MSZP: Búcsúzunk Kiss Pétertől

Mély megrendüléssel vettük tudomásul, hogy Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja 2014. július 29-én, kedden elhunyt - írják közleményükben a szocialisták.

Kiss Péter 1959. június 11-én született Celldömölkön. A Budapesti Műszaki Egyetem diplomázott, majd a nyolcvanas években az egyetem tudományos munkatársa, tanársegéde, szakkollégiumi nevelőtanára, KISZ-titkára is volt.

1980-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1986 és 1989 között a Budapesti KISZ első titkára volt. 1989-ben az MSZP alapító tagja és a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) alapító budapesti elnöke, 1998-2000 között a párt ügyvezető alelnöke.  2001 januárjától az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke. 2005-től 2009-ig az MSZP Vas megyei elnöke.

1995-től a ciklus végéig a Horn-kormány munkaügyi minisztere volt. 1998-tól 2000-ig az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Medgyessy-kormányban előbb foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter volt, majd 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterré nevezték ki. A kormányban 2006-tól előbb szociális és munkaügyi miniszter volt, majd 2007-ben visszatért a Miniszterelnöki Hivatalba. 2009-ben társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter és egyben a miniszterelnök politikai helyettese is lett a Bajnai Gordon által vezetett kormányban.

1992-től volt országgyűlési képviselő. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is egyéni jelöltként szerzett mandátumot Budapesten, Újpest-Rákospalotán.

Kitartó, következetes munka és rendíthetetlen hivatástudat jellemezte egész politikai pályafutását. Élete utolsó évében is emberi tartásáról tett tanúbizonyságot. Köszönjük munkáját, elhivatottságát, kitartását!

Kiss Péter 55 éves volt. Nyugodjék békében!

Szerző

Megszűnt az Együtt XVII. kerületi szervezete

Megszűnt az Együtt XVII. kerületi szervezete, miután július 9-én lemondott a teljes vezetés. Erről Erdős Pál politikai felelős és Varga András kerületi elnök tájékoztatta a szimpatizánsaikat, segítőiket. A helyi politikusok azért mondtak le, mert a kerületben elkezdték az egyeztetést a lehetséges közös polgármesterjelöltről, illetve az önkormányzati képviselőjelöltekről, amit azonban az Együtt országos vezetői leállítottak. 

Vargáék szerint jól haladtak a tárgyalások és bár a helyi szervezet nem akart önálló polgármesterjelöltet állítani, az áprilisi európai parlamenti választásokon elért eredményük alapján viszonylag kedvező volt a pozíciójuk.

A Bajnai Gordon távozása után megválasztott új elnökség azonban önállóan akar indulni a XVII. kerületben, ezért polgármesterjelöltet is küldött a helyieknek, aki viszont Vargáék szerint nem vett részt a munkában, sőt meg sem kereste őket.

A "budai irodában dolgozó központi irányító munkatársak" mind erről nem kérdezték a kerületi szervezetet, akik pedig jobban ismerik a helyi viszonyokat - fogalmaztak a lemondásukat bejelentő, szerkesztőségünk birtokába került közleményben a volt kerületi vezetők.

Hozzátették: az önkormányzati választás a kerületben élőkről kell, hogy szóljon. "Akár a többi pártnál, az Együtt-PM-nél is a központi pártpolitika lett az uralkodó, holott nevében is önmagát a korszakváltók pártjaként hirdette meg, megszólítva főleg a civil embereket" - írták.

Bejelentették, hogy a kerületi vezetés nem fogadja el, hogy a fővárosi listaállítás érdekében önállóan induljon az Együtt a kerületben, ezért az eddigi lehetséges képviselőjelöltekkel és az őket támogató aktivistákkal lemondanak.

Forrásaink szerint a VII. kerületben sem sikerült a közös indulásról a baloldali pártoknak megállapodni. 

Szerző

Meghalt Kiss Péter

Publikálás dátuma
2014.07.29. 19:42
A 2010. május 18-án készült felvételen Kiss Péter, volt kancelláriaminiszter. Kiss Péter hosszan tartó súlyos betegség után, 55
Hosszan tartó súlyos betegség után 55 éves korában ma elhunyt Kiss Péter volt kancelláriaminiszter, az MSZP alapítója, volt alelnöke - számolt be erről elsőként az atv.hu. 

A gépész mérnökként végzett politikus 1986-ban a KISZ budapesti első titkára lett, két év múlva reformpárti vitasorozat szervezésében működött közre, majd az MSZP megszületésénél bábáskodott. A rendszerváltáskor szocialista színekben indult a parlamenti választáson, képviselő azonban először csak 1992-ben lett. Az első őszi önkormányzati választáson viszont bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe. Volt a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) országos elnöke, 1994-ben pedig egyéni mandátumot szerzett az országgyűlési választáson.

1995-ben Kósáné Kovács Magda utódjaként a Horn-kormány munkaügyi miniszterévé nevezték ki, kormányzati pozícióját a ciklus végéig viselte. 1998-ban ismét egyéni mandátumot szerzett, akkor a párt ügyvezető alelnöke volt. 2001-ben a Baloldali Tömörülés Platform elnökévé választották. A Medgyessy-kormányban előbb foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter volt, majd 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterré nevezték ki. 2004-ben, Medgyessy Péter miniszterelnök lemondása után a párt országos elnöksége őt ajánlotta miniszterelnöknek, de a miniszterelnök-jelölő kongresszus Gyurcsány Ferencet jelölte kormányfőnek.

Az első Gyurcsány-kormányban megtartotta miniszteri tisztségét. A második Gyurcsány-kormányban először szociális és munkaügyi miniszter volt, majd 2007-ben ismét visszatért a Miniszterelnöki Hivatalba. 2009-ben Bajnai Gordon a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszteri feladatok ellátásával bízta meg és egyben a miniszterelnök politikai helyettesévé is vált. Kiss Péter 2014-ben a baloldali pártok jelöltjeként Újpesten szerzett egyéni országgyűlési mandátumot.

"Nyugodj békében, Péter!" - írta a Faceboon Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke. Gyurcsány Ferenc pedig a közösségi oldalon így búcsúzott tőle: "Derekasan küzdött. Derekasan politikusként hazájáért és az utóbbi években önmaga egészségéért is. Ez utóbbi küzdelmet most elveszítette. A békét kereste, a kompromisszumokat. Ebben volt a legjobb. Menj békével Péter. Jó ember, tisztességes politikus voltál".

Szerző