X_Foci VB 2014;Brazília;Costa Rica;Arjen Robben;

2014-07-04 07:53:00

Arjen Robben – egy igazi eposzi hős

"Senkivel sem cserélném el Robbent. Egészen különleges teljesítményt nyújt ezen a vb-n" - mondta a játékostárs, Dirk Kuyt. Ha megjegyzésének első felével sokan nem értenek is egyet - azért Messi, Neymar vagy Cristiano Ronaldo csereszabatos játékos -, a megállapítás második felét senki sem vonja kétségbe. Robben az egyik legszínesebb alakja a brazíliai világbajnokságnak. Brillírozik a torna első percétől kezdve, a lelke és motorja Hollandiának. A FIFA.com interjút készített Robbennel, ebből idézünk.

- Hogy élte meg a Mexikó elleni mérkőzést?

- Olyan volt, mint egy hősi eposz. Perceknek kellett eltelniük, hogy az ember felfogja, mi történt valójában. Két vagy három percel a lefújás előtt még úgy tűnt, utazhatunk haza. Aztán öt perc leforgása alatt rúgtunk két gólt. Micsoda fordulat!

- Mindvégig hitt a győzelemben?

- Őszintén? Nem. A mérkőzés jó részében fegyelmezetlenül játszottunk, átengedtük a kezdeményezést az ellenfélnek, pedig az első három meccsünkön ez nem volt jellemző ránk. Nagyon fontos, hogy ebből az aspektusból sokat javuljunk Costa Rica ellen. Mindemellett úgy hiszem, erősebbek voltunk, amikor nálunk volt a labda. Ez egy nagy előny, döntő momentum volt. Az első félidőben kissé fölényben voltunk, aztán hagytuk őket játszani.

- Hogy sikerült a csapatnak megfordítania az eredményt?

- Megváltoztattuk a hadrendet, de úgy hiszem, ez önmagában kevés lett volna. A döntő az volt, hogy mindenképpen gólt akartunk rúgni, ezért három, olykor négy támadóval játszottunk, ők meg egyfolytában hátráltak. Lecserélték a csatáraikat, védekeztek, átengedték nekünk a kezdeményezést. És mi ezt kihasználtuk, egyik helyzetet a másik után alakítottuk ki. 

- A cserejátékosaik megint döntőnek bizonyultak. Előbb Memphis Depay lőtt gólt csereként még a csoportküzdelmek során, Mexikó ellen pedig Klaas-Jan Huntelaar lőtte be a 11-est. Ez sokat mond Louis van Gaal keretéről. 

- Kitűnő edzőnk van, aki pontosan tudja kit kell pályára küldeni, melyik periódusban és hogy kell mozgatni a pályán lévő csapatot. Ez mesés. Depay és Huntelaar gólt lőtt, de mostanáig valamennyi játékosunk, aki pályára lépett, kitűnően végezte a dolgát és az eredmény alakításában is kivette a részét. Ez egy döntő adu lehet annak a kezében, aki világbajnok akar lenni.

- Miért Huntelaarra bízták a 11-est?

- Jó döntés volt. Ő nem sokkal előtte jött be, még friss volt, tudott koncentrálni. Egyébként is kitűnő rúgótechnikája van, távolról is mindig kaput talál, a 11-est pedig nagyszerűen rúgja. Én bíztam benne, s ő bízott magában. Ez kell a sikerhez.

- Ön eddig kulcsszerepet játszott valamennyi mérkőzésen, s jó esélye van arra, hogy elnyerje a torna legjobb játékosa címet. Hogy érzi magát pillanatnyilag?

- Jól vagyok, jó formában érzem magam, s az erőállapotommal sincs baj. Az első perctől az utolsóig képes vagyok futni, élvezem a játékot, kitűnő a hangulat a csapatban is. A Mexikó elleni meccs második félidejében gyakran voltam játékban, sokat volt nálam a labda és úgy érzem, sikerült veszélyes helyzeteket kialakítanom az ellenfél kapuja előtt. Ez jó érzés. Mentálisan és fizikálisan is erősnek érzem magam, a saját posztomon, a saját játékomat játszhatom, s boldoggá tesz, hogy ezzel a csapatomat is segíthetem. Azt gondolom, hogy a mezőnymunka nehezét a fiatalabbaknak kell végezniük, mi pedig hozzáadjuk ehhez a magunk tapasztalatát. A Mexikó elleni mérkőzés azt bizonyította, hogy sikerült jól elegyíteni a fiatalabb és idősebb játékosok erényeit, jó csapatot alkotnunk.

- A győzelmeiket mindenki respektálja, de azért akadnak olyanok is, akik sajnálják, hogy a hollandok nem a saját játékstílusukat játsszák ezen a tornán. Mit gondol erről?

- Szó mi szó, a 4-3-3-as játékstílus volt az erényünk, s mindig két szélsővel játszottunk. De figyelembe kell venni az éppen aktuális játékoskeretet, nem is beszélve az ellenfél stílusáról. A vb előtt sokat beszéltünk erről és végül egyetértés született a játékrendszerünk apró változtatásáról. Nekem tetszik ez a stílus. Lehet, nincs annyira kihegyezve a támadójátékra, mint korábban, de vitathatatlanul hatékony. S végül is négy meccsen lőttünk 12 gólt. Ez önmagáért beszél, nem igaz?

- Ön ott volt a 2010-es vb-döntős csapatban is. Úgy érzi, missziót teljesít Brazíliában?

- Nemcsak én, az egész csapat érzi ezt a missziót. Nem azért jöttünk Brazíliába, hogy élvezzük a szép időt és lófráljunk a riói tengerparton. Azért vagyunk itt, hogy minél több meccset nyerjünk és a lehető legmesszebb jussunk.

- Mit gondol negyeddöntős ellenfelükről, Costa Ricáról?

- Veszélyes csapat. Nagyon kell koncentrálni ellenük. Megmutatták oroszlánkörmeiket egy igen kiegyensúlyozott csoportban. Ki gondolta volna, hogy Olaszország, Anglia és Uruguay ellenében csoportelsőként mennek tovább? Ez önmagában elismerésre méltó. Nagyon fel kell készülnünk, hogy legyőzhessük őket.

Névjegy:

Név: Arjen Robben
Születési idő: 1984. január 23. (30 éves)
Születési hely: Bedum, Hollandia
Magasság: 182 cm
Poszt: Középpályás, Csatár
Klubjai: 2000-2002 FC Groningen 50 mérkőzés (8 gól)
2002-2004 PSV 56 (17)
2004-2007 Chelsea 67 (15)
2007-2009 Real Madrid 50 (11)
2009- Bayern München 106 (56)
Klubsikerei: Holland bajnok (2003), Johan Cruijff-schaal-győztes (2004),
Angol bajnok (2005, 2006), Angol Ligakupa-győztes (2005, 2007), FA Community Shield-győztes (2005), FA Kupa-győztes (2007),
Spanyol bajnok (2008), Spanyol Szuperkupa-győztes (2008),
Német bajnok (2010, 2013, 2014), Német kupagyőztes (2010, 2013, 2014), Bajnokok Ligája győztes (2013), UEFA-szuperkupa-győztes (2013).
Válogatottság: 2003- Holland 79 (26)
Válogatott sikerek: Világbajnoki-ezüstérmes (2010)