LMP;Önkormányzati törvény;Ab-döntés;

2014-07-21 19:59:00

LMP: az Ab döntése nem kezeli a választójogot ért alaptörvényi sérelmeket

Az LMP véleménye szerint az lett volna a legjobb, ha az Alkotmánybíróság (Ab) teljes egészében megsemmisíti a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályairól szóló törvényt, mert az Ab hétfői döntése nem kezeli a választójog közvetlenségének és egyenlőségének alaptörvényi sérelmét – reagált a testület határozatára az MTI-nek Csarnó Ákos.

Az ellenzéki párt országos elnökségének tagja úgy fogalmazott: a szoros, 8:7-es döntési arány is azt mutatja, hogy a kérdést nem sikerült megnyugtató módon rendezni. Az önkormányzati választásokat így egy, az egyeztetéseket nélkülöző valamint a választási jogszabályokat pártpolitikai beavatkozással megváltoztató, a nemzetközi sztenderdekkel ellentétes törvény alapján fogják lebonyolítani – jelentette ki.

A töredékszavazatok megsemmisítéséről szóló döntés önmagában, a további rendelkezések megsemmisítése nélkül nem arányosabb, hanem még egyenlőtlenebb, a korábbinál rosszabb helyzetet teremt – jelentette ki.

Az Alkotmánybíróság hétfői döntése szerint egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai. A testület úgy látta, hogy alaptörvénybe ütköző a közgyűlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést az Ab megsemmisítette.