Indul a görögdinnyeszezon, csökken az ár

Publikálás dátuma
2014.07.01. 20:49
Fotó: Vladimir Rys/Getty Images
Indul a görögdinnyeszezon Magyarországon a hétvégén, a szántóföldi gyümölcs folyamatosan érik, néhány napon belül tömegesen jelenik meg a hazai gyümölcspiacon - tájékoztatta a Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke kedden az MTI-t.

Oravecz Tamás elmondta: az idei dinnyeszezon a kedvező tavasz miatt két héttel korábban indul. A hosszabb betakarítási időszak következtében jók a terméskilátások, az előzetes becslések szerint a hatezer hektár termőterületről összesen 220-230 ezer tonna dinnyét takaríthatnak be Magyarországon.

Az elnök ugyanakkor elmondta: a magyar termelők azt jelezték a szövetségnek, hogy a nagy áruházláncok közül többen a magyar dinnyepiac első hetében tervezik akciózni az import görögdinnyét, a kilogrammonkénti fogyasztói árat 150-160 forintról 90-100 forintra csökkentik. Oravecz Tamás rámutatott: a termelők joggal félnek attól, hogy az import áru akciózása lehúzza a minőségi, friss magyar dinnye reális előszezoni fogyasztói árát, és emiatt veszteséges évet zárnak a termelők. Az akcióra készülő áruházláncok felboríthatják az egyébként is sérülékeny magyar dinnyepiacot, ahol 2500 magyar termelő biztosítja a kiváló árualapot - jelentette ki. Hozzátette: a szövetség jelezte a termelők észrevételeit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának.
Mártonffy Béla, a zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet, a FruitVeb elnöke szakmailag indokolatlan nevezte az áruházláncok tervezett akcióját. A termelők észrevétele jogos - jelentette ki az MTI megkeresésére. Az import görögdinnye fogyasztói árának csökkentése tönkreteszi a kiváló minőségű, friss szántóföldi gyümölcs magyarországi fogyasztói árát, veszélyezteti a dinnyepiaci szereplők között az elmúlt években sikeresen kialakított együttműködést - mutatott rá.

Hangsúlyozta: nem kerülhetnek ugyanabba a zsákutcába mint korábban, amikor az alacsony előszezoni árak miatt drasztikusan csökkent a termelés, és sok termelő felhagyott a dinnyetermeléssel.

Szerző

A cégvezetők több mint fele támogatja az otthoni munkavégzést

A cégvezetők 57 százaléka támogatja az otthoni munkavégzést - derül ki a Profession.hu ügyfelei körében végzett, nem reprezentatív felméréséből.

Az állásportál közleménye szerint bár sokan nyitottak a távmunkára, a gyakorlatban csak minden negyedik vállalatnál létezik ilyen pozíció. Azon döntéshozók közül azonban, akik már maguk is dolgoztak így, 10-ből 8 kiáll az otthoni munkavégzés mellett.
A megkérdezettek kétharmada szerint a távmunka könnyen vezethet a munka és a magánélet határainak összemosódásához; a munkáltatók tartanak az alkalmazottak feletti kontroll elvesztésétől is. Visszatérő probléma a válaszadóknál, hogy sok esetben nem adottak a technikai feltételek a hatékony otthoni munkavégzéshez.

Ezzel szemben ott, ahol már bevezették a távmunkát, túlnyomóan pozitív tapasztalatokról számoltak be a válaszadók: a munkavállalók hatékonyabban és motiváltabban dolgoznak, elkötelezettebbek a cég felé. A távmunka csökkenti a közlekedéssel járó kiadásokat és az iroda rezsiköltségeit is.
A kutatás adatai szerint leginkább az informatikai munkakörök, az újságírás és a marketingkommunikációs feladatok végezhetők távmunkában, míg a menedzseri, vezetői, könyveléssel, pénzüggyel és ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatok már kevésbé.
A felmérést 416 cég- és személyügyi vezető részvételével végezte a Profession.hu.

Szerző

Gyengült a forint, 311 felett az euró

Gyengült kedden a forint, az eurót a kora reggeli 309,62 forint után délután négy órakor 311,21 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.

Az euró jegyzése 309,55 és 311,73 forint között alakult kedden. Az eurót 311 forint felett legutóbb az idén március végén jegyezték. Június hónapot az euró 303 forinton kezdte és 310 forint közelében fejezte be.
A dollár árfolyama a kora reggeli 226,27 forintról 227,29-re, a svájci franké 254,95-ről 256,36 forintra, a japán jené pedig 2,2306 forintról 2,2397-re emelkedett délután négy órára.
Az euró erősödött kissé, délután 1,3693 dolláron állt a kora reggeli 1,3685 dollárral szemben.

A régióban a nemzeti devizák árfolyama a változatlan cseh korona kivételével gyengült az euróval szemben: a lengyel zloty 0,12, a román lej 0,06, a török líra 0,34 százalékkal. Az ukrán hrivnya és az orosz rubel egyaránt egy százalékkal gyengült az euróval szemben kedden.

Szerző
Témák
forint árfolyam