Fidesz;Kubatov-lista;adatkezelés;

2014-07-12 07:11:00

Így lehet "lekerülni" a Kubatov-listáról

Nem tudott róla az Index újságírója, Kolbert András, hogy szerepel a fideszes Kubatov-listán, de az adatvédelmi hatóság utasítására levették róla, legalábbis Kubatov Gábor ezt állította a hatóságnak. 

Mint ismert: március 22-24. között nagyon sokan kaptak sms-t azzal a szöveggel, hogy "Március 29én újra Békemenet!Talalkozzunk 13kor a Kossuth téren,innen megyünk a Hösök terere,beszedet mond Orbán Viktor.Ott kell lennünk, add tovább!". Olyanok is megkapták az üzenetet, akik elmondásuk szerint soha nem adták meg az elérhetőségeiket sem a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórumának, sem a Fideszhez bármilyen szinten is köthető cégnek, szervezetnek vagy magának a pártnak.

Egyértelmű volt, hogy durva adatkezelési jogsértés történt, emiatt pedig az Index, illetve újságírójuk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, hogy vizsgálják ki, vajon kié a szám, amiről az sms-eket küldték, honnan származnak a listán szereplő telefonszámok, és hogy megállapítható-e a jogsértés.

A válasz négy hónappal később érkezett. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a Telenor április 24-én elárulja a NAIH-nak, hogy a +36-20-900-0798-as telefonszám valóban a Fideszé, noha ezt már az sms-ek kiküldésének másnapján nyilvánosan elismerték, azzal, hogy csak olyan embereknek küldtek üzenetet, akik kifejezetten beleegyeztek ebbe korábban. Ez azonban nyilvánvalóan nem volt igaz, ám a hatóság érdemi vizsgálat helyett csak a nekik levelet író újságíró ügyében járt el, s az információs önrendelkezési jogról szóló törvényre hivatkozva felszólította a Fideszt arra, töröljék az érintett telefonszámát adatbázisokból, amennyiben annak birtokában vannak. Kubatov Gábor pártigazgató pedig június 17-én arról tájékoztatta a hatóságot, hogy törölték az újságíró telefonszámát.

Utóbbi már csak azért is érdekes, mert az Index munkatársa panaszában nem állította, hogy ő is kapott sms-t - nem kapott -, így furcsállta, hogy Kubatov egyáltalán megtalálta a listán. S noha többször is kérte a NAIH-t, vizsgálják ki, honnan szerezte a párt a telefonszámokat, s hogy valójában hány olyan személyes adat szerepelhet az adatbázisukban, amelyet nem az érintett állampolgár osztott meg a párttal, a hatóság ilyen vizsgálat megindításáról azóta sem tájékoztatta a bejelentőt.