BBC;

2014-06-26 11:10:00

Nem tervezték meg a puccsot

Visszautasította egy thaiföldi tiszt azt az állítást, amely szerint a katonai puccsot előre megtervezték volna. Chatchalerm Chalermsukh altábornagy a BBC-nek adott sejtelmes nyilatkozatában azt közölte, „amennyire tudom, nem voltak erre vonatkozóan előzetes tervek, mert ha lettek volna, akkor az törvénytelen lett volna”. Hozzáfűzte, a katonai hatalomátvétel azért zajlott ellenállás nélkül, mert „a belbiztonsági erők már a fővárosban állomásoztak”.

Egyes thaiföldi lapok azt állították, hogy a tavaly év vége a kormányzat ellen tüntető ellenzéki vezető, Suthep Thaugsuban már régóta tervezte a katonai hatalomátvételt Prayut Chan-o-Cha vezérkari főnökkel.

A thaiföldi hadsereg május 22-én buktatta meg a kormányt. A zavargásokban összesen harmincan vesztettél életüket.