szolidaritás;Együtt - a Korszakváltók Pártja;

2014-06-26 07:02:00

Marad a Szolidaritás

Nem akar szakítani a Szolidaritás az Együttel. Erről tegnap közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket a mozgalom elnöksége. Mint írták, Kónya Péter az ATV-ben nem a nevükben közölte, hogy önálló pártot kívánnak létrehozni. Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke lapunknak azt mondta, ezzel lezártnak tekintik az ügyet, így folytatódhat a közös munka. Az Együtt vezérkara Kónya nyilatkozata után függesztette fel az együttműködést a Szolidaritás Mozgalommal.

Megingott a bizalom a Szolidaritásban Kónya Péter elnök iránt. Forrásaink szerint a következő, várhatóan rövid időn belül megtartandó közgyűlésen le is válthatják posztjáról a jelenlegi vezetőt. Kónya ugyanis saját nevében beszélt hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról, hogy önálló pártot akar a Szolidaritásból, de ezt még a tagságnak is meg kell szavaznia.

Az elnök pár hete szintén az ATV-ben nyilatkozott úgy, hogy amennyiben az általa vezetett mozgalom nem tud markánsan politizálni, akkor szervezetük elhagyhatja az Együttet. A hétfői kijelentés, úgy tudjuk, még a "szolisokat" is megdöbbentette, annak azonban nem örültek, hogy az Együtt erre hivatkozva felfüggesztette az együttműködést a mozgalommal addig, amíg nem tisztázzák, hogyan viszonyulnak Kónya nyilatkozatához.

A Szolidaritás elnöksége ezt követően bejelentette: nem akarnak szakítani az Együttel. Azt is közölték, hogy Kónya nyilatkozata sem az egyesület vezetőségének, sem más testületének véleményét nem tükrözte, "valójában szerencsétlen megfogalmazás volt, emiatt pedig szándékolatlan konfliktushoz vezetett az Együtt és a Szolidaritás között".

Tudatták ugyanakkor: elhamarkodottnak tartják az Együtt keddi nyilatkozatát az együttműködés felfüggesztéséről és kiemelték, hogy nem kívánnak pártot létrehozni, hiszen tagjaik közül sokan az Együttnek is tagjai. A mozgalom irányítói a közelmúltban meghatározták saját stratégiájukat, amelynek értelmében szeptembertől visszatérnek az utcára, illetve támogatják az Együtt politikáját, ha a párt valóban képviseli a Szolidaritás törekvéseit.



Arra emlékeztettek, hogy az elmúlt hétvégén az Együtt társelnöke lett a szolidaritásos Székely Sándor, elnökségi taggá választották Szalóczi Gézát és Sértő Radics Istvánt, de az országos politikai tanács jelentős része is tőlük került ki, így a mozgalom eszmeisége várhatóan meg fog jelenni a pártban. Az Együttel kötendő stratégiai megállapodást a közgyűlésnek kell majd elfogadnia.

Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke lapunknak azt mondta, ezzel lezártnak tekintik az ügyet, így folytatódhat a párbeszéd, a közös munka. A történtek ellenére Szigetvári nem szeretné, ha Kónya szakítana az Együttel, de ha megteszi, át kell gondolnia, mit tesz az Együtt-PM színeiben, az összefogás listáján megszerzett parlamenti mandátumával, bár az ügyvezető társelnök szerint itt még nem tart az ügy.

A politikus tegnap az ATV Start-ben kijelentette, úgy érzi, a Szolidaritáson belül elfogyott Kónya támogatottsága, így most azon kell dolgoznia, hogy visszaszerezze a többiek bizalmát. Azt mondta, "aki más pártot akar alapítani, az nyugodtan menjen". Kónya viheti a Szolidaritást, ha tudja, de Szigetvári Viktor szerint ez nem fog sikerülni, mert úgy tapasztalja, hogy a mozgalomból érkezett párttagok többsége maradni akar.

A Szolidaritás elnöke a hétfő esti interjúban azt mondta, több törésvonal is keletkezett közte és az Együtt között. Az egyik ilyen egy bizalomvesztés volt, azért, mert januárban leült tárgyalni Gyurcsány Ferenccel. Annak semmi alapja, hogy be akarja vinni a Szolidaritást a DK-ba, ez csak akkor fordulhat elő, ha a tagság úgy akarja, de minden demokratikus párttal keresik az együttműködés lehetőségét, így a DK-t sem lehet kizárni, mint lehetséges partnert - fogalmazott a műsorban Kónya.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke tegnap a Kossuth Rádió reggeli műsorában közölte, az EP-választás óta 1500-an jelentkeztek tagnak a pártba de Kónya Péter és a Szolidaritás tagjai nincsenek közöttük.