Muzulmán Testvériség;Kairó;metrórobbantás;

2014-06-27 15:44:00

20-22 éves diákok szervezték a metrórobbantást

Elfogták Kairóban a Muzulmán Testvériség betiltott iszlamista szervezet öt tagját, akiket azzal vádolnak, hogy ők követték el a szerdai metrórobbantásokat az egyiptomi fővárosban - írja az as-Surúk című napilap.

A szerda reggeli csúcsforgalom idején néhány percen belül öt házi készítésű pokolgép robbant fel négy metróállomáson. A detonációk következtében többen könnyebb sérüléseket szenvedtek. Egyes források két, mások legalább hat sebesültről számoltak be. Röviddel később a főváros Héliopolisz negyedében két hasonló robbanószerkezet lépett működésbe, amelyek egy bírósági épület előtt parkoló két autó alá voltak rejtve.

Biztonsági források szerint a gyanúsítottak 18-22 év közötti gimnáziumi diákok, illetve egyetemisták, akik a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet megbízásából, pénz ellenében hajtották végre a terrorcselekményt. A szervezet állítólag robbanószerkezetekkel, nagy hatásfokú petárdákkal és hangbombákkal látta el a fiatalokat. A nyomozások eddigi eredményei alapján a rendvédelmisek abból indulnak ki, hogy a bűncselekményt a testvériség jóval előre eltervezte, azzal a céllal, hogy megbénítsa az agglomerációt is beszámítva több mint húszmilliós város tömegközlekedését. Afrika legnépesebb fővárosában a metró óránként 50 ezer utast szállít.

A Muzulmán Testvériség két tagját még a helyszínen elfogták, egyes források szerint egyikük a sérültek között van. A nyomozás rajtuk keresztül vezetett a további három gyanúsítotthoz és az iszlamista szervezethez. Mohamed Ibráhim belügyminiszter a merénylet helyszínén kijelentette, hogy a három metróvonal minden megállóját ipari kamerákkal figyelik a nap huszonnégy órájában, ezáltal szavatolva az utasok biztonságát. A metrót üzemeltető cég munkásai ezzel szemben úgy nyilatkoztak az as-Surúknak, hogy a legtöbb állomáson semmilyen megfigyelés nincs, és legfeljebb egy biztonsági őr ügyel a rendre.