X_Foci VB 2014;Görögország;Drogba;Elefántcsontpart;C csoport;Szamarasz;

2014-06-25 09:30:00

Drogbáék drámája görög továbbjutást ért

Folytatódik-e az európai együttesek vesszőfutása, avagy ki tart a 16 közé a kolumbiaiakkal a C csoportból? – így szólt az esti program, s konkrétan a Görögország-Elefántcsontpart találkozó legfőbb kérdése. A 2004-es Eb-győztes továbbjutására sok sansz előzetesen nem mutatkozott, eddig gólt se ért el, pontja is csak egy volt, míg afrikaiaknak akár az iksz is elég lehetett. Az elefántcsontpartiaknál fivérük napokban bekövetkezett halála ellenére kezdtek a Touré testvérek, s ezúttal Drogba is a kezdetektől a pályán volt.

Az európaiak számára nem kezdődött túl jól a meccs, Konét már a 12. percben, a kapus Karneziszt a 24-ben kellett sérülés miatt lecserélni.

Erre föl mi történik? Épp a középpályás helyére beállított Szamarisz szerezte meg a görögök első vb-gólját. Tioté hibáját kihasználva Szamarasz passzát értékesítette az Olympiakosz 25 éves játékosa. Mindez a 42. percben történt. Jött a szünet, így alkalom nyílt rögzíteni, hogy a vb-k történetében mindössze egyszer fordult elő, hogy egy csapat egyetlen szerzett góllal tovább tudott jutni: 1970-ben az olaszok (1 győzelem, két döntetlen).

Egy félidő, egy gól és egy pont. Elefántcsontpart ennyire volt a továbbjutástól.

A második félidő így maga lett a csoda. Az afrikaiak támadtak, a görögök összes ellenakciója veszedelmes volt, kétszer eltalálták a kapufát, majd még egyszer, Kalou akár pirosat is kaphatott volna, amikor utolsó (előtti) emberként szabálytalanul akadályozta meg Szamariszt.

A zöldek szorongattak, mígnem Bony egy tetszetős akció végén megszerezte az egyenlítő s továbbjutást jelentő találatot.

Volt még bő negyed óra, s ezúttal a görögöknek kellett a gól.

Centikre jutottak Barry kapujához, Szalpingidisz kapott remek labdát a jobb oldalon, centerezése elment a gólvonal előtt, egyik-másik afrikai lábról simán bepattanhatott volna a labda, miközben a második hullámban hárman is érkeztek.

A meccs azonban nem úszott el.

Drámai volt a vég, de az elefántcsontaparti szempontból. A hajrára beállított Sio miatt elmaradt a Happy Day, nevezett emberünk a 94. percben összerúgta Szamarasz bokáját: büntető!

A sértett nem hibázott, hazaküldte Touréékat.

Micsoda meccs volt, micsoda vb ez?!

Görögország-Elefántcsontpart 2-1 (1-0)

C csoport, 3. forduló, Fortaleza, 60 000 néző. Jv.: Carlos Vera (ecuadori).

Görögország: Karnezisz (Glikosz, 24.) - Toroszidisz, Manolasz, Papasztatopulosz, Holebasz - Maniatisz, Karagunisz (Gekasz, 78.), Hrisztodopulosz - Kone (Szamarisz, 12.), Szalpingidisz, Szamarasz.

Elefántcsontpart: Barry - Aurier, K. Touré, Bamba, Boka - Tioté (Bony, 61.), Y. Touré, Serey Die - Kalou, Drogba (Diomande, 78.), Gervinho (Sio, 83.).

Gól: Szamarisz (42.), Szamarasz (93.), ill. Bony (74.).

Sárga lap: Drogba (37.), Kalou (62.), Die (70.).

 

Statisztika

34        Veszélyes akció           39
13        Összes lövés, fejes       13
5          Kaput eltalált lövés, fejes         9
339 (76 %)      Összes passz    469 (80 %)
13        Szabálytalanság            23
11        Szerelés           9
1          Les      1
4          Szöglet 7
103      Futómennyiség (km)     95,4
46        Labdabirtoklás (%)      54

 

A végeredmény

1. Kolumbia     3          3          0          0          9-2       9         

2. Görögország           3          1          1          1          2-4       4         

3. Elefántcsontpart      3          1          0          2          4-5       3         

4. Japán          3          0          1          2          2-6       1