Ugyanakkor fontos látni, hogy a nemzeti büszkeség egyáltalán nem lépi át a sovinizmus határait. Nyilván ebben szerepet játszik, hogy például az algériai 23-as keret 16 tagja Franciaországban született. Az amerikaiak klasszis kapusa, Tim Howard, akihez Barack Obama gratuláló telefonhívása során intelemül úgy szólt, vágassa le a szakállát, máskülönben széttépik majd a szurkolók, magyar anya és színes bőrű apa gyermeke.
A világbajnok német válogatottban hemzsegnek a német vendégmunkások, bevándorlók leszármazottai, albán török, ghánai, lengyel fölmenőkkel. Joachim Löw szövetségi kapitány folyamatosan hangoztatja, hogy a siker alapjait Jürgen Klinsmann és Matthias Sammer fektette le, a nemzeti egylet korábbi trénere és sportigazgatója mondta ki először, hogy nyitottnak kell lenni, nem szégyen másoktól tanulni, kizárólag a német erényekkel nem érhető el a vb-győzelem.
A német himnuszt a meccsek előtt nem mindegyik játékos énekelte. Ennek dacára ne legyenek kétségeink, Boateng, Khedira és Özil tökéletesen tisztában van azzal, mit jelent Németországnak, amit elértek, s mit kaptak ők, mit kapott a családjuk korábban az országtól cserébe. A FIFA vezetői, ne szépítsük, korrupt és öncélú magatartás terén nem különbek a magyar politikusoknál. Megvan ellenben az az előnyük, hogy olyasvalamit irányítanak, amit elrontani nemigen lehet, sőt, mintha önmagától fejlődne.
A futball szolidáris ereje hallatlan. A "Mondj nemet a rasszizmusra!" kampánya nélkül mindmáig sokkalta több megaláztatás érné a színes bőrű embereket. Előbb-utóbb eljutunk odáig (kivált, hogy ma már az olyan férfiideálok, amilyen az ausztrálok ötszörös úszó olimpiai bajnoka, Ian Thorpe, szintén nyíltan vállalja melegségét), hogy az LMBTQ közösségért is hallatja majd a hangját.
Egyelőre azonban ott tartunk, hogy a FIFA és a Nobel Béke Központ közös program keretében "Kézfogás a békéért" címmel folytatott kampányt, s kezdett újat a vb-re "Egyesülés a rivalizálásban" címmel, amelyben David Trimble északír, Lech Walesa lengyel és Oscar Arias Costa Rica-i politikus, Leymah Gbowee libériai békeaktivista (mindegyikük Nobel-békedíjas) beszél futballszeretetéről és a sportág nagyszerűségéről.
Az idén karácsonykor lesz éppen 100 éve, hogy az I. világháborúban, karácsony napján a francia, brit és német katonák a lövészárkokból előmerészkedve kezet nyújtottak egymásnak, és néhol futballozni kezdtek. Szerencsére ma már nem kell lőárkokból előmászni, hogy a különböző nemzetek képviselői kezet rázhassanak egymással, és focizzanak egy jót. Vagy rosszat. De hogy a vb milyen színvonalat hozott, az már egy egészen más cikk témája lehetne.