polgármester;Pécel;idősek otthona;kegyeletsértés;Szöllősi Ferenc;köztemetés;közös sír;

2014-07-18 07:16:00

Tömegsír Pécelen

A péceli Idősek Otthona hallottait a helyi temetkezési vállalkozó "tömegsírba" temette, elmondása szerint az elhunytak "túl sok helyet foglaltak". A péceli polgármester vizsgálatot indított és feljelentést tett kegyeletsértés miatt ismeretlen tettes ellen, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) péceli vizsgálata súlyos visszaéléseket tárt fel. Az ápolók és hozzátartozók megdöbbenve állnak az ügy előtt, az idősotthon vezetőjét elbocsátották.  Az igazgatónő ellen sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség.

Vizsgálják, hogy az idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját - közölte csütörtökön a távirati irodával Szöllősi Ferenc, Pécel független polgármestere. A városvezető a vizsgálaton túl feljelentést is kíván tenni kegyeletsértés miatt ismeretlen tettes ellen.

A péceli Idősek Otthonában elhunyt és köztemetéssel, korábban külön-külön sírokba elhantolt idős emberek végső nyughelyeit egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mivel azok - saját elmondása szerint - "túl sok helyet foglaltak", így "helytakarékosságból" egy "betonszarkofágot" építetett, és abba helyezte át az otthonban elhunytak hamvait tartalmazó urnákat.

Az Index információi szerint legalább 20-25 ember maradványai kerültek át a közös sírba, amelyen mindössze egy, a földre lefektetett, alig észrevehető "Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai" feliratú márványtábla áll. Az elhunytak neve nincs feltüntetve, ráadásul a felirat sem egyezik a valósággal, mert az idősotthonnak nem ez a neve, csupán az Ady Endre utcában áll. (Péceli Idősek Otthona - szerk.)

Szöllősi Ferenc elmondta: a tömegsírral, a nevek elhagyásával a vállalkozó megsértette az elhunytak személyi identitását, vagyis kegyeletsértő módon járt el, ráadásul sem az önkormányzatot, sem a temetőgondnokot nem értesítette a sírhelyek átrendezéséről, de még a temető tulajdonosával, a református egyházzal sem egyeztetett.

A sírok feltárásához, a holttestek, valamint az urnák exhumálásához ráadásul az ÁNTSZ engedélye is szükséges lehet - viszont senki nem tudott arról, hogy Pécelen bárki kapott volna ilyen engedélyt. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tegnapi közleményében azonban eloszlatta a kételyeket: a jogszabály szerint urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt felnyitásához, továbbá hagyományos sírhelyre rátemetett urna kivételéhez a járási népegészségügyi intézet engedélyére nincs szükség.

A Népszava megkeresésére Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta: az esetet semmiképpen sem tartják elfogadhatónak, hiszen az egyértelműen sérti a halálon túli méltóságot. "Az emberi méltósághoz való jog halálunk után is megillet bennünket, az elhunytak kegyeleti jogait a legszigorúbb mércével kell alkalmazni" - fogalmazott.

Pécel polgármestere is felháborítónak tartja a történteket, hiszen "a rendes végtisztesség minden embernek kijár". "Elképzelni sem tudom, hogyan lehet ezt egyenesbe hozni" - mondta. A vizsgálatot kissé nehezíti, hogy a péceli önkormányzat nyári szünet miatt zárva tart, így időbe telik, mire átnézik az üggyel összefüggő iratokat. A vizsgálat mielőbbi lezárásáért a polgármester több hivatali dolgozót is berendelt nyári szabadságáról.

Az Emmi soron kívüli belső ellenőrzést rendelt el, amelynek eredményeiből súlyos hiányosságok és szabálytalanságok derültek ki, az idősotthon vezetőjét azonnali hatállyal menesztették. Czibere Károly felelős államtitkár tájékoztatása szerint a vizsgálat alapvető szakmai hibákat tárt fel az idősek ápolásában, gondozásában, a szakmai protokoll mellőzése mellett az intézmény működésének szabályozottsága, dokumentációja sem volt rendben.

Az Index szerint a nemrégiben lezárult pénzügyi ellenőrzésekből kiderült, hogy az otthonban lakó idősek nyugdíjból vagy segélyből származó jövedelmét, temetésre spórolt pénzét is elvették, az előkerült bizonylatok szerint az egyik idős beteg pénzét ruhaneműkre és édességre költötték - mintegy 60 ezer forint értékben.

A számlákon szereplő ruhák és élelmiszerek azonban sosem jelentek meg az otthon raktárkészletében, vagy az ápolt szobájában. A menesztett igazgatónő ellen sikkasztás miatt már a rendőrség is nyomoz.

Czibere Károly az eset kapcsán hangsúlyozta: a kormányzat határozott célkitűzése, hogy az idősek méltóságát megvédje, akár intézményben laknak, akár nem. Mivel a szociális otthonokban lakók fokozottan kiszolgáltatottak, meg kell vizsgálni, megfelelő bánásmódban van-e részük. Az államtitkárság ezért a következő hetekben az idősotthonokat érintő átfogó vizsgálatot indít országos szinten, amelynek eredménye augusztus közepére várható.