Az öt legszebb elődöntő

Az Aranycsapat is bekerült abba az összeállításba, amelyet a FIFA.com oldal készített a világbajnokságok történetének öt legszebb elődöntőjéről. Az öt meccs közül három esetben hosszabbításban dőlt el a döntőbe jutás.

Mindjárt az első felidézett találkozó 120 percig tartott: az 1954-es vb-n Magyarország a címvédő Uruguay-jal játszott, miután előzőleg szó szerint „véres ütközetben” győzték le Bozsikék Brazíliát. Csaknem teljes egészében a „londoni” csapat játszott, csak a sérült Puskás helyett szerepelt Palotás Péter. Czibor Zoltán (14.) és Hidegkúti Nándor (47.) góljaival már 2-0-ra vezettünk, de a dél-amerikaiak Juan Hohberg két góljával kiegyenlítettek (a másodikat a 86. percben szerezte). Jöhetett a hosszabbítás, és akkor Kocsis Sándor, a vb későbbi gólkirálya kétszer is „bólintott” (4-2.) „Életem legszebb, legemberibb meccse volt” – mondta találkozóról Bozsik József.

Időrendi sorrendben a következő találkozó az 1966-os Anglia-Portugália (2-1) volt, amelynek főszereplőjének a szigetországiak karmestere, Bobby Charlton bizonyult. Ő lőtte csapata mindkét gólját. A másik, kevésbé látványos, ám annál hatékony főszereplő a bulldogszerű védő, Nobby Stiles volt, akinek az volt a feladata, hogy semlegesítse a portugálok csillagát, Eusebiót, aki a negyeddöntőben szinte egymaga verte meg az észak-koreaiakat. Eusebio csupán 11-esből tudta bevenni a kiváló Gordon Banks kapuját és ezzel vigasztalódhatott, hogy a vb-n ez neki sikerült először. Végül a portugál „fekete gyöngyszem” vb-gólkirály lett, Charlton pedig a világbajnoki cím mellett 1966 Aranylabdása.

A harmadik, az 1970-es Olaszország-NSZK meccs (4-3), amit sokan az „évszázad mérkőzésének” tartanak, alighanem egy unalmas, catenacciós 1-0 lett volna, ha az olaszok nem a végső hármas sípszót várják. Roberto Boninsegna 8. percben szerzett góljára azonban a 91. percben válaszolt az előretörő, ráadásul hosszú évek óta Olaszországban játszó Kalle Schnellinger. Hihetetlen 30 perc következett: előbb Gerd Müller talált be egy elképesztő védelmi hiba után Ricky Albertosi kapujába, majd az a jobbhátvéd Tarcisio Burgnich egyenlített, akinek ez volt válogatott pályafutásának második, egyben utolsó gólja. Gigi Riva az olaszoknak szerzett ismét vezetést, majd ismét jött a német „bombázó” Müller. És ekkor a németek elkövették azt a baklövést, hogy a nagy ünneplés közepette nem figyeltek, és Gianni Rivera egy pimasz testcsellel elfektette Sepp Maiert. A németek végül a 3. helyen végeztek, Müller lett a gólkirály, az olaszok pedig kikaptak a döntőben a brazil csodacsapattól 4-1-re.

Szintén az NSZK a főszereplője a negyedik mérkőzésnek, amelyet 1982-ben játszottak: az NSZK-Franciaország találkozót ugyan beárnyékolta egy durva szabálytalanság – Toni Schumacher a 60. percben valósággal letaglózta a 10 perce beállt Patrick Battistont, aki arc- és állkapocs-csonttörést szenvedett és a német kapus még sárga lapot sem kapott – de maga a meccs rendkívüli izgalmakat hozott. Littbarski és Platini (11-esből) szerezték a gólokat a rendes játékidőben, majd úgy tűnt, a franciák gyorsan elintézik a továbbjutást: a söprögető Marius Trésor (92.), majd Alan Giresse (98.) talált be. Ekkor állt be a nem teljesen egészséges Kalle Rummenigge, és szépített (102.), majd 6 perccel később Klaus Fischer szenzációs, ollózós góllal egyenlített. Jöttek a 11-esek: az első sorozatban mindkét oldalon 1-1 játékos hiányzott, majd következett a 6. büntető: a francia Maxime Bossis kihagyta, ellenben Horst Hrubesch, „a hamburgi bádogos” kíméletlenül bevarrta. A döntőben aztán a németek kikaptak az olaszoktól 3-1-re.

Az ötödik meccs ismét a franciákról szólt, ezúttal vb-győzelmük évében, 1998-ban. Az ellenfél a vb meglepetés-csapata, Horvátország volt, amely előzőleg lenullázta a németeket a legjobb 8 között. És ráijesztettek a házigazdákra is, mert a torna gólkirálya, Davor Suker vezetést szerzett a horvátoknak. A segítség olyan játékostól jött, akitől a legkevésbé várták, a jobbhátvédtől Lilian Thuramtól. A fekete bőrű játékos, a francia válogatottsági csúcstartó (142-szer szerepelt a nemzeti 11-ben), se előtte, se utána nem szerzett gólt hazája csapatában. Akkor viszont mindjárt kettőt!

Mi ezekből a meccsekből a tanulság? Hogy egy ilyen kiélezett helyzetben egy pillanatnyi helyzetfelismerés dönt és nem biztos, hogy az lesz a meccs hőse, akitől ezt „elvárják.”