Brazil bajok

Persze, a történtek hosszabb elemzést igényelnek. Az okok sokrétűek. Az mindenesetre egyértelmű: a németek ellen elszenvedett megalázó 7-1-es vereséghez nagyban hozzájárult a nyomás, amit a házigazda brazil válogatottnak el kellett viselnie. A kontinensnyi ország boldogsága a játékosok eredményességétől vált függővé. Mérhetetlenül hiányzott a csapatkapitány (Thiago Silva) és a selecao üdvöskéje (Neymar), a keret összeállítása nem volt megfelelő, s mindemellett a legfontosabb: a német válogatott a tudományt segítségül hívva készült föl a lehető legtökéletesebben a tornára, ellentétben a szárnyalásban reménykedő kanárikkal.

A lelki teher

„Nem magyarázhatjuk a magyarázhatatlant azzal, hogy a játékosok nem tudták elviselni a terhet. Pedig ezt mondogatják. De erre készültünk évek óta.”

Carlos Alberto Parreira, Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány segítője, az 1994-ben vb-győztes garnitúra mestere utasította vissza ezekkel a szavakkal azt a feltételezést, miszerint a keddi katasztrófa azért következett be, mert a játékosok összeroppantak a felelősség súlya alatt. Holott ez egy olyan körülmény, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A vb kezdete óta látszott a játékosok arcán, hogy szétfeszíti őket az adrenalin. A feszültség könnyek formájában törtek utat maguknak a meccseket fölvezető himnuszok alatt, s akkor is, amikor a chileiek elleni büntetőpárbaj zajlott. David Luiz, aki a németek ellen a kapitányi karszalagot viselhette az eltiltott Thiago Silva távollétében, kivetkőzött önmagából, amikor 1-0-s állásnál szabadrúgásból bevette a kolumbiai kaput az előző körben.

Azt mondják, nem volt még vb, ahol a házigazdára olyan súllyal nehezedett volna a győzelmi kényszer, ahogy most a brazil együttesre. Ott volt előzményként 1950, az előző rendezés, amikor a négyes döntő utolsó mozzanataként az uruguayiak elhappolták a show-t a házigazdák elől. Az a kudarc mindmáig kísért. A 2-1-es vereségért Moacyr Barbosa kapust tették felelőssé. 2000-ben hunyt el, gyakorlatilag nincstelenként. Amikor néha megkérdezték, mindig elmondta, ő lett a bűnbak: „Brazíliában a maximális szabadságvesztés 30 év. Ám az én büntetésem már ötven éve tart” – szögezte le.

„Senki nem akar Barbosa lenni” - mondta történetéről nemrégiben Márcio Santos, aki épp Parreira ténykedése alatt emelhette magasba a vb-trófeát.

Itt kell megjegyezni, hogy a vb-rendezést rengeteg kritika érte. Nem stadionokra kellene a pénzt áldozni, hanem az életszínvonal emelését célzó intézkedésekre – hangoztatták a prosperálók. Mindenki más ellenben úgy vélte (s nyilván az ellenzők is teljesen elcsendesültek volna), hogy a vb-győzelem olyan élménnyel, olyan boldogsággal ajándékozza meg a kétszázmilliós, többségében rettenetesen szegények lakta országot, hogy a korrupció, a mindennapok szenvedése, ha átmenetileg is, de feledésbe merül (a témában íródott cikkünk mindezt bővebben taglalja lapunk csütörtöki számának 14. oldalán).

Hiába alkalmazott pszichológusokat Scolari, a fiatal csapatát nem megfelelően készítette fel a tornára.

„100 százalékig biztos vagyok abban, hogy hazai környezetben megszerezzük a hatodik vb-győzelmünket” – szögezte le tavaly.

„Egy kézzel már fogjuk a trófeát” – nyilatkozta néhány hete Parreira.

Csak a győzelem elfogadható – mondták ezzel tulajdonképp a szakemberek a játékosaiknak.

A hiányzók

Alighanem a németek akkor is győznek, ha Thiago Silva nem kap (gyakorlatilag a semmiért) sárga lapot az előző meccsen, Zuniga meg nem töri el Neymar csigolyáját, de hogy nem ilyen különbséggel, az biztos. Silvával a csapatkapitány, egyúttal a védelem koordinátora esett ki, David Luiz egyik minőségében sem tudta pótolni a neves klubtársat, hiába lett nyári klubváltásával a valaha volt legdrágább védőjátékos (ő is a PSG-hez került). Erről a brazil csapatról azt tartották, hogy ugyan nem virtuózok gyülekezete, védekezni azonban legalább tud, a Dani Alves, D. Luiz, T. Silva, Marcelo négyes tökéletesen zár, még akkor is, ha a két szélső többnyire jobban szereti a támadásokat támogatni, mint az ellenfél akcióit megakadályozni. Épp a biztonság szem előtt tartásával maradt ki a Barcelona védője az elődöntőről, és került be helyette Maicon. A Thiago Silva helyettesítésére előkapott Dante a Bayernben általában hibátlan, ezúttal viszont a német precizitáshoz szokott bekk a káoszban találta magát s valljuk be, többször táplálta is azt borzalmas helyezkedésével. Támadásban az impotencia volt a jellemző, Neymar hiányában épp az ötlet veszett ki a selecao játékából, miközben régen épp a váratlanság volt a brazil futball egészének erénye.

A keret

Felötlik az emberben 1998. A kor legkiválóbb labdarúgója, Ronaldo valamilyen megmagyarázhatatlan betegségtől szenvedett, játéka kérdéses volt a franciaországi döntőben. A Zidane-éktól elszenvedett 3-0-s kudarcot még lehetett magyarázni Ronaldo problémájával, de a 7-1-et Neymar és Thiago Silva mellőzésével nem. Azért nem, mert a brazil labdarúgás nem engedheti meg magának, hogy ne legyenek megfelelő helyettesek. Az, hogy Neymaron kívül egyetlen olyan labdarúgó sem akadt Scolari 23-as válogatottjában, aki megtestesítette volna a brazil futballistát, az jelzésértékű, mindemellett roppant fájdalmas. Az az ország, amely évente 1000 (!) labdarúgót exportál a világ legkülönfélébb nemzeti bajnokságába, egyetlen valamirevaló csatárt se legyen képes fölvonultatni, mondjuk úgy: bizarr!. Fred nem méltó arra, hogy Ronaldo, Romario, Bebeto, Eder, Tostao vagy Pelé „válogatottjában” szerepeljen.

A csapatnak sem hátul, sem elöl nem akadt karmestere, kimaradt Ronaldinho és Kaká a keretből, meglehet, joggal, de ha a kapitány nem talált megfelelő utódot helyettük, akkor nagyon nagy baj van, s ezek a bajok most a napnál világosabban megmutatkoztak.

A szemlélet

A brazilok esetében egyébként hasonló folyamatok figyelhetőek meg, miként például az afrikai delegáltak esetében. A fekete kontinensről érkezett együtteseknek jelentős rajongótábora volt – mondjuk 30 éve. Könnyedén, lazán, technikai trükköket bemutatva futballoztak, minden egyes megoldásukon érződött, hogy élvezik a játékot. A brazilokkal ugyanez volt a helyzet. Örömfocit játszottak. Öröm volt nézni őket. A mai brazil válogatott látványa semmiben nem hasonlít a korábbiakra. Scolari a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Azzal semmi baj, ha szakít a hagyományokkal, hiszen megtette 2002-ben is, amikor szakított a négyvédős rendszerrel, hiszen az 5-3-2-vel hét meccsen veretlen maradva nyert Riváldóékkal. A probléma abban áll, hogy fejlődés érdekében tett erőfeszítések nyomán mostanra a brazil futball elveszítette legfőbb jellemvonásait, ráadásul a világ vezető „műhelyeiben” egészen más szintű munka zajlik.

A német faktor

Mindenre felkészültünk – mondták a németek Brazíliába érkezvén. Hónapokat töltöttek azzal, hogy feltérképezzék a helyszínt, tervet dolgozzanak ki a klíma elviselhetőségére, nem találtak maguknak megfelelő szálláshelyet, ezért felhúztak maguknak egyet. A Campo Bahia központtól 15 kilométerre van a reptér, ahonnan az összes helyszín cirka 2-3 óra alatt elérhető, tréningezésre 15 ezer négyzetméteres területen nyílik lehetőség, és minden szükséges felszereléssel ellátták. Mindemellett a szakmai stáb a legnagyobb gonddal válogatta ki azokat a játékosokat, akik szükségesek a sikerhez, nem beszélve arról, hogy a német utánpótlás-képzés eredményei nem csak most, jóval korábban megmutatkoztak már. A csapat mellett dietetikusok, fizioterapeuták, erőnléti edzők dolgoznak, az egyes csapatrészeknek külön felügyelője van. Mintha nem is sporteseményre készítenék fel az együttest, hanem űrutazásra. A tudományos eszközök ma már elengedhetetlenek a sportban. S habár ezek közül sok mindent a brazilok is alkalmaztak, a szellemi tudás megkérdőjelezhetetlenül a németek mellett volt. Ezen a szinten a legapróbb dolgok döntőek lehetnek, s a németek mindenre kiterjedően ügyeltek.