Nyomozást indított a rendőrség a DK szombati rendezvényén történt atrocitás ügyében - garázdaság gyanújával egyelőre ismeretlen tettes ellen. Az Ellenállás Napja elnevezésű demonstráción Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője a tömegben egy táblát emelt a magasba, amelyen az állt: "Cigányozás helyett baloldali megoldásokat". A transzparenst a közelében állók kitépték a kezéből, őt pedig a videófelvételeken is jól láthatóan többször megütötték.
Gulyás az ellen tiltakozott, hogy az MSZP és a DK a cigánybűnözést emlegető Pásztor Albert volt rendőrkapitányt indítja Miskolcon polgármester-jelölként, ráadásul a DK-s Eörsi Mátyás azóta egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy "statisztikailag" igenis van "romabűnözés". Gulyás a magyarnarancs.hu-nak kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy "a DK és az MSZP tartalmi politikai megoldások helyett etnicista kártyát játszik ki annak érdekében, hogy szavazatot maximalizáljon". Szerinte ez eddig a kormánypártokra és a Jobbikra volt jellemző, és "nagyon veszélyes, ha egyébként magukat baloldalinak mondott pártok is rálépnek erre az útra". A történtekről azt mondta, "fölemeltem egy táblát. Erre kitépték a kezemből. Hármat az arcomba vágtak, egy ember pedig ágyékon rúgott." A rendezvény után Gyurcsány Ferenc a Facebookon ítélte el az "inzultust": Gulyásnak igaza van, baloldali megoldásra van szükség és ha ezért bántódása esett, akkor szolidáris vele, nemcsak ő, hanem a DK is. Hozzátette: sajnálja, hogy inzultus érte és elítéli azokat, akik bántották.
Egy szombati DK-közlemény is sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, ám arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet elemzése során "meglepő tényekre" akadtak. "Szervezett politikai provokációval" vádolták az Együtt-PM-et, mondván: Gulyás a rendezvény előtt és alatt a téren többször egyeztetett Kalocsai Kingával, az Együtt-PM programszervezőjével, ezért a DK szerint felmerül a kérdés, hogy "civil aktivistaként, vagy az Együtt-PM egyik alkalmazottja által tudatosan odaszervezve" érkezett-e a rendezvény megzavarására.
Hiába reagált gyorsan a Pásztor jelölését korábban elutasító Együtt-PM, hogy Gulyás akciójáról nem volt tudomásuk, de mondanivalójával egyetértenek, a DK továbbra is kitart a provokáció teóriája mellett. Legalábbis erre utal a DK szóvivőjének több Facebook-bejegyzése. Gréczy Zsolt azt írta például: "Tanúk állítják, hogy Jámbor András, az Együtt-PM korábbi tanácsadója is részt vett az Együtt-PM-es programszervező hölgy és Gulyás Márton társaságában a tüntetés megzavarásában." Időközben az említett Kalocsai Kinga jelezte, az eset "nem az Együtt-PM, hanem Gulyás és a Humán Platform akciója" volt, amivel egyetért, amúgy ő magánemberként volt jelen.
Gréczy bejegyzésére válaszul később megérkezett Jámbor András reakciója is. Mint írta, idén januári felmondásáig valóban dolgozott az Együtt-PM-nek, "de jelenleg a Krétakörben dolgozom, nyilván ezért voltam ott". A DK-nak címezve hozzátette: "hagyjátok abba a hazudozást". Csatlakozott hozzá az Együtt-PM társelnöke, Juhász Péter is, aki azt üzente Gréczynek: "Miután a Jobbik szavait használjátok, most a Fidesz logikáját követve próbálod menteni a helyzetet? (...) Ha ez a tempó, jönnek majd a Bajnai a libás, Juhász drogos cikkek is?" A vitát - amely szerinte amúgy nem a két párt között van - azzal zárta: "elfogadhatatlanok mind az elmúlt időben használt szavaitok, mind ez a fajta felelősséghárítás".