Nagyapó újabb meséi

Fisch Gábor László immáron második mesekötetét adja a kezünkbe Nagyapóként. Azt mondják, nagyszülőnek lenni csodás élmény, semmihez sem fogható, bármennyire is szerettük, óvtuk, tanítottuk a gyerekeinket, az unokák világra jövetele új korszakot jelent az életünkben. Egy élet tapasztalatával szerethetünk, óvhatunk, taníthatunk - rajonghatunk a kis emberért -, és ez teljesen más minőséget jelent.

A rácsodálkozás az unokánk permanensen megfigyelhető fejlődésére, ahogy nyílik az értelme, ahogy a kis kezét a kezünkbe kulcsolja, vagy átfonja a nyakunkat és közben tündérien csacsog, sokakat éltet és tesz boldoggá.

Visszahozza a múltat, mit csináltunk annak idején jól-rosszul, mit mulasztottunk, így aztán az unokáknál teljes elánnal bevethetjük magunkat, és joggal érezzük úgy, különleges ajándékot kaptunk az élettől, s közben mi magunk is adhatunk. Ezeket a gondolatokat üzeni nekünk a Nagyapó meséi.

Fisch Gábor László mesés, ámde életszerű történetei erről a csodás érzésről tesznek tanúbizonyságot. Átsüt a meséken, milyen okosan szereti az unokáit, mennyire jó nagypapa lehet ez a Nagyapó. Mert partnernek tekinti a kis embert, akármennyi idős is, s úgy is beszél hozzá.

Miként partnerség az is, ahogyan fogalmaz: a szókincs és a választékos beszéd mutatja ezt. (Amely kiveszőben van a futószalagon gyártott magyar és külföldi mesekönyvek világában, lett légyen bármily aranyos is egy történet.)

A Nagyapó meséi ritka szép kiállítású könyv. Horváth Krisztina a szerzővel együtt hangolódik a történetekre, teljes egységet mutat szöveg és illusztráció. A Magyar Napló Kiadó igényesen tördelte a szöveget, az iniciálék a mesék elején még szebbé teszik az összképet, a formátum pedig tökéletes: kis kezek is meg tudják tartani. Ezen túlmenően a gyerekek találnak egy kiszínezhető oldalt is a könyvben, sőt, el is játszhatják a mesét a kivágható mesealakokkal - és persze a játékos kedvű nagyapókkal és nagyanyókkal

Mindezeken túl a Nagyapó meséi legnagyobb erénye számomra, hogy a mai élet mindennapjait hozza be a mesékben a búbos kemencétől a légkondicionálón keresztül olyan információkig, amikkel tudattalanul tágíthatjuk a gyerekek ismereteit (hogy van széncinege, meg vízköpő és a szarvasbogarak elveszíthetik a másikkal való harcban a szarvukat), de találkozunk pajkos kikacsintással is a felnőttek felé, mert bizony a zenemester tücsköt Jehudinak hívják - utalva Yehudi Menuhinra. Nem kétséges, Fisch Gábor László játszani invitálja a felnőtteket is.

A könyvet négy unokájának ajánlotta imígyen: "Kicsinórinak, aki a legnagyobb, Truskának, aki a legkisebb, Olinak, aki a legfiúbb, és Lucának, aki a legboszorkányosabb - akik mindannyian csupa leggel vannak a szívemben." Ez mindent elmond a szerzőről, azt gondolom, s ha csak ezt a ajánlást olvassa el valaki, ellenállhatatlan vágyat fog érezni arra, hogy enélkül a mesekönyv nélkül ne lépjen ki a boltból. Mert nemcsak az unokájának vesz így ajándékot, hanem általa saját magának is.