Szilágyi Áron;

2014-07-18 18:20:00

Szilágyi legyőzte Limbachot, negyeddöntős

Harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel negyeddöntőbe jutott Szilágyi Áron a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.

Az osztrák Mathias Willau és a grúz Sandro Bazadze legyőzése után Szilágyi egy igazi "nagyágyúval" találkozott, a német Nicolas Limbach ugyanis - akin keresztül az út a legjobb nyolc közé vezetett - 2009-ben világbajnok volt, majd kétszer ezüstérmes, 2007-ben pedig bronzot nyert.

Az asszó végig kiélezett volt, érződött, hogy mindkét vívó tart egy kicsit a másiktól. A szünet Limbach 8-7-es vezetésénél kezdődött, majd a pihenő után az olimpiai bajnok magyar kardozó 10-8-ra fordított. Később 12-10-nél is vezetett két tussal, de a német egyenlített. A következő akciónál a tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes Szilágyi látványos védés-visszavágással szerzett pontot, aztán a német egyenlítését követően, kétszer is megelőzte ellenfelét.

Edzőjével, Somlai Bélával összemosolyogtak a győzelem után, majd Szilágyi gyorsan elvonult, hogy felkészüljön a következő asszóra, miközben a pásthoz legközelebbi sarokban, a kordonok mögött a magyar küldöttség tagjai elemezgették elégedetten a párharcot.

Eredmények:

a 64 között:
Szilágyi Áron-Mathias Willau (osztrák) 15-6
Decsi Tamás-Seppe van Holsbeke (belga) 15-9
Oh Eun Szeok (dél-koreai)-Gémesi Csanád 15-11
Alekszej Jakimenko (orosz)-Szatmári András 15-10

a 32 között:
Szilágyi-Sandro Bazadze (grúz) 15-14
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Decsi 15-3

a 16 között:
Szilágyi-Nicolas Limbach (német) 15-13