biztonsági őrök;rezsióradíj;Német Ferenc;

2014-07-15 13:20:00

Elbocsátások lehetnek a kötelező rezsióradíj miatt?

A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ágazatban 3500 cég foglalkoztatja a vagyonőröket, akik évi ezermilliárd forint bevételt hoznak a társaságoknak. A kötelező minimális rezsióradíjtól azt várja a szakma, hogy a szolgáltatás minősége is javulni fog - tette hozzá az elnök. A parlament februárban fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, amelyben aránytalanul alacsony árnak minősül a vagyonvédelmi szolgáltatásnál az az ajánlati ár, amely nem éri el minimális rezsióradíj kötelező mértékét. A kormány július elején tette közzé azt a rendeletét, amelyben előírja a rezsióradíj meghatározásának a módját, és a napokban várható annak a belügyminiszteri rendeletnek a megjelenése, amely már kimondja a konkrét összeget is. Ez 1700 és 1800 forint között várható - ismertette a folyamatot Német Ferenc.

A kamara azért is szorgalmazta a minimális rezsióradíj jogszabályi előírását, mivel több állami szervezet is olyan áron fogadott el ajánlatokat őrzés-védelemre, amelyből még a minimálbért és annak közterheit sem lehetett kifizetni. A jövőben az állami szervezetek automatikusan alkalmazzák tehát a minimális rezsióradíjat. A piaci - nem állami - szereplők többsége, például a bankok, eddig is ragaszkodtak a korrekt árhoz. A teljes piac 20-25 százalékánál jelenthet gondot a minimális rezsióradíj kifizetése, itt lehet majd létszámcsökkentés - vélte az elnök.

A létszámcsökkentéssel együtt a képzettebb vagyonőrök jutnak nagyobb szerephez, ugyan is egyes területeken ők kevesebben is el tudják látni a feladatokat. A képzésről Birtalan Géza, a kamara oktatási elnökhelyettese számolt be a tájékoztatón. Tavaly májustól ez év májusáig 70 ezer vagyonőr vett részt 40 órás továbbképzésen, és tett vizsgát. A hiányzó 30 ezer vagyonőr részben - a szakirányú felsőfokú képesítése miatt - mentesült a továbbképzés alól, illetve egyszerűen kimaradt abból.

Ez utóbbi csoportba tartozók rosszul járnak, ha egy rendőrségi ellenőrzéskor nem tudják igazolni a továbbképzésen való részvételt.