közvetlen, míg a másik fele közvetett kár volt. A kifizetett kártalanítás elérte a 17 milliárd forintot. Ugyanebben az időszakban 30 ezer tűzkár volt, 25 milliárd forintos kárkifizetéssel.

A 4,2 millió magyarországi lakás 72 százaléka biztosított, ami jó arány a régióban, de a fejlettebb uniós országokban a biztosítási arány meghaladja a 90 százalékot - tette hozzá a bizottsági elnök.

Szerző

Halál a vasúti átjáróban, működő fénysorompó mellett

Publikálás dátuma
2014.06.24. 14:38
MTI Fotó: Donka Ferenc
Halálos baleset történt egy kecskeméti vasúti átjáróban kedd délelőtt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.  Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: a Kisfái úti, fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban egy konténerszállító tehergépkocsi - még ismeretlen okok miatt - a sínekre hajtott, összeütközött a motorvonattal, és az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.

A fénysorompó működött a baleset idején is - ezt a Mávinform sajtóügyeletese közölte. Hozzátette: a vonat egyik utasa és vezetője könnyebb, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett.

MTI Fotó: Donka Ferenc

MTI Fotó: Donka Ferenc

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt szünetel a vasúti közlekedés, Kecskemét és Lakitelek között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Szolnok-Kecskemét vasútvonalon emiatt késések várhatók.

Szerző

Utcazárlat aknavetőgránát miatt

Száz méteres szakaszon lezárták egy időre a Csongrád megyei Üllés egy utcáját, miután kedd délelőtt aknavető gránátra bukkantak közműépítés közben - közölte a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje.

Várkonyi Melinda elmondta, hogy egy 82 milliméteres második világháborús szovjet aknavető gránát került elő a földből, a beazonosítás idejére három családi házból kellett a biztonsági sáv mögé távozniuk az ott lakóknak.

A gránátot, amelyet nem kilőtt állapotban találtak meg a tűzszerészek, megsemmisítésre elszállították a helyszínről - mondta a kommunikációs tiszt.

Szerző