Történelmi sikert ért el Algéria

Publikálás dátuma
2014.06.28 08:16
Az algériai válogatott története során először jutott a nyolcaddöntőbe FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MATTHIAS HANGST
Fotó: /
Történelmi tettet hajtottak végre az algériaiak csütörtök este azzal, hogy 1-1-es döntetlen játszottak az orosz válogatottal. Az afrikai alakulat a megszerzett egy ponttal története során először jutott a 16 közé. A csoportelsőségét a 100 százalékos belga válogatott szerezte meg, amely egy félidőt emberhátrányban játszva is 1-0-ra verte a nyeretlen dél-koreai együttest a H csoport zárómérkőzésén.

"Rettenetesen büszke vagyok, heroikus mérkőzésen vívtuk ki a megérdemelt továbbjutást. Rengeteget fejlődtünk az elmúlt három évben, és emiatt nagy-nagy jutalomban részesültünk" - mondta büszkén az óriási tett után Vahid Halilhodzic, az algériai válogatott szövetségi kapitánya. Az algériaik nyolcaddöntős ellenfele Németország lesz, és már most mindenki arról beszél, hogy megismétlődik a '82-es NSZK-Algéria találkozó, ahol az afrikai csapat 2-1-re legyőzte a németeket.

Az orosz válogatott csalódást keltő játékkal búcsúzott, ráadásul egy olyan csoportból, amelyből illett volna továbbjutnia Fabio Capello alakulatának, hiszen Algéria és Dél-Korea is az ellenfelek között volt. "Megnyerhettük volna ezt a mérkőzést, de elpuskáztuk - búsongott az olasz kapitány. - Azt hiszem, jól játszottunk, a kapusuk többször is nagyot védett. Az algériai válogatott remek csapat, megvan az ereje, és a játékosok képességei sem rosszak. Mi pedig hatalmas hibákat követtünk el, amik sokba kerültek nekünk" - mondta Capello.

A kiesésben vaskosan benne volt Igor Akinfejev kapus is, akinek háromszor zörgették meg a hálóját a tornán, és ebből kettő egyértelműen az ő rovására írható: óriásit hibázott. Az olasz tréner a csütörtöki mérkőzés után kiemelte, kapusa azért kapott megint potyagólt, mert a lelátóról lézert világítottak a szemébe, és emiatt káprázott a szeme. Capello kifogására reagált Halilhodzic. "Tudom, hogy Capello tiltakozott amiatt, hogy zöld lézerfénnyel világítottak játékosai arcába, ezek olyan dolgok, amelyekről egy étteremben vagy egy kávézóban kell beszélni. Ez itt futball, a játékosok pedig sportszerűen viselkedtek"- mondta a bosnyák szakember.

A csoport másik mérkőzésén a belgák 9 ponttal zártak, hibátlanul jutottak tovább. Az ázsiai csapatot úgy győzték le 1-0-ra, hogy egy félidőn keresztül emberhátrányban futballoztak Fellainiék. "A kiállítás után dugába dőlt addigi taktikánk, de képes voltam újjászervezni a csapatot a szünetben - büszkélkedett saját teljesítményéről Marc Wilmots, a belgák kapitánya. - Amikor engedett némi teret az ellenfél a támadásainknak, veszélyesebbek lettünk, és nagyon jól tudtuk, hogy riválisunk megy majd előre a második félidőben. Steven Defour nem akart sérülést okozni, csak későn vette észre, hogy otthagyta a lábát"- összegezte a találkozót a belga tréner. Wilmots csapata a nyolcaddöntőben az Egyesült Államokkal találkozik, a tréner az esélyeket 50-50 százalékra teszi.

A koreai kapitány meglepően kritikusan és őszintén nyilatkozott. "Nehéz lenne dicsérnem játékosaimat, rengeteg hibát követtek el, sokszor voltak fegyelmezetlenek. Azt hiszem, labdarúgóim nem a legjobban futballoztak ezen a tornán, és bár nem könnyű saját magát értékelnie az embernek, azt hiszem, a mulasztásaim miatt történt így" - nyilatkozta Hong Mjung Bo.

Szerző
2014.06.28 08:16