hangfelvétel;Orbán Viktor;Putyin;

2014-06-28 11:59:00

Orbán: Ha alkoholt iszunk nem beszélünk, ha beszélünk, nem iszunk alkoholt

A magyar kormányfőt a kínos lengyel hangfelvételről is kérdezték Brüsszelben.

Megszólalt Orbán Viktor azok után, hogy a luxemburgi Jean-Cluade Junckert választották meg az Európai Bizottság új elnökévé. A magyar kormányfő reagáltásának azért van jelentősége, mert ő ellene volt Juncker jelölésének, sőt, azt hangoztatta, hogy mindenképpen meg kell akadályozni, hogy ő legyen Európa új ura. Ez láthatóan nem sikerült.

“A magyar álláspontot nem befolyásolták a számarányok, ha egyedül kellett volna akkor is ellene szavaztunk volna, mert azt gondolom, hogy Magyarországnak világos jelzést kell adnia, mely szerint nem járulunk hozzá, hogy a konszenzusra törekvés egyébként dicséretes szándékával átlépjük a szerződés kereteit" - mondta újságíróknak a csúcs helyszínén Orbán Viktor.

A sajtótájékoztatón egy újságíró rákérdezett arra, szóba került-e a kormányzati egyeztetésen a kiszivárgott lengyel hangfelvétel, amelyen a lengyel olajipari vállalat vezetője azt mondta a paksi megállapodásról, hogy "Orbán leszopta Putyint". A kormányfő erre úgy reagált, hogy "Nem merült fel a téma, de a magyar álláspont egészen világos, tehát ha alkoholt iszunk nem beszélünk, ha beszélünk nem iszunk alkoholt. Ha alkoholt iszunk és felveszik, az maga a katasztrófa."