A szankció eredményeképpen nem léphetett be, még tranzitutasként sem, az Európai Unió területére, s itt levő vagyontárgyait és betéteit is befagyasztották. Alchaar a luxemburgi EU-bírósághoz fordult, azzal érvelve, hogy személy szerint semmilyen jogsértésben nem vett részt, nemzetközileg ismert közgazdászként vállalta el rövid időre a kereskedelmi tárca vezetését.
A bíróság elfogadta Alchaar érvelését, és utasította a Tanácsot, hogy törölje a nevét mindenféle szankciós listáról. Kimondta, hogy az Európai Tanács megfordította a bizonyítási kényszert, amikor minden bizonyíték nélkül feketelistára vette őt, kizárólag volt miniszteri státusza miatt. A bírák bizonyítva látták, hogy az Egyesült Államokban korábban komoly tudományos hírnévre szert tett közgazdászt valóban szakmai kvalitásai miatt kérték fel szakminiszternek. Mivel a Tanács semmilyen konkrét bizonyítékot nem hozott fel arra, hogy a lakosságot terrorizáló lépésekhez bármilyen köze lett volna, az ellene hozott szankció jogellenes.
A bíróság ugyancsak foglalkozott a teheráni Sharif Műszaki Egyetem elleni uniós szankciókkal, kintlevőségei befagyasztásával. Ezeket az Európai Tanács azért rendelte el, mert azt vélelmezte, hogy az egyetem részt vesz a nemzetközi tilalom alá eső iráni nukleáris programban. A bíróság itt is kimondta, hogy a Tanács semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott ennek igazolására, s ezért a szankciókat eltörölte. Ugyanakkor két hónapot adott a Tanácsnak arra, hogy amennyiben valóban vannak bizonyítékai, akkor tárja elő azokat.
Feltehetően Moszkvában is érdeklődéssel olvassák majd ezeket az ítéleteket, amelyek azt bizonyítják, hogy az első politikai felindulásból meghozott uniós szankciók nem mindig állják ki a valóban független Európai Bíróság magas jogi mércéjét.
Bárcsak nekünk is ilyen maradt volna az egykor hasonló okokból becsült Alkormánybíróságunk!