oktatás;lemondás;Klik;Marekné Pintér Aranka;

2014-07-04 17:43:00

Távozik a Klik elnöke

 Távozik posztjáról Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága.

Az államtitkárság azt írta: a köznevelési törvényben foglaltak szerinti egységes fenntartói gyakorlat kialakításával lezárult a Klik működésének első szakasza. A kormány által meghatározott feladatok végrehajtását követően Marekné Pintér Aranka július 15-én távozik posztjáról.
Kiemelték: Marekné Pintér Aranka és a tankerületi igazgatók közös munkájának eredményeként az elmúlt két évben kiépült az állami intézményfenntartás rendszere. A központ teljesítette a kormány eddigi oktatáspolitikai célkitűzéseit, ezért - mint fogalmaztak - köszönet illeti a Klik távozó vezetőjét.
Az új elnök feladata a kialakult rendszer finomítása lesz, személyéről kinevezését követően ad tájékoztatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma - olvasható a közleményben.

Az Együtt-PM üdvözli a Klik vezetőjének lemondását

Az Együtt-PM üdvözli Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetőjének lemondását, és reméli, sikerül olyan utódot találni, aki megállítja a rombolást és úrrá lesz a köznevelésben kialakult káoszon - reagált közleményében Szabó Szabolcs.

A független képviselő azt írta, hogy az "ország legnagyobb munkáltatójának" vezetője januárban még kiválóra értékelte a saját munkáját, de egy belső használatra készült miniszteri biztosi jelentésből kiderült: a szervezet átvilágítása során számos súlyos problémát találtak a revizorok, rávilágítva Marekné személyes felelősségére is. Ráadásul továbbra sem sikerült bevezetni a pedagógusok életpálya-modelljét, a legtapasztaltabb, a rendszert a hátukon cipelő tanárok bérhelyzete semmit sem javult, csak a terheik nőttek - folytatja.
Az Együtt-PM szövetség nemcsak alkalmatlannak tartotta Marekné Pintér Arankát a Klik vezetésére, de kezdettől ellenezte a "tanárok államosítását", így az ilyen mamutszervezet kialakítását - emeli ki.

LMP: a Klik vezetőjének távozása nem old meg semmit

Az LMP szerint Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetőjének lemondása nem old meg semmit, a Klik továbbra is rendszeridegen, ezért az "alkalmatlan" vezető távozása után a működésképtelen intézményt is át kellene szervezni - reagált a Klik-elnök lemondásáról szóló meg nem erősített hírekre pénteken Ikotity István.

A politikus kiemelte, hogy a túlállamosított, túlközpontosított állami fenntartási modell megbukott az oktatásban és ezt végre a kormány is kezdi belátni. Hangsúlyozza, hogy a Klik működésének átvizsgálásakor az év elején számos súlyos mulasztás derült ki. A képviselő azt is kijelentette, hogy a mamutintézmény működése és gazdálkodása átláthatatlan, tevékenysége káoszhoz vezetett a közoktatásban. Ezt támasztja az alá a napi gyakorlat: a legegyszerűbb taneszközök beszerzése is problémássá vált, akadoznak a szabadságolások, lelassult minden ügyintézés - írta.

Szerinte bárki is kerüljön a Klik élére, a túlállamosítást fel kell számolni, a fenntartói modellt úgy kell átalakítani, hogy amelyik önkormányzat szeretné és képes rá, az visszakaphassa az iskoláit, és ehhez megfelelő állami segítségben is részesüljön.

MSZP: az átalakított közoktatási rendszerrel és nem a személlyel van a probléma

A rendszerrel van probléma, nem a személlyel - reagált a szocialista Kunhalmi Ágnes pénteken arra, hogy távozik a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője. 

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke szerint nem elegáns, hogy tönkreteszik a közoktatás teljes rendszerét és aztán találnak egy bűnbakot, Marekné Pintér Arankát, és az egészet ráfogják.
Mint mondta, az, hogy a Klik vezetője távozik azt bizonyítja, nem igaz az a kormányzati vélemény, hogy az iskolák államosítása és a Klik létrehozása egy igazi sikersztori, az a közoktatás minden problémáját megoldja.

Véleménye szerint nem szabad egy központból irányítani az iskolákat, mert nem lehet megmondani, milyen oktatás kell egy kazincbarcikai vagy egy rózsadombi kisgyereknek. A Klikre nincs szükségünk - folytatta - , de ha a kormány mégis megtartja, akkor azt közelebb kell vinni a gyerekekhez, a szülőkhöz.