Valamikor a 19. században az amerikai kormányzat elrendelte a Mississippitől keletre élő indián törzsek áttelepítését a folyótól nyugatra fekvő területre. A csiroki törzs nem fogott fegyvert ősei földjének védelmére, helyette inkább a Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnál tiltakozott az áttelepítés ellen. A jogi grémium válasza nem késett sokáig: az őslakosok nem minősülnek amerikai állampolgároknak, rájuk tehát nem vonatkozik az alkotmány védelme.
Körülbelül ugyanennyire hiábavaló volt a médiavállalatok, szakmai szervezetek, politikusok és civilek folyamodványa Áder Jánoshoz, amikor azt kérték a köztársasági elnöktől, ne írja alá a reklámadóról szóló törvényt. Az államfő bebizonyította lojalitását Orbán Viktorhoz, és elődjéhez hasonlóan méltónak bizonyult "a nemzet golyóstolla" gúnynévre is.
Egyúttal az is nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán elkötelezte magát a sajtószabadság felszámolása mellett Magyarországon, amelynek érdekében gazdasági és gazdaságon kívüli kényszert egyaránt alkalmaz.
A reklámadó ötletgazdája természetesen a legnagyobb hazai kereskedelmi tévécsatornát akarta nehéz pénzügyi helyzetbe hozni, hiszen a sarc aránytalanul - ismétlem: aránytalanul - nagy részét az RTL Klub fizeti majd, amely nem Fidesz-közeli oligarchák tulajdonában van. Ugyanakkor a hírek szerint Orbán személyesen tiltotta meg az állami cégeknek, hogy a baloldali orgánumokban hirdessenek, ellenben a kormány közeli napilapok tömve vannak ugyanezen vállalatok hirdetéseivel.
Rövidlátó voluntarizmus, amely indokolatlan hatalmi mámorból fakad.
Orbán Viktor hallani sem akar konszolidációról, helyette immáron nyílt diktatúrára tör. Elfelejti, hogy a nevezetes Bethlen - Peyer paktum nélkül a Horthy-rezsim aligha ért volna meg negyedszázadot. Nem gondolja végig, hogy az övétől eltérő vélemények elhallgattatása, a nyilvános ellenzéki fórumok megszüntetése révén saját maga kényszeríti utcára az egyre elégedetlenebb tömegeket, nem hagyva számukra más megoldást.
Ez a pillanat óhatatlanul eljön egyszer, ha a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvés továbbra sem lankad. Engem vajmi kevéssé érdekel a kormányfő személyes sorsa, mégis figyelmeztetném arra, hogy bukott diktátorként élni nem éppen vonzó perspektíva! Most éljük talán az utolsó pillanatot, amikor Orbán arcvesztés nélkül visszakozhat. Amikor a józan belátás még nem tűnik gyengeségnek.
Ragaszkodjunk az optimista változathoz. Tételezzük fel, hogy a parlamenti váltógazdaság normális működése helyreáll, Orbán nem betonozza be hatalmát közjogi eszközökkel. A nagy kérdés akkor is megmarad: ki nyújthat a Fidesszel szemben vonzó alternatívát a választópolgároknak? Április 6-ika előtt több ellenzéki prominens méltán hivatkozott az országban lappangó nagyfokú elégedetlenségre. Ez azonban kevésnek bizonyult az üdvösséghez.
A talán kormányváltást óhajtók túlnyomó többsége nem járult az urnákhoz, s ezzel megnyerte a választást Orbán Viktornak. Vajon miért nem kért a társadalom a kormányváltó erőkből?
Élénken él emlékezetemben 2003. augusztus 20-ika, amikor a végbevitt "jóléti rendszerváltásnak" az államháztartásra gyakorolt negatív hatásaitól megrettent Medgyessy Péter váratlanul kijelentette: "A hagyományos jóléti államok kora lejárt."
Az akkori kormányfő kinyilatkoztatása csupán nyitánya volt annak a fiskális fordulatnak, amelyet az MSZP koalíciós partnere, az egykori SZDSZ is erőteljesen szorgalmazott. Medgyessy puccsszerű eltávolítását követően karizmatikus utódja még egyszer meg tudta verni Orbán Viktort. A második Gyurcsány-kormány azonban már nem tanúsított érdemi ellenállást a neoliberális gazdaságpolitikát szorgalmazókkal szemben.
Csupán a kisebbik probléma, hogy a társadalmi ellátórendszerek reformja kapcsán kiírt népszavazáson gyakorlatilag elbukott Gyurcsány kabinetje. A társadalmi igazságosság szempontjainak alárendelése a fiskális kényszernek a szocialista pártot teljes mértékben megfosztotta hitelességétől. Az ennek következtében létrejövő bizalomvesztés pedig hatékonyabbnak bizonyult bármelyik fideszes karaktergyilkosságnál.
Éppen ezért érthetetlen számomra, amikor az Együtt-PM egy nyilatkozatában alig burkoltan "baloldali populizmussal" vádolja meg a szocialistákat. Tudomásul kellene venni, hogy a Fideszt különben elutasítók sem kívánják a 2006 és 2010 közötti éra gazdaságpolitikájának változatlan formában történő folytatását. Annak az erőnek, amely kormányváltó szerepre pályázik, világossá kell tennie: nagyobb szociális érzékenységgel rendelkezik nemcsak a mai hatalomnál, hanem egykori önmagánál is.
Számtalan lehetőség kínálkozik ennek bizonyítására, hiszen az Orbán-rezsim, amely létét lényegében a baloldal fent említett identitásválságának köszönheti, teljes mértékben kizárja minden döntéshozatalból a munkavállalók képviselőit, az amúgy sem túl rezisztens érdekvédelmi szervezeteket marginális helyzetbe kényszerítve.
Nem véletlen, hogy az egyik legilletékesebb személy, az éhségmenetek szervezője, Komjáthi Imre a napokban a baloldali értékekhez való ragaszkodásra buzdította az MSZP-t.
Egyre jobban kibontakozó gátlástalansága, erőszakossága csúfos bukásra predesztinálja a jelenlegi hatalmi garnitúrát Magyarországon talán a nem is túl távoli jövőben. De helyére csak olyan erő léphet, amely imázsának részévé teszi a szolidaritást, a gondoskodást, létrehozva a rezsim romjain egy sajátosan magyar "roosevelti koalíciót".
