Traian Basescu;Székelyföld;Orbán Viktor;Vona Gábor;Tusványos;Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor;

2014-07-21 07:31:00

Tusványos, a hazaüzenések helyszíne

Huszonötödik alkalommal rendezik meg ezen a héten az erdélyi Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, a Kárpát-medence legismertebb nemzetpolitikai eseményét. A tábor díszvendége, mint mindig, Orbán Viktor miniszterelnök lesz. Bár a rendezők szerint idén is megpróbálják egymás mellé ültetni a különböző nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat, a román-magyar párbeszédnek is igyekeznek teret adni, mind az eddigi gyakorlat, mind az idei program ennek ellenkezőjét bizonyítja. Tusványos a hazaüzenések helyszíne is Orbán Viktor számára. 

Elvarázsolt kastély a Fidesz

A nemzetpolitika, a határon túli magyarok problematikája a Fidesz és Orbán Viktor aduásza, amelyet leginkább belpolitikai céloknak rendel alá, nemzeti elkötelezettsége, illetve a magyar baloldal és balliberális oldal nemzetietlenségének bizonyítására használ. Az MSZP - de korábban az SZDSZ és a jelenlegi többi baloldali párt sem - tudott ezzel a kommunikációval mit kezdeni.

Az MSZP-ben most generációváltás történt a nemzetpolitikai szereplők között is. Brüsszelben Tabajdi Csaba sikeres munkáját Újhelyi István folytatja, a Határon Túli Magyar Tagozat élére az ifjúsági szervezet korábbi vezetője, Rózsa Endre került, a nemzeti összetartozás parlamenti bizottságában Kiss László vette át Szabó Vilmos helyét. Kisst kérdeztük arról, mit vár az MSZP Tusványostól, melyek a kormányzat új nemzetpolitikai céljai és törekvései.

- A Fidesz határon túli sikerének, támogatottságának és elfogadottságának egyik sarokköve Tusványos volt. Az, hogy nagyon élő, személyes és intézményesített kapcsolatokat építettek ki Erdélyben, hogy beágyazódtak a köztudatba és abba a közegbe. Ilyen téren lépett valamit az MSZP, mert elég nehéz úgy híveket szerezni, hogy nincs élő kapcsolatuk, nincs beágyazottsága azon a területen?

- A baloldali ifjúsági szervezet már évek óta részt vesz a MIÉRT nyári táborain, illetve az akadémiáin. Újhelyi Istvánnak is élő kapcsolata van a meghatározó külhoni politikusokkal. Úgy gondolom, hogy az MSZP igenis élő kapcsolattal rendelkezik ebben a közösségben. Természetesen lehet ezt is jobban csinálni.Ma nagyon megosztott a magyarság, a Fidesz ezt nagyon látványosan űzi, magyart magyar ellen fordít, csak azért, hogy politikai érdekeit szolgálja. Ezt a fajta megközelítést mindenben alkalmazza, a külhoni intézményrendszerben is. Múlt héten részt vettünk az RMDSZ ifjúsági szervezete által rendezett EU-s táborban. Azt láthattuk, bárkivel tudtunk beszélni, azért, mert érezték, nem diktálni akarunk, hanem adott esetben tanulni egymástól, számítani egymásra. Azt hiszem, hogy ügyek mentén kell ezeket a kapcsolatokat még élőbbé tenni és csak fokozatosan lehet ezt megvalósítani. De van az a fajta politika, amit a Fidesz folytat, olyan értelemben is sikeres volt, hogy sok esetben egy átlag magyarországi választópolgár is csak idegeneket lát a határon túliakban. Ezzel a gondolkodással le kell számolni. És le fogunk számolni, be fogjuk bizonyítani, hogy egységes a magyarság és jórészt ugyanazok a problémák sújtják, akárhol is éljenek. 

- Tusványos, több mint egy zenés-politikai megnyilvánulás - nemzetpolitikai attrakció. Általában itt bukkannak fel az elkövetkező év nemzetpolitikai prioritásai, itt fogalmazza meg nagy visszhangot kiváltó belpolitikai üzeneteit Orbán Viktor. Mit vár ilyen téren az idén? Új kormányzat állt fel, új nemzetpolitikai vezetéssel és háttérrel. Hoz ez újat?

- A parlament szakbizottságában eddig semmi nem derült ki. Semjén Zsolt első parlamenti meghallgatásán annyit mondott, hogy a nagy törvények ideje lejárt, már csak meg kell őrizni az eredményeket. Lenne azért néhány sürgős kérdés. Én is szeretnék választ kapni arra, milyen típusú nemzetpolitikai kutató tevékenységet folytatott Szász Jenő kormányzati százmilliókból, konkrétan a határon túli magyaroknak milyen haszna lett ebből? Remélem, Tusnádon erre is kapunk választ. Hasonlóan mindenkit érdekelhet, hogy felhagy-e a Fidesz azzal, hogy mindenféle szatellit pártokat próbál helyzetbe hozni az RMDSZ-el szemben, illetve, hogy végre komolyan veszi-e azt, hogy az összmagyarság, nem pedig saját párt érdekeit kellene képviselnie. Én nem várok semmit ilyen területen, nem várom a Fidesz nemzetpolitikai irányának változását.

- Igaz, hogy mostantól Kövér László felségterülete a kormányzati nemzetpolitika?

- Sohasem lehet tudni, hogy a Fideszben ki van a háttérben. Tudjuk, hogy a Fidesz kormányban a tagok nagyjából csak díszletek. Kövér Lászlónak, aki megnyitotta a nemzeti összetartozás bizottságának ülését is, van szava ezen a területen, mégis azt gondolom, hogy a Fideszben ez is, mint minden más, háttéralkuk során dől el, és ezeket az alkukat bármelyik fideszes oligarcha megjelenése felül tudja bármikor írni.

- Németh Zsolt és embereinek félreállítás erről a területről, Szász Jenő ismételt előtérbe tolása azt látszik igazolni, hogy a Kövér féle konfrontatívabb nemzetpolitika időszaka következik. Személyi váltás ez csak, vagy tartalmi is?

- Nem tudom mennyire minőségi váltás ez, azt gondolom, hogy a dolgok azért nem ennyire kiforrottak ebben a rendszerben. Az, hogy a Fideszben egyesek hogyan és milyen területen tudnak érvényesülni, az napi politikai alkuk kérdése. A például, hogy maga a nemzetpolitika melyik intézményrendszerhez tartozik a bizottságban úgy derült ki, hogy a meghallgatások második napján Balogh miniszter úrtól tudtuk meg, hogy a várakozásokkal ellentétben, mégsem az ő minisztériuma fog foglalkozni a kérdéssel. Ez még az ott lévő Fideszeseknek is szerintem új hír volt és jól mutatja, hogy akár napi szinten is változhat a dolog. Hasonlóan új fejlemény volt Potápi Árpád, a bizottság volt elnökének államtitkári szintre emelése, ami persze a Kövér-vonal erősödését is jelentheti. De én ebből nem vonnék le messzemenő következtetéseket, mert a Fidesz az az elvarázsolt kastély, amelyben semmi sem az, aminek látszik.