Hoffmann Rózsa távozásával lehetőség nyílik az oktatási kormányzat előtt arra, hogy óvatosan elszakadva a volt államtitkár asszony szakmailag még a jobboldal számára is problematikus köznevelési reformjaitól, megpróbáljon legalább a legfontosabb kérdésekben kiegyezni a társadalommal.
A független oktatási szakértők a Hoffmann-féle brutális változtatások láttán rögtön figyelmeztettek: ez az út nemcsak a szegényebb, a földrajzilag leszakadó régiókban élő gyerekek számára hátrányos, hanem a középosztályból érkezők számára is.
Ha egy szorgalmas, rendezett családi körülmények között élő, úgynevezett középosztálybeli gyerek maximálisan megfelelve a hoffmanni elvárásoknak, nagy erőbedobással megtanulja mindazt, amit az új tantervek szerint tanítanak mostantól, és kialakítja azt a személyiséget, amire az új nevelési gyakorlat irányul, akkor döbbenten látja majd, hogy milyen rosszul járt.
A szakmai tanárszervezetek állítják, hogy elavult, múltba néző tananyagot, idejétmúlt módszerekkel sulykoló tantervek irányítják ma az iskolát. A tanárszervezetek ezt kritizálják, az ellen tiltakoznak minden lehetséges fórumon. Azt kifogásolják, hogy olyanfajta átideologizáltságot erőltetnek rá a nevelésre, ami szemben áll humanista eszményeinkkel.
Gondoljunk csak a nyilas parlament tagjaként Bajcsy-Zsilinszky Endre halálára szavazó, Szálasit propagáló Nyírő Józsefre, vagy az esztétikailag siralmas, nacionalista etnogiccseiről elhíresült Wass Albert mennybemenesztésére, vagy a hittan és az erkölcstan közötti kötelező választás bevezetésre. Ez nem fér össze az intim szféra tiszteletével.
A 16 éves korra leszállított tankötelezettség, a szakképző intézményekben a közismereti tárgyak idejének durva csökkentése, az egyentantervűség, egyentankönyvűség bevezetése, a pedagógiai sokszínűség megszüntetése, az iskolai autonómia felszámolása, a megalázó minősítési rendszer bevezetése, amelyik egyáltalán nem veszi figyelembe a konkrét teljesítményt ennek megannyi eleme.
A felsőktatási keretszámok ijesztő korlátozásának hatásai ellen csak az tud védekezni, aki magániskolába vagy külföldre mehet tanulni. A tehetősek tízezrei teszik most meg ezt.
A pedagógusi ellenállás megtörésére a korábbi szakmai egyeztető fórum, a hét (!) oldalból álló Közoktatáspolitikai Tanács helyett létrehozták az uniformizált Nemzeti Pedagógus Kart. A KT-ban szót kaptak az egyházi iskolák, a szakmai szervezetek, a szakszervezetek, a szülői- és diákszervezetek képviselői is. Ez a Nemzeti Pedagógus Kar viszont csak tanárokra építő, ám kötelező szervezet, ahol a demokrácia kicsúfolásaként a küldöttek egy részét sorsolás útján választották ki.
Nagy baj ez, mert szabad embert csak szabad ember nevelhet.
Korábban egy oktatási hetilap szerkesztőjeként sikeresen tudtam együtt dolgozni mind MDF-es, SZDSZ-es, szocialista, vagy akár Fideszes miniszterrel, mert valamennyien (igaz, különböző mértékben), de tiszteletben tartották a sajtó szabadságát. Közöltünk az ellenzéki véleményeket is (Hoffmann Rózsáét például évente legalább kétszer), a kutatók véleményét, a pedagógusok véleményét és riportokat írtunk arról, hogy miként fest a valóság az iskolákban egy-egy konkrét kérdésben.
Nem állítom, hogy minisztériumi főnökeink mindig örültek ennek, de a tanárok szemében hitelesítette őket kritika-tűrésük, és ezért számíthattak a pedagógustársadalom figyelmére.
A Hoffmann Rózsa-féle apparátus felszámolta a lap önállóságát és aztán úgy intézte, hogy mindenki elveszítse állását, még a nyugdíj előtt álló titkárnő is, aki pedig több, mint 30 éve szolgálta a minisztériumot. Egyéni tapasztalat? Igen, de mint mindenkit, engem is befolyásolnak az egyéni tapasztalataim. Azt szűrtem le belőle, hogy úgy látszik, ez az oktatásügyi vezetés nem törődik a pedagógusok véleményével, hiszen rá kényszerítheti őket az engedelmességre.
Nem állíthatjuk, hogy mindaz a probléma, hátrány, veszteség, kár, ami a Hoffmann-féle múltba forduló váltás miatt bekövetkezhet, be is fog következni, mert a magyar társadalomnak erős az immunitása. El kell ismerni, hasznot is hozott ez a változtatás: a gazdaságilag ingatag helyzetben levő településeken dolgozó tanárok is megkapják a fizetésüket, sőt némi fizetésemelést is elkönyvelhetnek.
Csakhogy az összeredmény lehangoló. És ezt a jobboldalon is tudják, az államtitkár aszonyt ezért menesztették. Most lehetne változtatni. Hogyan? Erőltetett tempóban íratják (titokban) az új tankönyveket, amelyeket ősztől már be is vezetnek. Miért ez a sietség?
Hadd mondjon véleményt a szakmai közvélemény a kéziratokról. Országos bevezetésük előtt próbálják ki őket egy-egy iskolában. Álljanak végre szóba a társadalommal. Ne felejtsék el: az erő pozícióját számukra nem a saját szakmai sikerük, hanem a nagypolitika hozta meg.
Meglátjuk, van-e az újjáalakított oktatási kormányzatban kellő felelősség a következő nemzedékek iránt. A költő, Kisfaludy Károly, többek között ezt írta: "Sok haza-puffogatás, ok semmi, de szörnyű magyarság, / Bundás indulatok: oh be tatári műv ez". A reformkori Magyarországon népszerűek voltak a versei. Kíváncsi vagyok, a titokban készülő új tankönyv vajon tartalmazza-e ezeket a sorokat.
