verekedés;Benkő László;taxisofőrök;

2014-07-22 12:16:00

Tovább dolgozhat a Benkőékkel verekedő taxis

Nyilatkozatháború dúl Benkő Lászlóék és a taxis között, aki a hétvégén megverte az Omega zenészeit. A sofőr állítja, hogy a az utasai kezdték a balhét, és ő csak védekezett - írja a Borsonline.

Egyre zavarosabb a történet az Omega együttes két zenészének megverése kapcsán, megszólalt ugyanis az ügyben szereplő taxis, H. Zoltán is, ő pedig egy teljesen másik történettel állt elő. 

Ami biztosnak tűnik: Benkő László és Debreczeni Ferenc taxit rendelt vasárnap hajnalban a XI. kerületi Hengermalom–Nándorfehérvár utca sarkára. Több mint húsz percet vártak, mire újra felhívták a köz­pontot. Ezután a helyszínre érkezett taxijával H. Zoltán, akivel tettlegességig fajuló szóváltásba keveredtek. Később három-négy taxis, hét-nyolc rendőr és egy mentőautó is megjelent. A taxisok kollégájuk segítségére siettek, a rendőrök igyekeztek rendet teremteni, a mentők ellátták az ügy két sérültjét, Benkőt és Deb­re­cze­nit. A taxist később súlyos testi sértés­sel gyanúsították meg. De lássuk, mit mondanak a véres és egyelôre tisztázatlan ügy főszereplői.

A további részleteket megtalálja a Borsonline oldalán.