„Még magasról nézvést/Megvolna az ország” (Ady)
Kedves olvasóim egy részével napok óta vitában állok, hogy ez itt már diktatúra-e? Továbbra is úgy gondolom, hogy csak akkor igazi egy diktatúra (főleg, ha valóban nem szuronyok hatalmán alapul), ha elég sokan akadnak egy társadalomban, akik beletörődve, vagy lelkesen, vagy éppen aktívan küzdve érte igazi diktatúrát akarnak.
Azt most hagyjuk, hogy jelentős részüknek ez tulajdonképpen nem lesz jó, de az kétségtelen, megszabadítja őket a gondolkodás nehéz terhétől, a saját sorsukért viselt felelősségtől. És a mi kultúránkban ez még most összekapcsolódik, sokak őszinte örömére, heveny cigányozással, zsidózással, buzizással - pedig tudjuk akad olyan diktatúra, amely legalább ezeket a szégyenteljes dolgokat tiltotta. Igaz, a szabad beszéddel együtt.
De diktatúra-e ez? Mit gondoljunk arról a hatalomról, amely ha egyszer elhatározza például, hogy eltapossa az egyik utolsó civil szervezeteket támogató alapot, akkor ezt tűzön-vízen keresztülviszi? Norvég alap nem a CÖF-nek tejelsz? Akkor véged. Hogy pontosan miként nyírunk ki, azt még nem tudjuk, de ne izgulj, akad elég hóhérunk, aki megteszi. A hóhérjelöltek sorban állnak, tolonganak, hogy melyikük húzhatja meg a kötelet.
Pedig kedves önjelölt hóhérok (Csepreghy Nándor fiam, neked is beszélek), ha már igazságvágy, emberi jóérzés nincs bennetek, emlékezhetnének arra az iskolából, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit is. A fülkeforradalom is egyre éhesebb. Csepreghy h. államtitkár ugyan nem egy Robespierre – de őt is betaszítják majd a sorba. Mi szóltunk.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
