Rogán Antal;

2014-06-26 21:06:00

Kitért a kényes kérdések elől Rogán

Nem adott érdemi választ a kényes kérdésekre Rogán Antal fideszes polgármester az V. kerületi önkormányzat közmeghallgatásán, amely az utolsó ilyen fórum volt az őszi önkormányzati választás előtt. Amint az várható volt, előkerültek az olyan, politikailag érzékenyebb témák, mint a kerületben, a Szabadság téren épülő '44-es német megszállási emlékmű, vagy éppen Puskás András alpolgármester váratlan visszavonulása a politikai élettől.

Mindkettőt a városrész volt polgármestere, az MSZP-s Steiner Pál vetette fel, noha Rogán igyekezett elejét venni az ilyen kérdéseknek azzal, hogy előre közölte: ez nem politikai fórum, a lakosságot érintő, közérdekű felvetéseket vár.

Steiner szerint azonban a Szabadság téren történtek - ő Békétlenség terét emlegetett - már közügynek, sőt nem csak kerületi, hanem országos szintű közügynek számítanak.

A szocialista politikus szerint egy tollvonással vissza tudná vonni a kerület a tulajdonosi hozzájárulást a szoborhoz, ezzel megszűnne a "történelemhamisítás". Rogán kurta választ adott: tiszteletben tartja mindenki véleményét, ám szerinte az emlékmű a II. második világháború minden áldozatának méltó emléket fog állítani.

Ekkor a zsúfolásig megtelt teremből kiszorulók közül többen a folyosóról kiabáltak be: "nem ismered a történelmet?" Rogán a Puskást érintő kérdésre nem válaszolt.

A közmeghallgatáson egyébként „A törvénytől sújtva” című, a numerus claususról szóló könyvet vitte ajándékba Rogánnak Steiner. Az emlékmű ügyében az MSZP által kezdeményezni kívánt népszavazásról egyébként Rogán úgy vélekedett: ha a törvényszék ezt engedélyezi, akkor megtartják.