Előfizetés

Bobbal a Bakonyban - képek!

Publikálás dátuma
2014.07.25. 21:17
A 900 méter hosszú pálya a Bakony első bobpályája. MTI Fotó: Nagy Lajos
Megnyílt pénteken a Bakony első bobpályája a kislődi Sobri Jóska Kalandparkban.

A csaknem egy kilométer hosszú, húsz kocsival üzemelő bobpálya átadását mentőkutyák tették különlegessé, amelyek kiképzőikkel együtt elsőként próbálták ki az új attrakciót, a játékelem elsőnapi bevételét ugyanis a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak ajánlotta fel a park vezetése, hogy az adománnyal támogassa a speciális mentőkutyák képzését és munkáját - közölték a kalandpark illetékesei.

A ma már Veszprém megyében önállóan is szolgálatot teljesítő tízfős kutató-mentő csapat állatai kifejezetten személykeresésre vannak kiképezve, azon belül is terepen, és romok között keresnek élő embereket, sérülteket, eltűnteket. 

A Sobri Jóska Kalandparkban a legmodernebb technológiával és több új biztonsági elem beépítésével épült bobpályával együtt már ötvennél is több játékelem várja a látogatókat.

Hirschl János, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője és speciálisan kiképzett mentőkutyája, Báró átszakítják a célszalagot, és ezzel felavatják a kislődi Sobri Jóska Kalandparkban megépült bobpályát. MTI Fotó: Nagy Lajos

Alacsony forgalom mellett enyhén esett a BUX

Publikálás dátuma
2014.07.25. 21:10
Fotó: Bielik István, Népszava.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,88 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 17 860,75 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Pénteken csak folytatódott az, ami az egész hetet jellemezte: az alacsony forgalom és kis sávban történő ármozgás - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője.

A Magyar Telekom erőt mutat, a Richter gyengélkedik, míg a többi papír "elment szabadságra" - fogalmazott az üzletkötő.
A Mol 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 740 forintra csökkent, 394,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 23 forinttal, 0,55 százalékkal 4150 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,09 százalékkal 372 forintra erősödött, forgalma 566,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,39 százalékkal 3900 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1505,95 ponton zárt pénteken, ez 2,93 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken csak a malmi búza és a nagy olajtartalmú repce határidős áraiban nem volt változás.
A malmi búza jegyzése augusztusra 50 500, szeptemberre 47 500, míg decemberre 51 000 forint továbbra is.
A takarmánybúza ára augusztusra 200 forinttal, 41 800 forintra, szeptemberre 300 forinttal, 42 700 forintra esett, decemberre viszont 44 500 forint maradt.
A takarmánykukorica határidős ára novemberre 210 forinttal, 40 590 forintra esett. Decemberre 41 200 forint maradt.
A takarmányárpa jegyzése augusztusra változatlanul 41 000 forint, míg szeptemberre 500 forinttal, 42 000 forintra csökkent.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára októberre 84 500 forint maradt. Novemberre 150 forinttal, 85 350 forintra emelkedett, decemberre viszont 1100 forinttal, 86 300 forintra esett.
A nagy olajtartalmú repce jegyzése nem változott: augusztusra 90 000, szeptemberre 92 000, jövő márciusra pedig 94 000 forint maradt.