ipari adatok;

2014-07-04 13:52:00

Alábbhagyott a lendület a magyar iparban

2014 májusában - előzetes adatok alapján - az ipari termelés volumene 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban 1 százalékkal csökkent.

2014 áprilisában az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: ennek a lassulásnak elsősorban az az oka, hogy néhány vegyipari és élelmiszeripari ágazatban az előző hónapokban regisztráltnál kisebb mértékű volt a növekedés.

A termelés év első öt hónapjában 9 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Schindele Miklós hozzáfűzte: bár a növekedés lassult, májusban is csaknem minden ipari ágazatban növekedés volt.

Idén a termelés bővülésében elsősorban a járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok, valamint az élelmiszeripar eladásainak növekedése játszott szerepet.

Tavaly májusban az ipari termelés 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg az előző hónapban, 2013 áprilisában, a nyers adatok szerint 5,0, a naptárhatással kiigazítva pedig 2,6 százalékos volt a növekedés, vagyis a kibocsátás most májusi lassulásában a bázishatás nem játszott szerepet.

Az ipari termelés növekedése tavaly szeptember óta töretlen az éves összevetésű mutatók tanúsága szerint, márciusban és áprilisban kétszámjegyű fellendülést mutatott. Az év első négy hónapjában a havi adatok is folyamatos növekedést jeleztek - az áprilisi 2,4 százalékos növekedés a márciusi 0,5 százalékos emelkedésre épült rá.

A KSH a 2014 májusi részletes adatokat július 14-én közli.

A megkérdezett elemzők szerint folytatódik a kedvező tendencia az iparban. Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője elmondta: májusban az ipari termelés 9,6 százalékos növekedése ugyan kicsit lassult az előző hónapokhoz képest, de ez nem az a mérték, ami miatt aggódni kellene. A számok alapján látszik, hogy az elkezdődött kedvező folyamatok az iparban folytatódtak, a trend nem változott - tette hozzá.

Balatoni András, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a havi bázison regisztrált csökkenés negatív meglepetés, mivel arra számítottak, hogy a dinamika pozitív tartományban marad. Mindemellett az ipari termelés havi adatait jelentős változékonyság jellemzi, ezért egy hónap adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni - vélekedett.