Irak;Szíria;dzsihádisták;ISIS;női zászlóalj;

2014-07-24 16:52:00

Asszonyokat is szereznek a portyázó dzsihadistáknak

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű radikális szervezet külön női zászlóaljat hozott létre, amelynek egyebek mellett az a feladata, hogy a külföldről az iszlamisták uralta területekre özönlő dzsihadistáknak helyi feleségeket kerítsenek - írja az al-Vatan című egyiptomi napilap 

A korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam néven ismert - Szíriában és Irakban működő - milícia új egysége felkutatja azokat a családokat, amelyekben eladósorba lépett lányok vannak, és értesíti erről a letelepedni vágyó harcosokat. A munkacsoport a családostul "bevándorló" fegyvereseknek lakhelyet szerez, segíti őket az elhelyezkedéssel járó ügyes-bajos dolgok intézésében, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az IÁ tagjainak semmi se vonja el figyelmét az iszlám szent háborúról.

A női aktivisták feladatköréhez tartozik az is, hogy az iszlamisták szigorú öltözködési előírásainak betartását felügyeljék, és adott esetben a teljesen lefedett arcú nők személyazonosságát megállapítsák. Az IÁ szíriai területeinek székhelyén, az északi Rakka városban létrehozott zászlóaljat a tunéziai állampolgárságú, csak mozgalmi nevén ismert Umm Raján vezeti. A csoportot Mohamed próféta egyik kortársáról, a 7. században élt el-Hanszá nevű költőnőről nevezték el. A hagyomány szerint El-Hanszá, amikor arról értesült, hogy az iszlám hódítások egyik csatájában mind a négy fia életét vesztette, azt mondta: dicsőség Allahnak, aki megtisztelt vértanúságukkal.

Az IÁ egyes források szerint mára Szíria területének 35 százalékát ellenőrzése alá vonta, és június elejétől jelentős területeket ural Irak északi és nyugati részein is. A mozgalom a múlt hónap végén kikiáltotta az iszlám államot Abu Bakr el-Bagdádi vezetésével. Bagdádi arra szólította fel a világ különböző tájain élő muzulmánokat, hogy siessenek új hazájukba, és segítsenek annak határait minél jobban kiterjeszteni.

Az IÁ, amelyet a lakossággal szemben elkövetett kegyetlenségei és nyilvános kivégzései miatt a térségben működő egyéb dzsihadista csoportok is elítélnek, az interneten átfogó propagandahadjáratot indított a bevándorlás ösztönzése érdekében. Az arab sajtó szerint a szervezet az ellenőrzése alá vont területeken turistautakat is szervez a helyi lakosoknak, s a friss házasok ezeket gyakran egybekötik mézesheteikkel.