A szabad kereskedelem kihívásai

Egyévnyi tárgyalás után közeledik a megállapodás az Egyesült Államok és az Európai Unió között a világ eddigi legátfogóbb szabadkereskedelmi egyezményéről. A 800 milliósra bővülő "közös piac" sokakban kelti azt a reményt, hogy vámok leépítésével az európai gazdaság erőre kap, de számosan a globalizáció újabb térnyeréséről beszélnek.

"Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére" - halálra csépeltük már ezt a Churchillnek (is) tulajdonított mondást, de szinte semmit nem értettünk meg belőle. Ha veszélyt szimatolunk, vagy akarunk szimatolni, mindjárt jön a régi reflex: vissza a mezsgyesáncok mögé! A virtuálissá lett határok között esetleg változzunk struccá, dugjuk a fejünket a homokba, ne is lássuk, amit megakadályozni, legyőzni nem tudunk…

Hát, legyen! Nézzünk a homokba, amelybe a fejünket dugjuk, hogy az LMP szemével lássuk, mivel riogat Schiffer András. "A multinacionális cégek lobbistái éppen rendkívül nagy nyomás alá helyezik az Európai Bizottságot, aminek következtében Magyarországot elönti a klórozott csirke, és a gyengébb minőségű élelmiszer, amiből a multinacionális cégek húznak majd hasznot; Európában leépülhetnek a munkajogok és a közszolgáltatások; nőhet a munkanélküliség, megnehezülhet a kulturális javakhoz vagy a generikus gyógyszerekhez való hozzáférés, miközben veszélybe kerülhet az élelmiszer- és a vetőmag-önrendelkezés; a multinacionális cégek titkos magánbíróságok elé citálhatják a nemzeti kormányokat, ha úgy érzik, hogy azoknak valamelyik döntése sérti az érdekeiket. Ezt valamennyi magyar parlamenti pártnak egységesen el kell utasítania, ilyen helyzetben kell emberkednie Orbán Viktornak."

Fel kell-e adni vívmányokat?

Rémes egy kép, rémes egy helyzet, az biztos, ha már a fő parlamenti zöldnek kell emberkedést számon kérnie a kormányfőn. De: mi váltotta ki ezt az apokaliptikus látomást? Egyévnyi tárgyalás után az Egyesült Államok és az Európai Unió között közeledik a megállapodás a világ eddigi legátfogóbb szabadkereskedelmi egyezményéről, a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) nevű szerződésről. Az egyeztetések 2013 júliusában kezdődtek, s nem elég, hogy már csak a fenti rémlátomásokat elkerülendő is elhúzódtak, hátráltatta őket a tavaly novemberben kirobbant, s újabb és újabb fejezetekkel bővülő németországi amerikai kémkedési botrány is. A tét azonban akkora - az amerikai és az uniós gazdaság együttesen a világ GDP-jének több mint felét, a globális kereskedelem harmadát teszi ki -, hogy mindkét fél óvakodott, hogy túlzottan elmérgesedjen közöttük a viszony. Hiszen a világ két kiemelkedően fejlett régiójában lévő, 800 milliós lélekszámú szabad kereskedelmi térség jövőjéről van szó. A kereskedelmi akadályok lebontásával az uniós országok csaknem 120 milliárd eurót, az Egyesült Államok ennél valamivel kevesebb pénzt takaríthatna meg évente.

Az amerikaiak közben fél szemmel alighanem arra is figyeltek, hogy tavaly októberben Kanada szinte belépett az Unióba. Az EU-nak ez volt első szabad kereskedelmi egyezménye a G7-csoport egyik Európán kívüli tagjával, amelynek nyomán a vámok 99 százaléka eltűnik, s az áruk és szolgáltatások cseréje 23 százalékkal, 26 milliárd eurónyi értékben növekedhet. Csak az ipari vámtarifák eltörlése évi félmilliárd euró megtakarítást hoz a Kanadába exportáló európai vállalkozásoknak, míg a kanadai cégek 500 milliós, egységes európai piachoz férnek hozzá.

A TTIP elsődleges célja is a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés segítése, ami talán az egyetlen útja annak, hogy Európa esélyt kapjon, visszanyerje világgazdasági versenyképességét. Kétségtelen azonban, hogy az LMP apokaliptikus aggályait más is osztja. Jávor Benedek, az amúgy piacbarát Együtt-PM EP-képviselője például az alábbi sorokat írta a magyar GMO-kerekasztal júniusi ülésének: "Megint a régi nóta. Azért van szükség a szabad kereskedelemre, mert az majd gazdasági fellendülést és új munkahelyeket teremt az óceán mindkét partján… Olyan nehezen kiharcolt, és egyértelműen (a profittal szemben) az embervédő vívmányokat kell feladni, ha az egyezményt a jelenleg sejthető formájában fogadják el, mint az élelmiszerek GMO-tartalmának kötelező jelölése... És van néhány tervezett rendelkezés, amelyet nem a környezeti, hanem inkább a gazdasági fenntarthatóságot veszélyezteti súlyosan: ilyen a pénzszektor újabb deregulációja... Az Egyesült Államok vélhetően azt gondolja, hogy Európa annyira szeretné - és oly régóta hiába várja - az érezhető gazdasági növekedést, hogy most talán belemenne az Amerika által szorgalmazott, és állítólag a gazdaságot élénkítő szabályok átvételébe. Csakhogy azt még senki nem bizonyította be, hogy a környezet, az egészség, a biztonság feladása, a tőke szabadjára engedése tartós fejlődést tud biztosítani - inkább az ellenkezője bizonyosodik be a világban időről időre." Túlságosan elhamarkodott ítélet egy "még csak sejthető" egyezményről, amely nem számol a termelés, a munkamegosztás és a piacok globalizálódásával, azt védi, amit senki sem támad, vagy amit a tárgyalóasztalnál kell védeni, azt támadja, amit senki sem állít, hogy a "tőke szabadjára engedése" önmagában szabad fejlődést tud teremteni. Viszont: ennek az ellenkezője sem bizonyosodik be.

Történelmi siker

Csapda e nagyvonalú túlzások nélkül is akad elég. El kell ismerni, a közgazdász szakma is csak egyben egységes: a szabad kereskedelmi egyezmény létrejöttét mindenki történelmi sikerként értékeli. A vita a siker mértékén folyik. Némelyek szerint több százmilliárd eurós üzlet lehet az európai országok számára, ugyanakkor vannak, akik szerint ez hazugság. Az Európai Bizottság megrendelésére készített egyik tanulmány (CEPR, London CGE kutatóintézet) egyértelműen pozitívan nyilatkozik a várható hatásokról: a TTIP megvalósulása az Európai Unióban fél százalékos (131,5 milliárd eurós) GDP-növekedést is eredményezhet 2027-re, míg a világ más részein hatása 0,14 százalék lehet. Egy másik kutatás(a Bertelsmann Foundation) nagyobb hosszú távú egy főre jutó GDP-növekedéssel számol: az EU-ban nyolc, az USA-ban 13,4 százalékos bővülésről ír.

Dean Baker amerikai közgazdász egyszerűen hazugságnak nevezi a CEPR kecsegtető munkaerőpiaci és makrogazdasági növekedési adatokat. Gabriel Siles-Brügge angol és Ferdi De Ville belga közgazdászok is jelentős kihívásokat emlegetnek: a nem vámjellegű akadályoknak csupán a felét lehet hatékonyan felmérni és kezelni, ezek 25 százalékos csökkentése pedig túl nagy ambíció. Ez azonban az erős ágazatközi kapcsolatok miatt csak nagymértékű piaci liberalizáció mellett mehet végbe - ami annak ellenére, hogy az EU és az USA is elkötelezett a piacnyitás mellett - meglehetősen kérdéses, mondják.
A közgazdász-inga leng tovább: Karel de Gucht, az EU kereskedelmi biztosa - a CEPR-re hivatkozva - azt írja, az európai vállalatoknak és fogyasztóknak egyaránt érdeke, hogy könnyebben hozzáférjenek a piachoz, míg a szabadalmak, a szabályok egységesítése a vállalatok számára járna leginkább anyagi előnyökkel.

Hans-Werner Sinn, a német Ifo Gazdaságkutató Intézet elnöke, a Project Syndicate-nek írt cikkében (a vg.hu közölte) némi malíciával elismeri: a TTIP-ről szóló tárgyalásokat a fogyasztóvédelem hatékonyságával kapcsolatos félelmek dominálják. Azt azonban érdemes megfontolni: reális követelés-e a génkezelt termékek veszélye miatt az egész egyezményt kidobni. Sinn kicsit gúnyos: "Gondoljunk csak a csirkékkel való eltérő bánásmóddal kapcsolatos vitákra. Az Egyesült Államokban a csirkehúst klórozott vízzel mossák le, Európában viszont antibiotikummal tömik a jószágokat még életük során. Csak abszurdként lehet jellemezni azt, hogy az európai gyártók arról győzködik a fogyasztóikat, hogy a korábbi eljárások nem voltak megfelelőek a fogyasztók szemszögéből." Aztán részletezi: a valóságban az Államokban jóval szigorúbb a fogyasztóvédelem, mint az Unióban, ahol a legalacsonyabb standardokat alkalmazó ország rendelkezéseihez igazítják a többi tagállam minimum standardjait. Az amerikai élelmiszerbiztonsági- és gyógyszer-felügyeleti hatóság a legmagasabb termékstandardokat követeli meg, ami azt jelenti, hogy a TTIP révén az európai fogyasztók magasabb minőségű termékekhez olcsóbban juthatnak majd hozzá - vélekedik az Ifo elnöke.

Támogatjuk a multikat?

A magyar külügyminisztérium 2010 és 2014 közötti külpolitikai stratégiáját összegző dokumentum szerint "az euroatlanti térség az elmúlt években jelentős pozícióvesztésen esett át a világ más térségeihez, így különösen Kelet-Ázsiához képest, de a TTIP ismét a transzatlanti térség javára billentheti az erőviszonyokat a világban. A TTIP által az euroatlanti térség egységesedik, belső integráltsága mélyül, ami szintén azt indokolja, hogy a magyar külpolitika egységben kezelje az egész térséget (…), valószínűsíthetően nem lesz olyan tárgyalási terület, ahol a tárgyalás reálisan várható kimenetele Magyarország számára kifejezetten hátrányos következménnyel járna."

A külügy jelentését a július 8-i első oldalán idézi a Népszabadság, hogy aztán zöld leplet öltve - Támogatjuk a multikat? címmel - tendenciózusan tárgyalja a TTIP-t, egyenesen számon kérve a magyar kormányon, hogy "radikálisan szembefordulva a belföldre szánt kommunikációjával" a szabad kereskedelmi egyezmény támogatásával a multinacionális nagyvállalatok túlerejét intézményesítené a nemzeti kormányokkal szemben. Múlt pénteken, amikor Schiffer András az LMP nevében éppen Orbán emberkedését kérte számon, megszólalt Szijjártó Péter parlamenti államtitkár is, megerősítve: Magyarország számára fontos, hogy jó szabad kereskedelmi megállapodás szülessen az USA és az EU között, mert figyelembe véve az Unió előtt álló gazdasági kihívásokat, ez a megállapodás az egyik legfontosabb az unió számára. Magyarországnak vannak az alaptörvényben rögzített kötelezettségei, mint például a GMO-mentesség, és vannak az országnak más céljai, érdekei is, amelyeket nem tud, és nem is akar feladni a tárgyalások során. A sommásan megfogalmazott vélemények csak ártani tudnak ebben az ügyben - jelentette ki Szijjártó Péter. Jelen állás szerint nem sok mindenben lehet egyetérteni a regnáló kormánnyal, de ebben igen. Ha a kormány általános piacellenes retorikája és főként hazai gyakorlata ellenére nem csak a globalizmus átkait látja, hanem az előnyeit is, ha azt is látja, amit látnia kell, hogy történelmi léptékben mérve is viharos gyorsasággal rendeződik át a világgazdaság, alakulnak ki a XXI. század új világgazdasági erőterei (Amerika és az Unió, Japán, a BRICS-országok - Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság), és az Eurázsiai Unió -, s ha ebben az új világban a Nyugat mellett akarja tudni az országot, akkor arra csak bólogatni lehet.

Nem szeretni, kezelni kell

Ha az Unió elalszik, azért a többiek még nagyon is ébren vannak. A Föld lakosságának 40 százalékát, a (hajdani) fejlődő világ öt vezető országát tömörítő BRICS-csoport (részesedése a világ GDP-jéből a 2000-es 16-ról 2010-re 25 százalékra nőtt) mától tart kétnapos csúcsértekezletet a brazíliai Fortalezában. Sanghaj, vagy Újdelhi székhellyel felállítják saját infrastrukturális beruházásokat szolgáló fejlesztési bankjukat, százmilliárd dolláros devizaalapot hoznak létre a devizapiacok stabilizálására, ellensúlyozni szeretnék az amerikai Fed kötvényvásárlási programjának várható leállítását. Oroszország energetikai szövetséget akar, közös egyetemi konglomerátumot.

Májusban kereskedelmi uniót alakított Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország az amerikai, az európai uniós és a kínai gazdasági hatalom ellensúlyozására. Az Eurázsiai Gazdasági Uniónak elnevezett blokk megalapításáról szóló szerződés július 1-jén lépett életbe. Mint látható, Oroszország több pályán is játszik: miközben a Nyugat által is gerjesztett európai frusztráltságát Ukrajnán éli ki, amely nélkül csonka maradt saját ázsiai uniója, nem mondhat le az európai piacról, de a BRICS-ben a Dél-Afrika által felkínált "afrikai folyosóról" sem, amelyen Kína már otthonosan mozog.

Van, aki még ennél is távolabb lát. A már idézett Hans-Werner Sinn felhívja a figyelmet: a TTIP kedvező hatásai távolról sem biztos, hogy bekövetkeznek. A kereskedelmi könnyítések fő kockázata az, hogy a kereskedelem torzul - írja. A vámok csökkentése azt okozhatja, hogy a fogyasztók nem keresik majd harmadik ország olcsóbb termékeit. Ha a fogyasztók megtakarításai nem múlják felül az ország vámbevételeinek esését, akkor végeredményben a jólét mértéke csökkenhet. Ennek elkerüléséhez olyan szabályozásra van szükség, amely az országok szélesebb köre, mint például Kína vagy Oroszország számára lehetővé teszi, hogy azonos feltételekkel részt vehessenek a kereskedelem-könnyítés folyamatában. Valójában sem gazdasági, sem politikai értelemben nem lenne tanácsos, ha egyfajta "gazdasági NATO" jönne létre, amely olyan országokat, mint Oroszország és Kína kizárna sorai közül. Ehelyett ezen országokat is be kellene vonni a tárgyalásokba.
Mindez előrevetíti a kialakuló világgazdasági tömbök közötti szoros együttműködést.

A szabad kereskedelmi társulást elleni tiltakozás valójában a globalizmus-ellenesség erősebb vagy halványabb romantikus megnyilvánulása. A nemzeti szuverenitás sáncai mögé menekül az utált globalizmus ellen, amit nem utálni vagy szeretni kell, hanem kezelni. Először is azzal, hogy az ország az unió tagjaként aktívan részt vesz a globális intézményrendszer létrehozásában, hogy létre lehessen hozni globális szabályozó intézményrendszerét is. Addig ugyanis nincs mit szabályozni, amíg az a valami létre nem jött. A nemzeti szuverenitás felkentjei szerint a világ most születő legnagyobb szabad kereskedelmi övezetével "általános tapasztalat" szerint (?) a periféria és a félperiféria országai járnak majd rosszul. A veszély tényleg reális, amennyiben a magyar gazdaság is új helyzetben találhatja magát. Olyan versenykihívással kell ugyanis hamarosan szembenéznie, amelynek mostani, mind jobban lecsúszó potenciáljával aligha tud megfelelni. Ezen pedig nem segít, ha a versenytől megrémülve, voltaképp a saját képességeinkben nem bízunk.