szegénység;Egyiptom;áremelések;

Egyiptom, 2014 május  A kisfiú tintába mártott kézzel mutatja, hogy anyja leszavazott az elnökválasztáson  Fotó: Getty Images

- Az áremelések Egyiptomban is a legszegényebbeket terhelik

A megszorító intézkedések részeként Egyiptomban jelentősen megemelték az alkohol és a cigaretta árát is két nappal azután, hogy az üzemanyagárak közel 80 százalékkal lettek drágábbak - jelentette az al-Ahrám című napilap . A legújabb áremelésről hozott, vasárnap bejelentett határozat már hétfőn hatályba lépett. A cigarettaadót átlagosan 50 százalékkal, a sör és egyéb szeszes italok után fizetendő adókat 200, illetve 150 százalékkal emelték meg. A helyi cigarettamárkák hétfőtől körülbelül 8,5 egyiptomi fontba (270 forint), a felső árkategóriába tartozó nyugati márkák közel 20 egyiptomi fontba (640 forint) kerülnek dobozonként.

A vasárnapi rendelet az új kormány előre bejelentett megszorító intézkedéseinek része, amelyek az észak-afrikai ország súlyos problémákkal küszködő gazdaságának megmentését célozzák. Szombaton már drasztikusan felemelték a benzinárakat, ami súlyos terhet jelent a szegénységben élő tömegek számára. A közel 90 milliós észak-afrikai ország lakosságának - becslések szerint - fele napi kevesebb mint 14 egyiptomi fontból (456 forint) él. A különböző üzemanyagtermékek áremelkedése 40 és 77 százalék között mozog.

Az áremelkedést előre jelző sajtóhírekre reagálva az emberek már napokkal ezelőtt elkezdtek nagy mennyiségben benzint vásárolni, aminek eredményeként számtalan benzinkútnál elfogyott az üzemanyag. Szombaton az elégedetlen polgárok több helyen rövid időre útkereszteződéseket zártak le. Egyes magáncégek buszjáratain a jegyek az eredeti ár másfélszeresébe kerültek, jóllehet Ibráhim Mahláb miniszterelnök azt ígérte, a drágulás nem haladja meg a 10 százalékot. Mindezek ellenére a határozatot bírálók által előre jelzett tömeges tiltakozások egyelőre elmaradtak.

Számos baloldali párt elítélte a megszorításokat, mondván, belátják ugyan az államkasszában tátongó hiány orvoslásának szükségét, a mostani intézkedések elsősorban a lakosság legszegényebbjeit terhelik, akik számára a kormány semmilyen pozitív gazdasági alternatívát nem kínál. Mahláb egy szombati sajtótájékoztatón megvédte a kormányhatározatokat, s arra emlékeztetett, hogy a földgáz-, a villamosenergia- és az élelmiszerszektorba folyó állami támogatások Egyiptom éves költségvetésének körülbelül negyedét viszik el. A mostani megszorítások révén az éves költségvetési hiány a bruttó hazai termék 12 százalékáról 10 százalékra csökkent.

Vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök is az állami szubvenciók csökkentésének védelmére kelt, kijelentve, hogy "az ország (gazdasági) háborút vív, amelyet mindenképpen meg kell nyernie". Szíszi hangsúlyozta, hogy a mostanihoz hasonló, régóta esedékes intézkedéseket az elmúlt ötven év alatt az ország egyetlen vezetője sem merte meghozni. A tavaly megbuktatott iszlamista Mohamed Murszi elnök 2012 decemberében elrendelte ugyan a cigaretta- és az alkoholárak emelését, de a tömegek haragjától tartva hatályon kívül helyezte a határozatokat, és kijelentette, hogy azok érvényesítését "szociális párbeszédnek" kell megelőznie.

Nyolcvanhét éves korában hétfőn Tbilisziben meghalt Eduard Sevardnadze volt grúz államfő, az egykori Szovjetunió utolsó külügyminisztere, aki a Mihail Gorbacsov által elindított peresztrojka idején töltötte be ez utóbbi tisztséget - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség grúziai tudósítója.