A lázadó rocker és az apa naplója

„Olyan korban nőttem fel, amikor a fiúk nem szerették az apákat” – így vezeti be önéletrajzát Mike Rutherford, a Genesis együttes egyik alapítója. A 64 éves gitáros az első a legendás angol progresszív banda tagjai közül, aki megírja személyes és a Genesisszel kapcsolatos emlékeit.

Rutherford apja kemény tengerésztiszt volt és fiának is ezt a pályát szánta. Így került be a kadétok közé. De a tökéletes viselet, a naponta százszor elmondott „igen, uram” helyett Mike fellázadt a rock-zene nevében: inkább hosszú hajat növesztett, harangnadrágot, afgán tunikát viselt. Apja végül megértőnek bizonyult, csak az volt a kikötése, hogy ha már minden áron a gitárt akarja nyekergetni, legalább tanuljon meg rajta rendesen játszani. Ezután került be Mike a nem kevésbé szigorú, de legalább „polgári” Charterhouse iskolába, ahol megismerkedett Anthony Phillips-szel, Tony Banks-szel és Peter Gabriellel. Így született meg a Genesis.

Mike önéletrajza, a The LivingYears (Az élő évek) sajátos körülmények között született. Emlékei azután törtek fel belőle, miután megtalálta apja naplóját. Így egyfajta párhuzamos történetet ír, hiszen az élet fontos dolgait nemigen beszélték meg egymás között. A Suffolk cirkáló parancsnokának útjai találkoznak a Genesis emlékezetes koncerthelyszíneivel. A Brit Birodalom Parancsnokának érdemrendjére rímelnek az együttes aranylemezei. A hajóutak történetei mellett ott vannak a zenekar korai zötykölései kényelmetlen furgonokon, amelyekkel befutottak a műfaj legnagyobbjai közé a 70-s évek közepére.

Rutherford leírja Peter Gabriel 1975-ös távozásának saját verzióját is. Szerinte az énekes, aki egyszemélyes színházzá változtatta a Genesis előadásait, mindig olyan volt, mintha maga lenne a két lábon járó bizonytalanság, holott tétovázásai mögé rejtőzve pontosan tudta, hogy mit akar elérni. Aztán a többiek a közös munka csúcsát jelentő The Lamb Lies Down On Broadway című lemez után belefáradtak ebbe, és szakítottak frontemberükkel.

Ugyancsak szól Steve Hackett 1977-es távozásáról, és bevallja: meglepte őt, hogy mennyire nem érzi jól magát a gitáros a zenekarban. Ráadásul zenei ellentétbe is kerültek, mert Mike szerint Steve zeneszerzőként éppen azokat a sémákat igyekezett megőrizni, amit a többiek el akartak kerülni. Ennek némileg ellentmond Hackett önálló, három és fél évtizedes pályafutása, ami éppen a muzsikus korlátlan fantáziájáról szól…Ugyanakkor Rutherford azt állítja, hogy amikor hárman maradtak Banks-szel és Phil Collins-szal (volt egy ilyen című lemezük is, az …And There Were Three…), soha nem volt közöttük rivalizálás, személyiségeik nem ütköztek egymással. „Ha ma összezárnának bennünket Phillel és Tony-val, újjászületne a zenekar” – mondja Mike.

Az apa naplójából kiderül, hogy Mike anyjával együtt rendszeresen ott voltak a Genesis koncertjein – igaz, vattát dugtak a fülükbe, és szorgalmasan vásárolták a zenekarról írt kritikákat. Mike nem sírt apja temetésén, de a kettejük különös viszonyát írta meg a The Living Years című dalban, amelyet másik zenekarával, a Mike and The Mechanics-szal vett fel. A dal 1988-ban Amerikában listavezető, Nagy-Britanniában pedig 2. helyezett lett. „Amikor valaki meghal, késő elismerni, hogy soha nem tudtunk egymás szemébe nézni” – hangzik fel a dalban.