költségvetés;Varga Mihály;költségvetési hiány;Országgyűlés;

2014-07-14 17:27:00

Módosítják a költségvetést - Hivatalosan is nő a hiány

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter benyújtotta az idei  költségvetés módosításra vonatkozó indítványt az Országgyűlésnek hétfőn, a javaslat az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszegét és hiányát 152 milliárd forinttal megemeli az energiaszektorban vállalt állami szerepvállalás növelésének finanszírozása érdekében.

A parlament honlapján olvasható indoklás szerint a javaslatban foglalt tranzakciók megvalósítása – a jelenlegi ismeretek szerint – nem érinti a 2,9 százalékos uniós módszertan szerinti hiánycél tarthatóságát.

Az Antenna Hungária Zrt., a Magyar Gáz Tranzit Zrt. állami tulajdonba vétele, az AVE Magyarország Kft. és a Főgáz Zrt. megvásárlásának tőkeemelés útján történő finanszírozása együttesen 152 milliárd forint összegű kiadási előirányzat megteremtését igénylik - olvasható a módosító javaslat indoklásában.

A Nemzeti Energiastratégia alapján döntő fontosságú a korábbi években feladott állami pozíciók újraépítése. A stratégia céljai – köztük különösen a fogyasztók megfizethető energiaellátásának biztosítása – indokolttá teszik az állami szerepvállalás megerősítését.

Ebben a megkezdett folyamat következő lépéseként kerül sor a Főgáz Zrt. magánkézben lévő 49,83 százalékos részesedésének megvásárlására az RWE Gas International B .V.-től. A cégvásárlást az energiaszektorban működő legfontosabb többségi állami tulajdonú társaság, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. hajtja végre. Ezt követően kerülhet sor a Főgáz Zrt. többségi tulajdonának megvásárlására a Fővárosi Önkormányzattól - magyarázza az indítvány indoklása.
Az Antenna Hungária visszavásárlását az indoklás azzal magyarázza, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiának megfelelően azzal ismét állami tulajdonba kerül a nemzetstratégiai szempontból is jelentős országos műsorszórás, illetve szétosztás.

Az AVE Magyarország cégcsoport megvásárlásával a tavaly állami kézbe került Remondis Magyarország Kft ., jelenlegi nevén Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató bővíti tevékenységi körét és szolgáltatási területét.

A Költségvetési Tanács (KT) már a múlt hónapban megvizsgálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetést módosító tervezetét amely GDP-arányosan 0,5 százalékponttal növelné a büdzsé pénzforgalmi hiányát a kiadások 152 milliárd forintos emelésével. A KT - az NGM véleményével ellentétben - nem zárta ki annak kockázatát, hogy a tranzakciók egy része az ESA-hiányt (az uniós módszertan szerint számított államháztartási deficitet) is növelni fogja.

A KT véleménye szerint a törvénytervezetben szereplő kiadások a pénzforgalmi hiánnyal együtt a bruttó államadósságot is közvetlenül érintik, és a részesedés-vásárlások összegével növelik azt. Az államadósság-ráta Alaptörvényben előírt csökkenése így 2014-ben várhatóan csak minimális lehet, növekvő teljesülési kockázatokkal - volt olvasható a tanács véleményében.