MSZP;krízisközpont;rezsipontok;

2014-07-15 20:23:00

MSZP: rezsipontok helyett szociális krízisközpontok kellenek

Az MSZP szerint rezsipontok helyett szociális krízisközpontokra lenne szükség - közölte a párt.

A közleményben arra reagáltak, hogy Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten, a rezsipontok működéséről beszámoló sajtótájékoztatóján azt mondta: egyre többen keresik fel a rezsipontokat, január óta már több mint 4500-an fordultak a kirendeltségekhez, ahol az ügyfelek általában a rezsicsökkentéssel kapcsolatban fogalmaznak meg panaszokat
Az MSZP azt kéri, hogy "Németh Szilárd bukott rezsibiztos" alakítsa át a propagandacélokat szolgáló rezsipontokat szociális krízispontokká. Ma Magyarország ugyanis egy nagy szociális krízispont Európa közepén, ahol 4,8 millióan élnek a létminimum alatt, a családok 47 százaléka nem tudja megvenni a napi élelmiszert, legalább 150 ezer fogyasztónál ki van kapcsolva az áram, a gáz vagy a távhő, a szénnel, fával fűtők pedig semmilyen támogatást nem kapnak - sorolják.
"Ilyen körülmények között nem kormány tevékenységét fényező rezsipontokra, hanem szociális krízisközpontokra lenne szükség" - hangsúlyozza a közlemény.