Bulvár;Székesfehérvár;Szikora János;Koronázási szertartásjáték;

2014-07-15 10:13:00

Szikora: Százezret fizetek az ellopott szövegkönyvért

Veszélybe került a székesfehérvári Koronázási szertartásjáték augusztusra tervezett bemutatója! Az idei, Szent László koronázását felelevenítő előadás szövegkönyvének egyetlen példányát ugyanis ellopták a székesfehérvári színház igazgatója, Szikora János autójából - írja a Blikk. 

A több hónapos kutató- és gyűjtőmunka eredménye veszett oda, ráadásul a szövegkönyv nélkül a próbákat sem tudják időben elkezdeni. Szikora János 100 ezer forintos jutalmat ajánlott fel annak, aki a javarészt kézzel írt példányt visszajuttatja, és ígéri, nem kérdez semmit.

– A múlt héten a Farkashegyi repülőtér parkolójában feltörték a kocsimat, és ellopták a táskámat, amelyben az irataim, a bankkártyáim mellett az idei Koronázási játékok egyetlen, autentikus szövegkönyve is benne volt – mondta a napilapnak a direktor. – Matúz János kollégámmal együtt írtuk, eredeti, középkori források és a fantáziánk felhasználásával készült, több hónapi gyűjtő- és alkotómunka van benne. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem diktáltam le, és sokszorosíttattam korábban, így most az egyetlen példány eltűnésével veszélybe került a megvalósítás. 100 ezer forintos jutalmat ajánlunk fel annak, aki nyomra vezet, vagy visszajuttatja a példányt, és nem teszünk fel kérdéseket. Augusztus harmadikán kezdődnek a próbák, így már csak pár napot tudunk várni, ha nem kerül elő a szövegkönyv, több hónapos munkát kezdhetünk elölről.

Az igazgató a lopás után természetesen értesítette a rendőrséget, a reptérre még a helyszínelők is kiszálltak.

– Sikerült ujjlenyomatot is rögzíteni, ennek ellenére nincsenek illúzióim, hogy előkerül a tolvaj – mondta szomorúan Szikora. – Lába kelt az irataimnak és a bankkártyáimnak is, de azokat lehet pótolni. Ám a szövegkönyv nélkül nehéz helyzetbe kerültünk.

A Koronázási Ünnepi Játékokat második éve rendezik meg Székesfehérváron, az idei szertartásjáték I. (Szent) László szakrális megkoronázásának menetét eleveníti fel. Ehhez készült a kézzel írott szövegkönyv, amit, ha nem kerül elő, most újra össze kell állítani, ami – tekintve, hogy mennyi munka van benne – augusztus harmadikáig igencsak embert próbáló feladat lesz. Szikora János ezért reméli, hogy akad nyomravezető, aki a [email protected] oldalon vagy a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál jelentkezhet.