MSZP;Miskolc;polgármester-jelölt;Pásztor Albert;

2014-07-17 21:03:00

MSZP: ismert Pásztor Albert baloldali támogatottsága

Az MSZP szerint két hete mindenki tudja az országban, amit a Fidesz miskolci képviselőcsoportjának szóvivője és az önkormányzati tévé csütörtökön fedezett fel, azt, hogy Pásztor Albert független polgármesterjelölt a miskolci baloldal támogatásával indul a választáson.

Az MSZP miskolci szervezete közleményében Soós Attilának, a Fidesz helyi képviselőcsoportja szóvivőjének csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált.

A szóvivő azt mondta: bár Pásztor Albert független polgármesterjelöltként hirdeti magát, óriásplakátjain egy fehér csík alá rejtve az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt PM szövetség pártlogója látható. Soós Attila szerint ezzel "kibújt a szög a zsákból", Pásztor Albert "takargatja vagy szégyelli" a támogatóit.

Az MSZP miskolci szervezete sérelmezte, hogy ezzel a hírrel foglalkozott az önkormányzati televízió csütörtökön, miközben nem számolt be Varga Lászlónak, a párt helyi szervezete ügyvezető elnökének sajtótájékoztatójáról, amelyen a szocialista politikus a többmilliárdos miskolctapolcai medenceépítés csúszásáról beszélt.