Kényszer és kapkodás

Hoffmann Rózsa távozásával lehetőség nyílik az oktatási kormányzat előtt arra, hogy óvatosan elszakadva a volt államtitkár asszony szakmailag még a jobboldal számára is problematikus köznevelési reformjaitól, megpróbáljon legalább a legfontosabb kérdésekben kiegyezni a társadalommal.

A független oktatási szakértők a Hoffmann-féle brutális változtatások láttán rögtön figyelmeztettek: ez az út nemcsak a szegényebb, a földrajzilag leszakadó régiókban élő gyerekek számára hátrányos, hanem a középosztályból érkezők számára is.

Ha egy szorgalmas, rendezett családi körülmények között élő, úgynevezett középosztálybeli gyerek maximálisan megfelelve a hoffmanni elvárásoknak, nagy erőbedobással megtanulja mindazt, amit az új tantervek szerint tanítanak mostantól, és kialakítja azt a személyiséget, amire az új nevelési gyakorlat irányul, akkor döbbenten látja majd, hogy milyen rosszul járt.

A szakmai tanárszervezetek állítják, hogy elavult, múltba néző tananyagot, idejétmúlt módszerekkel sulykoló tantervek irányítják ma az iskolát. A tanárszervezetek ezt kritizálják, az ellen tiltakoznak minden lehetséges fórumon. Azt kifogásolják, hogy olyanfajta átideologizáltságot erőltetnek rá a nevelésre, ami szemben áll humanista eszményeinkkel.

Gondoljunk csak a nyilas parlament tagjaként Bajcsy-Zsilinszky Endre halálára szavazó, Szálasit propagáló Nyírő Józsefre, vagy az esztétikailag siralmas, nacionalista etnogiccseiről elhíresült Wass Albert mennybemenesztésére, vagy a hittan és az erkölcstan közötti kötelező választás bevezetésre. Ez nem fér össze az intim szféra tiszteletével.

A 16 éves korra leszállított tankötelezettség, a szakképző intézményekben a közismereti tárgyak idejének durva csökkentése, az egyentantervűség, egyentankönyvűség bevezetése, a pedagógiai sokszínűség megszüntetése, az iskolai autonómia felszámolása, a megalázó minősítési rendszer bevezetése, amelyik egyáltalán nem veszi figyelembe a konkrét teljesítményt ennek megannyi eleme.

A felsőktatási keretszámok ijesztő korlátozásának hatásai ellen csak az tud védekezni, aki magániskolába vagy külföldre mehet tanulni. A tehetősek tízezrei teszik most meg ezt.

A pedagógusi ellenállás megtörésére a korábbi szakmai egyeztető fórum, a hét (!) oldalból álló Közoktatáspolitikai Tanács helyett létrehozták az uniformizált Nemzeti Pedagógus Kart. A KT-ban szót kaptak az egyházi iskolák, a szakmai szervezetek, a szakszervezetek, a szülői- és diákszervezetek képviselői is. Ez a Nemzeti Pedagógus Kar viszont csak tanárokra építő, ám kötelező szervezet, ahol a demokrácia kicsúfolásaként a küldöttek egy részét sorsolás útján választották ki.

Nagy baj ez, mert szabad embert csak szabad ember nevelhet.

Korábban egy oktatási hetilap szerkesztőjeként sikeresen tudtam együtt dolgozni mind MDF-es, SZDSZ-es, szocialista, vagy akár Fideszes miniszterrel, mert valamennyien (igaz, különböző mértékben), de tiszteletben tartották a sajtó szabadságát. Közöltünk az ellenzéki véleményeket is (Hoffmann Rózsáét például évente legalább kétszer), a kutatók véleményét, a pedagógusok véleményét és riportokat írtunk arról, hogy miként fest a valóság az iskolákban egy-egy konkrét kérdésben.

Nem állítom, hogy minisztériumi főnökeink mindig örültek ennek, de a tanárok szemében hitelesítette őket kritika-tűrésük, és ezért számíthattak a pedagógustársadalom figyelmére.

A Hoffmann Rózsa-féle apparátus felszámolta a lap önállóságát és aztán úgy intézte, hogy mindenki elveszítse állását, még a nyugdíj előtt álló titkárnő is, aki pedig több, mint 30 éve szolgálta a minisztériumot. Egyéni tapasztalat? Igen, de mint mindenkit, engem is befolyásolnak az egyéni tapasztalataim. Azt szűrtem le belőle, hogy úgy látszik, ez az oktatásügyi vezetés nem törődik a pedagógusok véleményével, hiszen rá kényszerítheti őket az engedelmességre.

Nem állíthatjuk, hogy mindaz a probléma, hátrány, veszteség, kár, ami a Hoffmann-féle múltba forduló váltás miatt bekövetkezhet, be is fog következni, mert a magyar társadalomnak erős az immunitása. El kell ismerni, hasznot is hozott ez a változtatás: a gazdaságilag ingatag helyzetben levő településeken dolgozó tanárok is megkapják a fizetésüket, sőt némi fizetésemelést is elkönyvelhetnek.

Csakhogy az összeredmény lehangoló. És ezt a jobboldalon is tudják, az államtitkár aszonyt ezért menesztették. Most lehetne változtatni. Hogyan? Erőltetett tempóban íratják (titokban) az új tankönyveket, amelyeket ősztől már be is vezetnek. Miért ez a sietség?

Hadd mondjon véleményt a szakmai közvélemény a kéziratokról. Országos bevezetésük előtt próbálják ki őket egy-egy iskolában. Álljanak végre szóba a társadalommal. Ne felejtsék el: az erő pozícióját számukra nem a saját szakmai sikerük, hanem a nagypolitika hozta meg.

Meglátjuk, van-e az újjáalakított oktatási kormányzatban kellő felelősség a következő nemzedékek iránt. A költő, Kisfaludy Károly, többek között ezt írta: "Sok haza-puffogatás, ok semmi, de szörnyű magyarság, / Bundás indulatok: oh be tatári műv ez". A reformkori Magyarországon népszerűek voltak a versei. Kíváncsi vagyok, a titokban készülő új tankönyv vajon tartalmazza-e ezeket a sorokat.

Tarlós és a kakashere

"Hol áldozat nincs, nincs szabadság." (Heltai)

Tarlós úrnak praktikusan teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy hát nem teljesen mindegy, ha az államé lesz az önkormányzati tulajdon? A kettő éppen ugyanaz.

Bizony, itt egyre több minden az államé, ami korábban nem volt az, és tessék, ettől a nap még felkel keleten.

Amúgy, a tarlósi tételt kiegészíthetjük még azzal is, hogy hát nem teljesen mindegy, ki lesz itt a főpolgármester? Mert a főpolgármester lelke az államé, azaz Orbán úré lesz. Főpolgármester, de alpolgármester, színházigazgató, vasúti bakter, pedellus, tévés, bankelnök, gyepmesteri hivatalvezető, főkapitány, gyártásvezető, és - és a sor még bátran folytatható - csak az lehet, aki a lelkét, eladta az államnak. Azaz, pontosabban, aki e lelkét eladta egy bizonyos Orbánnak.

A különbség nagyjából csak abban lelhető fel, hogy mennyiért. Akadnak, akik egész jó áron tudták értékesíteni a lelküket, nekik százszámra nőnek a hektárok, a trafikok és a fácánvadászatok. Mások a kis lelkecskéjüket fillérekért kótyavetyélték el. De így is elégedettek azért az életükkel, mert mégsem taszították őket páriasorba, az érinthetetlenek szerencsétlen kasztjába, mint azokat akik köszönettel visszautasították az ajánlatot. Pedig ez utóbbiak is tudták, hogy akadnak olyan ajánlatok, amelyeket nem lehet visszautasítani. De akkor is. Az ő lelküket így hát nem leltározták eddig még be a Nemzeti Együttműködés Nagy Lélekraktárába.

Szép is az ilyesmi, még akkor is, ha kitaszítottság, szegénység és gúny az osztályrészük. Lúzerek - bökdösnek vigyorogva feléjük mind hájasabb ujjacskáikkal azok, akik jó áron odaadták a lelküket, a rájuk bízott gázművüket, városukat, iskolájukat az együttműködés nagy és telhetetlen Mammonjának.

Ne essünk a felesleges moralizálás bűnébe. Mint most Tarlós, de mondhatnám a többieket is, példája bizonyítja, a mindennapi élethez nem szükséges lélek, lelkiismeret. Egy jól szuperáló gumigerinc és kiskirályként kapirgálhatunk a szemétdombon.

Csak aztán néha jön a gazda, és kakashere pörkölt lesz ebédre.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

Szerző
Dési János

Magyarország elrablása

A Nézőpont Intézet európai parlamenti választások utáni első közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is toronymagasan vezeti a pártok versenyét. Ha most vasárnap lennének a választások a kormánypárt 37 százalékos támogatottsággal simán kiütné riválisait és a többségi elvre hajlított választási rendszer révén valószínűsíthetően ismét kétharmadot szerezne.

Elégedettek lehetnek a Lendvay utcában, hiszen a Jobbik 11 százalékon, az MSZP alig 8 százalékon áll a teljes népesség körében, a DK, az LMP és az Együtt-PM pedig az 5 százalékot sem éri el ugyanebben a szegmensben.

Önmagában persze a politikai lóverseny aktuális állása aligha érdekes, nota bene szinte tét nélküli. Ennél valamivel fontosabb, hogy beteljesedni látszik Orbán jóslata a mindent - pénzt, paripát, fegyvert, hatalmat - magába szívó centrális erőtérről, amelyben a "középen" elterpeszkedő, erős és egységes kormánypártnak egyszerre van jobb és baloldali ellenzéke. Orbáni szóhasználattal "szélsősége".

Az elmúlt négy év, szívós munkájának köszönhetően még észre- vagy komolyan vehető alkotmányos kontrollja, féke vagy ellensúlya sincs. A kialakult politikai szituációt leírhatnánk úgy is, mint a pártrendszer átalakulását, a közjogi struktúrák átrendeződését vagy a politikai kultúrában tapasztalható "hangsúlyeltolódást" és igazunk is lenne.

De talán közelebb kerülünk a magyar valósághoz, ha a véleménykutatási adatok tükrében azt állítjuk, hogy a társadalom többségének passzív lemondása, egy elkötelezett, hangos kisebbség lelkes támogatása, és a "bekerített" demokratikus ellenzék szűk csoportjainak hatástalan ellenállása mellett zavartalanul folytatódhat Magyarország elrablása. Kifosztása, a közpénzből felhizlalt holdudvar etetése, a jogállamiság megmaradt romjainak feldúlása és az állampolgárok akaratnyilvánításának, gazdasági, kulturális és politikai szabadságának adminisztratív korlátozása.

Gőzerővel folytatódhat a hatalomból kibillenthetetlen kormányzópárt fegyelmezett hadoszlopainak "puha szuronyaira" támaszkodó, autoriter rendszer pilléreinek megerősítése, amelyben hiábavaló minden ellenállás, reményt, jövőt, perspektívát pedig csak az állam által gondosan kiporciózott fejadagokban, jegyre vagy párttagkönyvre lehet kapni.

E rendszerépítésnek elengedhetetlen, és a Fidesz által 2010-ben megkezdett hosszú menetelés óta előszeretettel használt kelléke az is, hogy olyan mocskossá, züllötté és álságossá tegyék a politikai rendszer működését és a közbeszédet amennyire csak lehet; hogy attól jó érzésű embernek azonnal felforduljon a gyomra és még csak eszébe se jusson közéleti kérdéseken rágódnia.

És lassan tényleg értelmetlenné válik az ellenállás, elhalkulnak az utolsó kritikus hangok, az ellenzéki lapok megszűnnek vagy sodródnak a pénzügyi összeomlás szélére, bénító közöny és dermesztő apátia lesz úrrá mindenen; kiszolgáltatottság, gyomorforgató szegénység, élet nélküli élet.

De a cél szent, Magyarország múltjának, jelenének és jövőjének elrablása pedig a szükséges eszköz, hogy egyszer és mindenkorra mindenki számára világos legyen: csak a Fidesz. Vagy Hegyeshalom.