Pálfi György;szabadesés;

2014-07-12 22:28:00

Példátlan magyar siker Karlovy Varyban - tarolt a Szabadesés

Emberemlékezet óta nem történt meg, hogy egy nemzetközi filmfesztiválon egyszerre két fő díjat is elvigyen egyazon film - ez most megtörtént Karlovy Varyban. Pálfi Györgyé lett a legjobb rendezés díja, emellett a Szabadesés című film elnyerte a zsűri különdíját, s a díjjal járó 15 ezer dollárt. Ráadásul a Szabadesés elnyerte az Europa Cinemas legjobb európai filmnek járó díját is.

Taps, ünneplés, kétszer is magasba emelt meztelen leányka a nevezetes kristály gömbbel Karlovy Varyban, a fesztivál szombati záróünnepségén kétszer tapsolt az ünneplő közönség a magyar filmes alkotóknak. Pálfi György rendező a Kristály Glóbusszal a kezében röviden csak annyit mondott: nagyszerű munkatársakkal dolgozott, ha nem ők álltak volna mellette, akkor ő most nem állna a színpadon. A zsűri különdíját Pusztai Ferenc producer vette át, aki ugyancsak az alkotótársak lelkesedését és szakmai együttgondolkodását emelte ki.

Pálfi György Karlovy Varyban megkapta azt az elismerést, amit megérdemelt a szenzációsan rövid határidő alatt elkészített, sok ötletet, tehetséget és alkotói merészséget magába sűrítő filmjéért. Ráadásul a zsűri nem csak a legjobb rendezés díját, hanem a második legnagyobb díjat is odaítélte a Szabadesés szakmai bravúrjáért, amit a film több történetből összeálló drámai íve, s a történeteket egyénítő, különböző műfajok és stílusok megteremtése jelent. Pálfi, aki a képzeletgazdag, újító szenvedélyű, és nagyon merész filmjeivel szerzett nemzetközi nevet magának, már a forgatás idején azt emelte ki lapunknak, amit azután itt, Karlovy Varyban is elmondott, hogy a legélvezetesebb a kísérletezés szabadsága volt számukra. A filmben elmesélt hét epizódhoz megválasztott műfajok és stílusok kreatív, kötöttségek és elvárások nélküli alkalmazása volt igazi élvezet. Ezt érezni a legmeghökkentőbb epizódok alapvető játékosságán is. Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró-társával a kísérlet vonzotta őket kiváltképpen a képtelenségnek látszó öt hónapos határidő ellenére. A szokatlan izgatta őket abban, hogy több, különböző műfajú kisfilmet rejtettek el egy nagyjátékfilmben. Olyan műfajokat próbálhattak ki, amire korábban soha nem volt módjuk, de mindig is izgatta őket. Nos, a kísérlet fényesen sikerült. A két fantasztikus díj azért is különösen siker, mert ritkán történik olyasmi a fesztiválok világában, hogy két egymás utáni évben ugyanaz az ország szerepeljen a fődíjasok között. Ráadásul dupla díjjal. A nagy füzet tavalyi Kristály Glóbusza után csodálatosan ragyog idén a két elnyert díj.

A szerény költségvetésű Szabadesés elkészültét Pálfi közösségi filmezésnek nevezi, a példátlanul fényes alkalommal álljon is itt legfőbb alkotótársainak neve, akik a rendezőhöz hasonló odaadással és lendülettel vettek részt a megvalósításban: Molnár Piroska, Benedek Miklós, Nagy Zsolt, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Trill Zsolt, Bordán Irén a színészek között, Pohárnok Gergely operatőr és Pusztai Ferenc producer.
Érdemes már most megjegyezni: szeptember végétől már a hazai mozikban is látható lesz a kétszeres díjat nyert Szabadesés.

És még egy jó hír: a fődíjat az a Kukorica sziget című film nyerte, amelynek operatőre Ragályi Elemér volt, s amelynek költészetét, erejét és szépségét jelentős részben a felvételek lélegzetelállító szépsége kölcsönözte, George Ovasvili rendező rendkívülinek mondható drámai érzéke mellett. Mondhatni, nagyszerűen dolgozott ebben az évben a nemzetközi zsűri Karlovy Varyban. És nagyszerűen szerepeltek filmeseink a nemzetközi mezőnyben.