Dobrev Klára 10 százalékos választási eredménnyel lenne elégedett, szerinte reális cél, hogy a DK egy erős kampánnyal elérje ezt

A személyes találkozások azt mutatják, hogy továbbra is létezik és erős a baloldali közösség.

Több nő lett fideszes képviselőjelölt, mint négy éve, de az Attilák és a Gáborok együtt még mindig többen vannak

A Fidesz-KDNP szombaton bemutatott 106 képviselőjelöltje között összesen 14 nő van.

A hóhelyzet miatt a Demokratikus Koalíció megnyitja az irodáit a rászorulók előtt

Az ellenzékipárt  ígéri, hogy irodái „egész nap nyitva lesznek és rendelkezésére állnak akár a hajléktalanok, akár azok számára, akik nem tudják felfűteni a lakásukat”, illetve akiknek melegedésre van szüksége.

Dobrev Klára az újlipótvárosi DK-iroda előtti sajtótájékoztatóján

21 Kutatóközpont: 16 százalékkal vezet a Tisza jelöltje a választani tudók között Budapest 14. választókerületében

Hiába indul újra a korábbi győztes ellenzéki jelölt és indít saját jelöltet a DK és a Mi Hazánk is, a tiszás Szabó Alexandra magabiztosan vezet a fideszes Szatmáry Kristóffal szemben abban a körzetben, ahol 2022-ben az egyik legszorosabb volt az eredmény az egész országban.

Magyar Péter a Tisza Párt gyűlésén

Magyar Péter: El a kezekkel Szily Nórától, el a kezekkel az édesanyámtól, el a kezekkel a nőktől!

A Tisza Párt elnöke karácsony után kifakadt az alantas támadások miatt, amely nem a politikáját, hanem személyét, családját, a vele kapcsolatban állókat célozták.

Steiner Attila energetikáért felelős államtitkárt indítja a Fidesz Magyar Péter ellen a Hegyvidéken

A korábbi arctalan plakátok után megjelent a kormánypárti jelölt karácsonyi szórólapja Budapest 3. számú választókerületében. 

Steiner Attila - Korábbi felvétel

21 Kutatóközpont: Elvesztette korábbi lendületét a Fidesz, növelte előnyét Magyar Péter pártja

A Mi Hazánk továbbra is a küszöb felett, a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt viszont alatta található.

A Tisza Párt nagygyűlése

Idea Intézet: Stabil a Tisza előnye, lényegében változatlan maradt a távolság Magyar Péter pártja és a Fidesz között

A felmérés szerint nagy valószínűséggel hárompárti parlament jött volna létre, ha decemberben parlamenti választásokat tartottak volna Magyarországon.

Dobrev Klára: A Szőlő utcai gonoszokat mentegető politikusokat és rendőröket is rács mögött akarom látni

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a hatalom ugyanúgy el akarta tussolni Juhász Péter Pál ügyét, mint a 19 ezer pedofilképpel lebukó Kaleta Gáborét.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt december 10-én

Vitézy Dávid: A DK és a Momentum együtt akarja akadályozni a fonódó villamoshálózat fejlesztését Újbudán

A Podmaniczky Mozgalom első embere szerint az újbudai kerületvezetés elátkozottan tömegközlekedés-ellenes.

Korábbi felvétel

A DK kormányváltás után törvényjavaslatot nyújt be, amely lehetővé tenné az euró bevezetését Magyarországon

Konkrét dátumot határoznának meg.

Gyermekjogi ombudsmant és gyermek elleni bűncselekmény esetén általános feljelentési kötelezettséget akar a Demokratikus Koalíció

Az ellenzéki párt kormányváltás és parlamentbe jutás esetén elsőként nyújtaná be törvényjavaslatát egy új gyermekvédelmi rendszerről.

Dobrev Klára 2025. június 3-án

Újpalotát is bekebelezné a NER, csaknem 3500 lakásos lakótelepet húzhat fel a Bosnyák tér beépítője

Hadházy Ákos tiltakozásra szólít fel a Tiborcz István barátja által vezetett Bayer Construct szerinte szörnyű terve ellen. Civilek is tüntetésre készülnek, de Cserdiné Németh Angéla a XV. kerület DK-s polgármestere megegyezésre hajlik.

Szilas Liget látványterve

„A gyermeket a nyakánál fogva megemelte és odatette a rácsra” – Újabb Szőlő utcai nevelő beszélt az intézményben tapasztalt visszaélésekről

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke videófelvételen beszélget a ma is rettegő, ezért inkognitóban nyilatkozó férfival, aki szerint a volt igazgató, Juhász Péter Pál belső körének mindenről tudnia kellett.

A Szőlő utcai javítóintézet bejárata

Bemutatta a devizahitelekről szóló törvényjavaslatát a Demokratikus Koalíció

Az ellenzéki párt szerint ez megoldaná a 15 éve tartó devizahiteles válságot az első törvényjavaslatként, amelyet benyújtanának kormányváltás után.

IDEA: Csökkent a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között

A felmérés szerint a vezető ellenzéki erőt a felnőtt népesség 35 százaléka, míg a kormánypártot 29 százaléka választaná. A biztos szavazók között 47 százalékos, illetve 40 százalékos tábor áll a nagyok mögött.  

A DK kiegészítésekkel elfogadja Magyar Péter választási etikai kódexét

Például azzal, hogy szűnjön meg a kékfideszezés, továbbá ismerjék el, hogy minden pártnak és képviselőjelöltnek demokratikus joga, hogy elinduljon a választáson.

Egy volt javítóintézeti nevelő szerint Juhász Péter Pál hozzáférhetett a Szőlő utcai gyerekek ügyészségre befutott panaszaihoz

A Demokratikus Koalíció által megszólaltatott volt javítóintézeti nevelő szerint az intézményben van ügyészi panaszláda, de úgy tudni, Juhász Péter Pál simán hozzáférhetett ezekhez a levelekhez.

A Szőlő utcai javítóintézet. A korábbi igazgató ellen már a 2000-es évek elején érkeztek jelzések

Részeg, börtönviselt, képzettség nélküli dolgozókat is alkalmaztak a Szőlő utcai javítóintézetben

Erről egy volt nevelő beszélt a DK-nak.

Feljelenti Dobrev Klárát Hankó Balázs

A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint a DK elnöke „hazug és aljas módon” vádolja. Hankó Balázs azután háborodott fel, hogy Dobrev Klára megkérdezte tőle és Semjén Zsolttól, „hány pedofil pap kapott még tízmilliókat az államtól szexuáledukációs felvilágosító képzésre?”

A volt Szőlő utcai nevelő szerint Juhász Péter Pál ellenőrzés nélkül vihetett ki gyerekeket a javítóintézetből

Dobrev Klára közzétette annak a videónak a második részét, amelyen az egykori alkalmazott arról is beszélt, hogy az intézménybe a korábbi igazgató bárkit be is vihetett, a külön parkolóban nem volt térfigyelőrendszer.

A Szőlő utcai javítóintézet bejárata

Dobrev Klára feljelentést tesz az EU-s magyar kémügy miatt

Ismeretlen tettes ellen.

Republikon Intézet: 10 százalékkal vezet a Tisza a biztos szavazó pártválasztók között

A teljes népességben 6 százalék Magyar Péter pártjának az előnye.

A DK teljesítette Gyurcsány Ferenc ígéretét, új otthonba költözhetett a grábóci testvérpár

Gyurcsány Ferenc még pártelnökként megígérte, a Demokratikus Koalíció pedig teljesített.

Magyar Péter és Orbán Viktor után Dobrev Klára is országjárásra indul

A Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap bemutatta az ellenzéki párt új programját. 

Dobrev Klára bemutatott egy dokumentumot, amely azt bizonyítja, hogy a Fidesz felgyorsítaná a gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adását

„Tájékoztatás a szociális, benne a gyermekvédelmi intézmények egyházi fenntartásba adatásának folyamatáról, annak esetleges felgyorsulásáról.”

A Fidesz leszavazta, hogy Dobrev Klára felszólaljon a parlamentben a DK által kezdeményezett gyermekvédelmi vitán

A kormánypárti képviselők a Törvényalkotási Bizottság múlt heti ülésén, és a hétfői plenáris ülésen is leszavazták, hogy a DK elnöke, mint európai parlamenti képviselő részt vehessen a parlamenti vitanapon.

Korábbi felvétel

Semjén Zsolt: Ki Zsolti bácsi? A maguk politikai terméke

Ezt válaszolta hétfőn a parlamentben a miniszterelnök-helyettes Kálmán Olgának, miután a DK-s képviselő a Szőlő utcai ügyben kérdezte őt. Semjén szerint a zsoltibácsizás egy ártatlanul megtámadott ember szimbóluma, az ellenzék részéről pedig aljas, sunyi és gátlástalan rágalmazás.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én.

A Demokratikus Koalíció törvényben törölné el a gyónási titkot pedofil bűntettek esetében

A párt törvénymódosító javaslatot nyújt be erről a parlamentben

A Demokratikus Koalíció szerint a fizetett politikai hirdetésére nyomott kattintásokon is múlhat a gyermekek biztonsága Magyarországon

„Ha ezen a kattintáson múlna a gyermeked biztonsága, megtennéd? Tedd meg, kattints!” – áll abban a fizetett politikai hirdetésében, amelyben petícióját reklámozza az ellenzéki párt. A kétfarkúak pártigazgatója szerint Demokratikus Koalíció adatgyűjtésre használja a gyermekvédelmet.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang