A halálos öngól

Kolumbia futball-történelmének legfontosabb meccsére készül: ha legyőzik Brazíliát, a legjobb négy közé kerülhetnek James Rodriguez és társai. A dél-amerikai ország szurkolói ezt a rendkívüli alkalmat ragadják meg, hogy emlékezzenek a 20 éve tragikus véget ért futballistára, Andrés Escobarra.

Escobar az 1994-es kolumbiai válogatott kapitánya volt, kiváló védőjátékos, akit csak úgy emlegettek, hogy a Futball Úriembere. A vb után Olaszországba készült, az AC Milan szerződtette volna. A fényes jövőt azonban keresztül húzta egy szerencsétlen öngól, ami Kolumbiának a csoportkörből való kiesést, Escobarnak pedig a halált jelentette.

Pedig a sárga-kék mezeseknek remek csapata volt: máig emlékszünk a bolond megmozdulásairól elhíresült kapusra, René Higuitára („skorpiórúgás”), az óriás hajturbánt viselő irányítóra, Carlos Valderramára, vagy a két kiszámíthatatlan csatárra, Tino Asprillára és Freddy Rincónra. Azokban az években Kolumbiában rengeteg pénzt öltek bele a futballba, és meg is volt az eredménye. A Francisco Maturana szövetségi kapitány vezette csapat úgy érkezett meg az Egyesült Államokbeli vb-re, hogy előzőleg 26 meccsből csak egyet veszített el, és a selejtező-csoportban 5-0-ra verték Argentínát. A szakemberek úgy beszéltek róluk, mint a vb legnagyobb esélyeseiről. Csakhogy ennek a nagy felfutásnak volt egy igen sötét árnyoldala: a a kolumbiai futballba áramló pénz nagy része a medellini drogkartelltől származott, így mosták tisztára a világ legnagyobb kokainüzletéből származó bevételt.

Nem volt titok a szervezett alvilág és a nemzeti futballcsapat közötti szoros kapcsolat, mint az egy 2010-ben készült dokumentumfilmből, A két Escobarból (The Two Escobars) kiderül. A film azt mutatja be, hogy miként emelkedett fel a kolumbiai futball a 1980-as években a nagy drogbárok pénzén és hogyan indult hosszú időre hanyatlásnak a legnagyobb főnök, Pablo Escobar megölése után. (A két Escobar csak névrokon volt).

Pablo Escobar, aki egy időben a világ leggazdagabb bűnözője volt, óriási futball-rajongó hírében állott. Ugyanakkor nagy népszerűségre tett szert az egyszerű emberek körében jótékonysági intézmények, kórházak, iskolák és nem utolsó sorban futball-pályák építésével. Emellett ő volt a fő szponzora a medellíni csapatnak, a Nacionalnak, amely 1989-ben elnyerte a dél-amerikai Bajnokok Ligáját, a Libertadores Kupát. Andrés Escobar ennek a csapatnak volt az egyik erőssége. Miközben a drogháborúk mindennapossá tették az erőszakot az országban, a futball összetartotta a népet. Jellemző, hogy amikor a már nemzetközi körözés alatt álló Pablo Escobar 1991-ben feladta magát a kolumbiai hatóságoknak, rendszeresen meglátogatták őt a legnagyobb futballsztárok a „keresztapa” által épített börtönben, amelynek futballpályáján még jótékonysági meccset is játszottak.

Aztán 1993-ban beütött a csőd: először Higuitát csukták le, mert ő volt az egyik közvetítő a börtönben lévő Pablo Escobar és szabadlábon lévő alvezérei között. Aztán a „nagyfőnök” megszökött és egy országos hajtóvadászat végén 1993 decemberében lelőtték. Hálózata azonban még évekig működött és továbbra is kezében tartotta a válogatottat.

Ilyen előzmények után a vb első csoportmérkőzésén Kolumbia kikapott 3-1-re Romániától. Ezt követően az egyik védőjátékos, Chonta Herrera fivérét otthon gyanús autóbaleset érte. A csapat vissza akart lépni a vb-ről, Andrés Escobarnak kellett meggyőznie csapattársait, hogy maradjanak. Aztán az amerikaiak elleni meccs előtt a csapat szállodájuk zárt tv-láncán halálos fenyegetést kaptak. Maturánának például megüzenték, hogy hagyja ki a csapatból az egyik kulcsjátékosát, Jaime Gomezt, mert különben az egész csapatot megölik. Gomez családját is megfenyegették, mire a játékos hazautazott. És ekkor, 1994. június 22-én jött az amerikaiak elleni mérkőzés, amelynek 35. percében Escobar menteni akart Harkes elől, de olyan szerencsétlenül nyúlt a labdához, hogy az üres kapuba gurult. Aztán az amerikaiak az 52. percben növelték előnyüket Stewart révén, és Valenciának a 90. percben szerzett szépítő gólja már sovány vigasz volt. Kolumbia kiesett, ezen nem segített a harmadik meccsen Svájc ellen aratott 2-0-as győzelem sem.

Escobar nővére, Maria felidézte, hogy a fatális öngól után kilencéves fia azt mondta neki: „Anya, meg fogják ölni Andrést”. Az asszony próbálta megnyugtatni őt: „Nem, drágám, az embereket nem szokás megölni ilyen hibáért. Kolumbiában mindenki szereti Andrést.”

A játékos teljesen összeomlott, de – mint egykori csapattársai elmondták – Medellinbe való hazatérésekor úgy döntött, hogy nem rejtőzik el, hanem szembenéz az emberekkel, vállalva hibáját. Barátai óvatosságra intették, mondván, hogy a város nagyon veszélyes. Nem hallgatott rájuk.

1994. július 2-án Andrés Escobar néhány barátjával a medellíni El Indio bárba ment, ahol egy másik társaság belekötött az öngólja miatt. Otthagyta őket, de utána mentek és tovább provokálták. Szó szót követett az utcán, majd egyszer csak valaki hatszor hátba lőtte.

Máig nem derült ki, hogy igazából miért is ölték meg Escobart. Az egyik valószínűnek tűnő variáció, hogy az alvilág urai így álltak bosszút a csapat vb-szereplésére való fogadásokon veszített hatalmas pénzekért. Két szemtanú leolvasta annak az autónak a rendszámát, amelyen a feltételezett gyilkos menekült. A hatóságok szerint a kocsi egy olyan drogkereskedő testvérpáré volt, akik szembefordultak Pablo Ecobar kartelljével. A néhai drogkirály egyik bérgyilkosa a dokumentumfilmben elmondta, hogy 3 millió dollárt adtak a medellíni ügyészségnek azért, hogy az ügy fő gyanúsítja a volt nagyfőnök egyik testőre legyen. Ez utóbbi, bizonyos Humberto Castro Munoz végül bevallotta tettét, 43 évi börtönre ítélték, amiből „jó magaviselete” miatt csak 11-et töltött le. A Gallón testvérpárt felmentették.

Andrés Escobar koporsóját 120 ezren kisérték Medellín utcáin. A gyászbeszédet maga César Gavaria államfő mondta. A gyilkosság végzetes csapást mért a kolumbiai futballra. Több sztárjátékos nem volt hajlandó többé játszani a nemzeti 11-ben, és sok ígéretes tehetség is abbahagyta a sportot az eset után. Kolumbia még kijutott az 1998-as vb-re, de utána 16 év szünet következett.

A brazilok elleni mérkőzésre két nappal Escobar meggyilkolásának 20. évfordulója után kerül sor, és a szurkolók máris összekötik a sorsdöntő mérkőzést az emlékezéssel, külön kampányt indítottak a közösségi oldalakon, és várhatóan a néhai csapatkapitány fotóival mennek pénteken a fortalezai stadionba. Medellínben, ahol ma már Escobarnak szobra áll, a Nacional csapata tart virrasztást. És felidézik a futballista szavait, amelyet néhány nappal a halála előtt a bogotái El Tiempe című lapnak írt: „Az élet nem állhat meg itt”.