Levelezés;Balaton;hőség;hidegfront;Országos Meteorológiai Szolgálat;másodfokú figyelmeztetés;

Kánikula!

Ma folytatódik a hétvégi forróság, de délután, este éri el az országot egy hidegfront, megszűnik a kánikula, öt fokkal esik vissza a hőmérséklet, erős szél és csapadék valószínű. 

Vasárnapra az ország valamennyi megyéjére első-, illetve másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt. A középhőmérséklet általában 24 és 27 Celsius-fok között, főként északnyugaton, illetve a városokban 27 fok fölött alakult.

Ma folytatódik a forróság, de estére egy hidegfrontnak köszönhetően öt fokkal visszaesik a hőmérséklet. A mentő beszámolója szerint a fővárosban húsz százalékkal több riasztást kaptak egy átlagos naphoz képest, a fővárosban. míg országosan tíz százalékkal a segélyt kérők száma.

Jól jött a víz a Keletiben is FOTÓ: K 2 PRESS

Jól jött a víz a Keletiben is FOTÓ: K 2 PRESS

A fővárosiak többsége - már, aki nem tudott a Balatonra, vagy más tó, folyó mellé menekülni - a strandokra és fürdőkbe költözött: 30 ezer vendégre számítottak vasárnap a szombati 25 ezer látogatóval szemben. A strandok a hőségriadó miatt egy órával tovább, többnyire este kilencig tartottak nyitva.

A meleg miatt a következő napokban a pollenkoncentráció emelkedésére kell számítani - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet előrejelzése szerint a kültéri allergén gombák koncentrációja a következő napok meleg és időszakosan csapadékos időjárása miatt elérheti a magas, helyenként a nagyon magas szintet.

A hőség miatt a budapesti fejpályaudvarokon és tizennégy nagyobb vidéki állomáson ingyen ásványvizet adott utasainak számára a MÁV-START. Budapesten a Keleti, Nyugati és Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a szegedi, a békéscsabai, a celldömölki, a zalaegerszegi, a győri, a veszprémi, a debreceni, a pécsi, a szolnoki, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a püspökladányi és a kecskeméti állomáson osztottak vizet.

Szombaton tíz kilométeres volt a kocsisor az M0-son az M5-ös felé Diósd térségében, és az M7-es Balaton felé vezető oldalának Pest megyei szakaszán is csak lépésben lehet haladni, vasárnap este a visszaút borzolhatta a sztrádán autózókat.Hogy pedig közben mi történt?  Szombaton több mint hétezren vettek részt az idei, 32. Balaton-átúszáson a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon.

Nem mindenki úszott, volt, aki gyalogolt, például a honvédség MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred egy-egy alakulata búvárruhában teljesítette a távot. A négy párból álló csapat a tó fenekén, nehéz búvárruhában gyalogolt egy hajó és egy ponton kíséretében, egy-egy pár 1300 métert tett meg, majd váltották egymást.

A búvárok 70-80 centimétert láttak előre és lábszárközépig érő iszapban haladtak: az 5,2 kilométeres távot 3 óra 10 perc alatt teljesítették. Nagy volt a torlódás a röszkei és a tompai határátkelőnél, mindkét helyszínen kilenc sávon léptették ki a forgalmat a rendőrök, de még így is jelentős sor torlódott fel.

Röszkén a kilépő személyautók 3 órás, a buszok és a kamionok 1 órás várakozásra készülhettek. A beutazók személyautóknak is egy órát kellett várakozniuk. Tompán 4 óra volt a várakozási idő. Röszkén a rendőrök és a Vöröskereszt önkéntesei vizet osztanak.