turizmus;lépfene;Tisza-tó;

2014-07-05 20:27:00

Lépfene - Szobafoglalásokat mondanak le a Tisza tónál

A Tisza-tó környéki turizmusban érezhető az aggodalom a tiszafüredi lépfenefertőzés miatt; Tiszafüred független polgármestere elmondta, hogy helyi szállásadók panaszai szerint az elmúlt napokban sok vendég mondta le szobafoglalását.

Pintér Erika tájékoztatása szerint a helybeliek és a Tisza-tó menti városba érkező, illetve készülő vendégek körében is észlelhető az aggodalom a történtek miatt, noha a félelem "oktalan és alaptalan". A lappangási idő letelt, és kizárólag a fertőzött nyers hússal érintkezők közül betegedtek meg néhányan.

A polgármester szerint a hatóságok nyilatkozataira, hiteles információkra is szükség volna ahhoz, hogy a kedélyek mielőbb lecsillapodjanak, és a város, a környék turizmusa ne szenvedjen súlyos veszteségeket. 

A Tisza-tó térségének legjelentősebb szállodája, a négycsillagos Tisza Balneum ugyanakkor teltházzal működik,  néhány vendéget ugyan ott  is meg kellett nyugtatni a lépfenefertőzésről szóló hírek megjelenése után, a szobafoglalást azonban senki sem mondta le. 

A lépfene ügy gyanúsítottjai már a rendőrségen
A Tiszafüred külterületén lévő állattartó telepen elpusztult, levágott, majd feldolgozott szarvasmarha húsát a tulajdonosa eladta egy közétkeztetéssel is foglalkozó tiszafüredi vállalkozónak. A nem hivatalos úton értékesített hús nem esett át a szükséges hatósági húsvizsgálaton az eladás előtt. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói az adatgyűjtést és tanúkutatást követően már két gyanúsítottat kihallgattak, és vizsgálják mások felelősségét is az ügyben.