Emmi;kormány;Munkácsy-trilógia;

2014-07-10 19:06:00

Munkácsy-trilógia - A kormány célja a képek egyben tartása

A kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.

A debreceni Déri Múzeum szóvivője csütörtök délelőtt közölte, hogy nem maradhat együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, miután a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel.

Az államtitkárság közleménye felidézi, hogy az Ecce Homo című kép a magyar állam, a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő tulajdonában van, a Krisztus Pilátus előtt című festmény pedig a kanadai Hamilton művészeti galériáé.
"Ez utóbbi alkotás tartós bérleti joga 2014. július 31-én lejár. A kanadai tulajdonossal a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások eddig nem vezettek eredményre" - olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az Igazságügyi Minisztérium három magyar igazságügyi szakértővel elvégeztette a műalkotások értékbecslését.

Az összegzés szerint az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt.
"A kormány célja változatlanul az, hogy a trilógiát hosszú távon egyben tartsa" - zárul a közlemény, amelyben az is olvasható, hogy az ügyben zajló tárgyalásokról azok végleges lezárulásáig nem adnak tájékoztatást.