felsőoktatás;ponthatárok;

2014-07-23 09:37:00

Csütörtökön hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat

Várhatóan csütörtök este 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetőek.

Az Oktatási Hivatal és az Educatio kft. tájékoztatása szerint ahogy eddig is, a ponthatárokat többek közt a felvételizők számának, az intézmények kapacitásainak, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.
A besorolási döntést, amely tartalmazza, hogy kit hová vettek fel a ponthatárok megállapítását követően, idén a www.felvi.hu E-felvételi rendszeréből kell letölteniük a felvételizőknek. A dokumentumról, amint az elérhetővé válik, az Oktatási Hivatal e-mailben tájékoztatja a jelentkezőket - olvasható a közleményben.

Azokat, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola levélben is értesíti. Ezek az értesítések tartalmazzák többek közt a beiratkozással kapcsolatos információkat. Minden jelentkező egyetlen képzésre kerülhet csak felvételre, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 24-én este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt. Amennyiben egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, a jelentkezőt ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe. A felvételt nem nyert jelentkezők a pótfelvételi során jelentkezhetnek újra.
A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával határozzák meg. Az Educatio Nonprofit Kft. az informatikai hátteret, a ponthatárok megállapításához használt informatikai algoritmust biztosítja.

Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár. A felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a hozzájuk jelentkezők számára a minimális ponthatárt. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását - írták.

Idén is népszerű előadókkal és programokkal készül a hivatalos ponthatárváró rendezvény, a Pont Ott Parti (POP). A csütörtöki eseményen a Gypo Circus és a Colorstar lép fel, a ponthatárok megjelenése után pedig a Junkies csap a húrok közé.
A Pont Ott Parti házigazdája a Semmelweis Egyetem lesz. Az immár nyolcadik alkalommal jelentkező rendezvényen egész délután a felvételizőké a pálya: délután 15 órától színes programok, koncertek és előadások várják a felvételizőket a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban (1123 Budapest, Csörsz utca 2-4.).
A belépés ingyenes.