Észak-Korea;Phenjan;Kim Dzsong Un;Egyesült Nemzetek Szervezete;eritreai emberi jogsértések;

2014-07-14 07:34:00

Ahol Kadhafi ma is él

Bizottságot hozott létre az ENSZ, amely az eritreai emberi jogsértéseket hivatott kivizsgálni. Szakértők szerint bármilyen hihetetlen is, az Afrika szarvánál elhelyezkedő államban még rosszabb az emberi jogok helyzete, mint a sztálinista Észak-Koreában.

Eritrea a világ azon csekély számú államai közé tartozik, ahol a függetlenség 1993-as kihirdetése óta egyetlen választást sem rendeztek. Phenjan már e tekintetben is előrébb jár nála, hiszen az országban legutóbb idén márciusban tartottak parlamenti választást. Az már persze más kérdés, hogy annak hitelessége enyhén szólva megkérdőjelezhető, s a világ médiumai is felfigyeltek arra, hogy a kis vezér, Kim Dzsong Un választókörzetében irigylésre méltó, 100 százalékos eredményt ért el.

A nemzetközi figyelem sokkal inkább Észak-Koreára vetül, az eritreai emberi jogsértések nem keltették fel a külföldi médiumok figyelmét. Pedig az Európába áramló menekültek (csak az idei évben 60 ezren érték el az olasz partokat) legnagyobb hányada a rejtélyes afrikai országból érkezett. Aki csak teheti, s van elég tőkéje ahhoz, hogy lefizesse az embercsempészeket, elmenekül a sivárság hazájából.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint a nemzetközi segélyszervezetek, így a Human Rights Watch (HRW), vagy a Riporterek Határok Nélkül (RSF) igen súlyos jogsértésekről számoltak be. Nem ritka, hogy mindenfajta bírói ítélet nélkül ítélnek halálra embereket, lövik le a menekülteket a határnál, toboroznak erőszakkal fiatalokat meghatározatlan időre a hadseregbe, vetnek börtönbe férfiakat és nőket egyaránt.

Eritrea még jobban el van vágva a külvilágtól, mint Észak-Korea, ahová évente 5000 külföldi turistát engednek be. Az internet szinte teljesen ismeretlen az országban: 100 személyből egy szörfölhet a világhálón, s öt rendelkezik mobiltelefon előfizetéssel. Ez a legalacsonyabb arány a világban. (Csak összehasonlításként: 4,7, illetve 9,7 százalék ez az adat.) Eritreában egy távközlési vállalat létezik, s a telefonálás költségei szinte megfizethetetlenek a helyiek számára.

Az RSF szerint sajtószabadság tekintetében az ország a 180. helyen áll, még Phenjan is jobb eredményt ért el. 2001 óta az állam - amint a szervezet fogalmaz - "a világ legnagyobb börtöne az újságírók számára". Akkor Isayas Afewerki elnök betiltotta a magánkézben lévő médiumokat, s 11 újságírót börtönöztetett be. Heten közülük a börtönben haltak meg. Jelenleg 28 újságírót tartanak rács mögött.

Az állami orgánumokat szigorúan ellenőrzik: a rezsim szócsövei. Bizonyos eseményekről tilos beszámolni. Az eritreaiaknak például nem lehet semmiféle ismeretük a 2011-es arab tavaszról. Máig nem számoltak be arról, hogy 2011-ben megbukott a líbiai rezsim, s ugyan azon év októberében megölték Moamer el-Kadhafit. A forradalmi vezető volt ugyanis az eritreai kormány egyik legfőbb támogatója. A helyieknek nem könnyű független hírekhez jutni.

Afewerkit sokan illetik azzal a váddal, amely szerint nemcsak saját népét nyomja el egészen brutális eszközökkel, hanem a nemzetközi terrorizmust is finanszírozza. Az eritreai kormány támogatja például azt az al-Sabab iszlám fundamentalista milíciát, amely Szomáliában jelentős területet foglalt el, s Kenyában az utóbbi hónapokban számos véres merényletet hajtott végre. Szintén részben Afewerki rezsimje állhatott a szomáliai kalózok mögött is.

Az ENSZ korábban fegyverembargóval, illetve vezető politikusai számára beutazási tilalommal sújtotta az országot. Bár a menekültek is szörnyű képet festenek az eritreai mindennapokról, a világ figyelmét egyelőre nem keltették fel az ottani szörnyűségek. Várhatóan az ENSZ által létrehozott bizottság sem hozza meg az áttörést, így Isayas Afewerki továbbra is kiskirályként uralkodhat elátkozott népe felett.