Komárom;Nokia;

2014-07-17 17:06:00

Komáromban bezár, Ázsiába megy a Nokia

A leépítések nem csak közvetlenül az üzemet érintik, de a beszállító alvállalkozókat is, tudta meg a Népszabadság.

Bezárják a Nokia komáromi gyárát – tudta meg a Népszabadság a helyi szakszervezettől. A lap értesülései szerint a leépítéseket szeptembertől kezdik meg három lépcsőben. November 30-án tesznek lakatot az üzemre. A gyár 15 éve kezdett termelni, most a termelést Ázsiába viszik. A döntést csütörtök délután ismertették az üzem dolgozóival. A gyárbezárás az alvállalkozóknál további több száz munkahelyet is érinthet.

Az elbocsátásokkal nem csak a munkavállalók szenvednek el érzékeny veszteséget, de Komárom városa is, költségvetésének jelentős részét tette ugyanis ki a cég iparűzési adóbefizetése. 

Akciótervet dolgozott ki a kormány

A Microsoft-Nokia globális leépítési döntései miatt közös, öt elemből álló akciótervet dolgozott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - közölte Szijjártó Péter a KKM parlamenti államtitkára.

Az államtitkár csütörtökön utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni.

Önkormányzat: a város minden segítséget megad a dolgozóknak

A komáromi önkormányzat közölte: a céggel, a kormányzattal és az érdekképviseleti szervezetekkel folyamatosan egyeztetnek és együttműködnek annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók mielőbb a versenyszférában találjanak állást.
Kiemelték, hogy a városvezetés az elmúlt időszakban átfogó iparipark-fejlesztésbe kezdett, folyamatosan dolgoznak azon, hogy további befektetők települjenek Komáromba, és heteken belül egy több száz főt érintő munkahelyteremtésről tudnak majd beszámolni.